Avenue Q - A mi utcánk (Centrál Színház)

Nagy kedvencemet ezzel helyéről el nem mozdítva bátran kijelenthetem, az Avenue Q évek óta a legjobb darab, amit láttam! Jók a szövegek, a díszletek, a színészek, a hangulatok és a folyamatos röhögés mögött megbúvó keserű valóság, melyet e "totál brutál Brodway musical" néhány számcíme is jól illusztrál: Az életem szar, Mindenki egy kicsit náci, Netpornó, Káröröm, stb. Ahogy Sente Ste megígéri: kigyógyítalak a bajodból, ha addig élsz is!

Különleges előadás az Avenue Q, hiszen majd minden színész karján báb ékeskedik, vannak páran kik akár egyszerre többel, mások eggyel sem sokszorosítják személyiségüket, mégis a bábok jelenléte, a színészek saját kereteikből történő kilépése igazán egyedi kombináció, tekintettel arra, hogy tényleg egy felnőtt darabról van szó. A jeleneteken szinte kivétel nélkül nevetünk, hogy a dalok szövegein, hol az arckifejezéseken, hol a bábok viselkedésén, hol a díszleten, hol valami igen szexuális dolog extra vizuális megjelenítésén, de mindez teljes mértékben belefér az egész este hangulatába.

Ugyanakkor az Avenue Q kicsit megkapargatva félelmetes kérdéseket szegez a nézőknek: van-e célunk az életben, tudjuk-e kik vagyunk és hiszünk-e magunkban eléggé ahhoz, hogy álmainkat (feltéve ha ezek az álmok elég racionálisak mindehhez) megvalósítsuk? Ha igen, akkor a szerencsések parányi csoportjába sorolhatjuk magunkat, ha nem, akkor viszont a válaszokat csakis magunkban kereshetjük, mint az utca lakói. Egy dolog még fontos: a sok barát, akik hol kíméletlenek, hol túlontúl kíméletesek, de mindig a javunkat akarják. Ja, és ha szerencsések vagyunk, de bejelentés nélkül elénk gördül egy fránya akadály, akkor máris joggal soroljuk át/vissza magunkat a szerencsétlenek kategóriájába. Lényeg a lényeg, ahogy a lakók tarják: a holnap szar lesz, de ma jó!

Horesnyi Balázs díszletei végtelenül kreatívak: a Q utca házai kívülről tárulnak elénk mikor a függöny felmegy, azonban szinte mind forgatható, lehetővé téve, hogy a belső jelenetek egy-egy lakó házának falain belül, intimebb környezetben mulattassanak minket. Tudniillik szex közben lehetsz olyan hangos, hogy csak na, anélkül nem az igazi az élmény (hiszen nem hallják a haverok!).

Vári-Kovács Péter, Balogh Anna, Farkas Gábor Gábriel, Serbán Attila, Balla Eszter, Simon Kornél és Andrádi Zsanett mind nagy-nagy fiatal tehetségek, csodásan illenek a környezetbe: eleget tudnak tenni a musical sokrétű műfaja által támasztott komoly elvárásoknak. Ismét ide kívánkozik egy személyes megjegyzés, akárcsak a Hegedűs a háztetőn esetében, ma is úgy éreztem, hogy valamiért Andrádi Zsanettnek karaktere miatt nem igazán volt meg a lehetősége a komoly kibontakozásra, amit nagyon sajnálok, ő is kiváló tehetség, még ha főleg csak rosszcsont mackóként terelgeti kollégáit az alkoholizmus vagy épp az öngyilkosság útjára.

Végezetül, elismerve Harangi Mária briliáns rendezését, Baráthy György magyar fordításáról ejtenék pár szót, (ha már úgy néz ki angol BA diplomám lesz egyszer a nem is olyan távoli jövőben, és a musical egy külön nekem is szentelt/szegezett dalában elfilozofálunk rajta, mennyit is ér egy ilyen fecni...). A Spamalothoz tudnám csak hasonlítani a magyar szövegkönyv kreativitását: velős, jól átültetett igen kreatív fordítás készült. Néhol úgy éreztem voltak benne egészen furcsa mondatok (már ami a kiénekelhetőségüket illeti) és talán egy-két kényszermegoldás is megbújik a sorok között, mégis összességében ebből a szempontból is csak jót mondhatunk el a darabról.


Úgy gondolom méltán zengtem egy tulajdonképpeni dicshimnuszt az Avenue Q magyar produkciójáról: jól, jókor és jó hogy a jó helyen van, a Centrál Színház nagyszínpadán, ahová remélem még sokáig vár megannyi kíváncsi nézőt. A Q utca a legcsábítóbb turistaattrakció!