2012. június 29., péntek

Kramer kontra Kramer (Belvárosi Színház)

Világpremierre vállalkozott az Orlai Produkció a Kramer kontra Kramerrel, de a sikert nem bízta a véletlenre: Avery Corman regényét Robert Benton 1979-es, 5 Oscar-díjat nyert filmje (fsz. Meryl Streep, Dustin Hoffmann) indította el sikerének útján, melynek ha tetszik egy újabb állomása Rába Roland rendezése a Belvárosi Színház deszkáin 2012. június 26-tól, ezúttal Kovács Patrícia és Nagy Ervin remek főszereplésével.

Kramerék élik a csodás amerikai álmot: New Yorkban laknak, egy év után összeházasodnak és hamarosan megszületik fiuk, Billy, akire mindenki nagyon büszke. Joanna (Kovács Patrícia) azonban nem boldog, ő nem ezt az álmot látta jövőjének, amelyben bár Billyvel lehet, akit őszintén szeret, férje, Ted (Nagy Ervin) napról napra egyre kevésbé foglalkozik vele, ő pedig rabként a lakásba zárva tengeti mindennapjait. Egy nap, mikor Billy alig múlt hat éves, Joanna úgy dönt, elköltözik, s Billy nevelésének jogát teljes egészében Ted nevére írja. Egy év tapasztalatai után, ketrecéből kitörve és megerősödve Joanna mégis hazaállít, hogy egy újabb eljárást indítson azért, hogy fia mégis az övé legyen, bármi áron.

A történet nagyon izgalmas, annak ellenére, hogy a második felvonás előtt az ember egy percre azért elgondolkodik, nem lesz-e vajon túl lassú és esetleg unalmas a folytatás, de csak a legvége előtt fél perccel eszmél rá, hogy a jelenetek olyan jól követték egymást, olyan dinamikusan, mégis nagyon ügyelve arra, hogy az érzelmi elmélyülés jól kidolgozott legyen, hogy egy pillanatra sem lankad a figyelem Kramerékről. Cseh Judit, Egri Márta, Mertz Tibor és Ficzere Béla mellékszerepeket játszanak ugyan, mégis hangsúlyosan megérdemlik, hogy elmondjuk róluk, amit el kell: nagyszerűen teljesítenek minden szerepükben, hiszen míg Kramerék egy-egy szerepet játszanak, a többiek Billy kivételével igen sokfélét. Véleményem szerint Egri Márta ügyvédnő figurája megérdemelne akár egy önálló színdarabot is.

Nagy Ervin vállán nyugszik a darab lényegi része: ő marad egyik pillanatról a másikra kettesben fiával. A felelősség kérdése meglehetősen összetett: Ted nem törődik Joanna igényeivel, nem fordít elegendő figyelmet Billyre, de ő keresi a pénzt, melyből mindhárman megélnek, míg Joanna vezeti a háztartást, gyermeket nevel, mos, főz, takarít, de mégsem tudja elviselni a bezártságot és az ingerszegény környezetet. Mikor Joanna távozik, Ted meglepődik, hogy Billy miért képtelen egyedül felöltözni, felvenni a cipőjét, bekötni a cipőfűzőjét vagy becsatolni az övet a nadrágján, így tehát jogos a meglátás: ennyire nem vett részt eddig Billy életében? Kramerék leckéje majdnem végtelenül sokrétű, egyszerre csak minden Ted nyakába zúdul, akinek eddig Billy nem jelentett kihívást, majd mikor épp kezdene kialakulni az új rutin, Joanna hazatalál... Kovács Patrícia nagyon sejtelmes Kramernét alakít, kellően távolságtartó és jól láthatóan megfontolt, bár sokszor kevésbé hiteles anya (de talán ez nem is véletlen!), míg Nagy Ervinnek van igazán lehetősége a kibontakozásra, aki majdnem tökéletesen áll helyt karakterébe zárva egy gyermekével együtt felnövő apa figurájaként.

A Kramer kontra Kramer nagyon érdekes darab, nagyon jól színpadra dolgozott, bár azt is el kell ismerni, hogy tejesen nem tudta magáról levetkőzni a filmes múltat: sok vetítéssel és vizualitással dolgozik. Sebő Rózsa díszletei segítik a nézőt betájolni a kort: ez a verzió napjainkban játszóik. Kramerék nappalijának kidolgozottsága is figyelemre méltó: játéksarok, a hűtőajtó tele fényképekkel és rajzokkal, az asztal lábán üvegfesték, stb. Az meggyőződésem, hogy a maga idejében a film sokkal inkább volt szenzáció és forradalmi megközelítés, mint ma, 33 évvel később, de ha a téma felkeltette az érdeklődésünket, akkor jó esténk lehet tanulási szándékkal szemérmetlenül bekukucskálva Kramerék nappalijába.

2012. június 13., szerda

2012. június 2., szombat

Én, József Attila - Attila szerelmei (Madách Színház) #2

Első szereposztásban (Nagy S., Balla E., Polyák L.) még a premieren, körülbelül a második szereposztásban (Posta V., Balla E., Gallusz N.) ma este élhettem át egy falatot József Attila önmagának is terhes életéből: az élmény nem változott, maximum annyit, hogy jobb helyen ülve hatványozódott, s hogy az este befogadása nem könnyű, az is vitathatatlan maradt.

Február már rég volt, de azt bizton állíthatom, hogy a csapat egyre jobb. Közelebből jobb lehetőségem volt megfigyelni a díszleteket és a táncosokat is: a vásznat, amelyre a csodálatos kidolgozottságú háttereket vetítik, továbbra is igen kreatív ötletnek gondolom, a koreográfiák pedig valóban ütősek. Jól belegondolva azért nem lehetett könnyű dolga annak (Tihanyi Ákos), aki koreográfiát mert álmodni József Attila szerelmi életéhez, biztos vagyok benne, hogy kellett hozzá bátorság és merészség, de ahogy láttam, a kockázati befektetés megtérült. Számomra vannak azért a ló túloldalára áteső táncjelenetek, amit már egy kicsit túlzásnak éreztem, de ez is olyan, mint József Attila személye maga: nehéz rajta nem minden pillanatban valami mást gondolni, valami mást észrevenni, valami fontosabbra ráfókuszálni. De hát valami ilyesmit (is) hivatott elérni a költészet: köteleken rángatja legbensőbb emlékeinket, nagy egymásutánjában húzza a felszínre feltérképezhetetlen gondolati hálónk különböző pontjait, épp ezért soha nem lehet tudni milyen mélységekbe vagy magaslatokba repülünk percek alatt.

Posta Victor és Gallusz Nikolett
Ahogy Nagy Sándor, Posta Victor is nagyszerű József Attila. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire fel fog tűnni, de mindketten másfajta költőt alakítanak: Nagy Sándor mintha jobban keresné a fellelhetetlen válaszokat, Posta Victor meg mintha sokkal erősebben vágyódna a szeretetre, amit senkitől nem kaphat meg, vagy ha igen, azt is túl késő már észrevenni (Mama). Balla Eszter szokásos profizmusával teljesített.

Polyák Lilla ugrott nekem ki a társulatból még a premieren, egyrészt mintha még nem lett volna kész Flóra szerepének megformálásával, másrészt mintha kényelmetlen magasságokba kényszerítette volna azt az egyébként páratlanul csodálatos hangját. Váltója, Krassy Renáta épp babát vár, ezért érkezett harmadiknak Gallusz Nikolett, aki Lillánál egy kissé kimértebb, látszólag hidegebb, de belül válaszokat kereső, megfontolt de örökké bizonytalan Flórát alakít, egyszóval: Gallusz Nikolettnek elhittem, hogy ma este magára húzott egy nehéz sorsot, ő kitűnő megformálással alakította József Attila utolsó nagy szerelmét. Hozzá kell tenni, hogy neki sem mennek azok az igazán magas hangok, mégis szólószáma (Ha nem szorítsz...) az este egyik legnagyobbika volt: Gallusz Nikolett tudja, hogy hangját mettől meddig hajlítgathatja.

Muri Enikő
Június 03.: Muri Enikő fantasztikus! Érezni rajta, hogy kezdő színésznő, de hangja színpadra termett: csodálatosan énekelt és varázslatosan játszotta Vágó Mártát, aki legalább oly kezdőként áll a nagy József Attila előtt, mint Muri Enikő a Madách Színház deszkáin. 
Polyák Lilla határozottan javult: úgy érzem készen van számára Kozmutza Flóra karaktere, s hogy a bemutatóra nem volt, az talán nem is olyan nagy baj, a nagy Törőcsik Mari szokta hangoztatni, hogy ő a családtagokat csak a hat-, hetedik előadásra engedi meg beülni, addig még készülnie kell a karakternek, úgyhogy ezt alapul véve Lilla nagyon jó úton halad! Mintha ez a ráérzés hangilag is megmutatkozna, szépen beállította milyen magasságokig mehet fel, hogy még elhiggyük: tökéletes énekes- és színésznő, s végre valódi Kozmutza Flóra.
Végezetül pedig Nagy Sándor és Posta Victor sajnos nem kerülhetik el a kegyetlen összehasonlítást: Nagy Sándor prózában minden babért learat, Posta Victor viszont az éneklésben jobb, sőt, sajnos azt is mondhatom, hogy Posta Victor az, aki énekel, kár, hogy nem szaval annyira átütően és átélően, mint Nagy Sándor.

Ebben a szereposztásban más, de így is varázslatos az Én, József Attila. Úgy gondolom valóban páratlan szövegírója akadt a darabnak, s ezeket a verseket egyedülálló minőségben és milyenséggel kísérik Vizy Máron melódiái. A darab valódi közönségsikernek tűnik, februári bemutatója óta töretlenül. Mintha ez a musical túlmutatna önmagán, József Attila verseivel a legszőrösebb szívek körül is lebontja a falat, egyes pontokon merészen és a szó legtisztább értelében félelmetesen mélyről engedi kiáltani saját belső hangunkat, amit nem tudunk nem meghallani, és amin nem tudunk nem elgondolkodni. Az érző szívűeknek a darab egy valódi terápia, s nem utolsó sorban fontos lecke az emberi lelkek kiismerhetetlenségéről.

2012. június 1., péntek

A teljes tizedik évad (Bárka Színház)

Szabó Borbála darabja nagyon aktuális, friss és ráadásul fantasztikus társulatra talált a Bárkában. A teljes tizedik évad egy fikció, amely többek között szól egy olyan sorozatfüggő feleségről (és anyáról), akit férje érdektelensége és a gyermeke neveléséből fakadó fáradtság, nomeg némi extra rásegítés a parkban, drogok helyett egy hasonlóan veszélyes partra vetett: végtelenül megtetszik neki a That's life című amerikai tévésorozat, ám a tetszés rajongásba, a rajongás fanatizmusba csap át egyik pillanatról a másikra, s innen máris nehéz megkülönböztetni a valóságot és a fikciót.

Szorcsik Krisztina játssza Erikát, a harminc körüli függővé váló anyukát, akire rá sem hederít férje, Ernő (Kardos Róbert). A pár játéka egyre jobb és jobb az est folyamán, karaktereik szépen építkeznek, s a két színész könnyen veszi az akadályokat. Béla (Gados Béla), a szimpatikus úriember a parkból szintén remek figura: nagy hangsúlyt fektet rá az írónő, de túl sokat nincs színpadon. 

Továbbá ott vannak még a That's life című szitkom hősei, akik egytől egyig nagyszerűen kitalált típusok, a színészek valósággal fürdenek szerepeikben. A szitkom benépesítői Carl (Kálid Artúr), a tisztaságmániás és bacifóbiás orvostanhallgató, aki együtt osztozik lakásán Jillel (Szabó Emília) a feltörekvő, ám nemigazán istenáldotta tehetségű költőpalántával, Kate-tel (Parti Nóra), a leginkább férfinek kinéző de tökéletesen heteroszexuális rendőrlánnyal, Paullal (Mészáros Tibor), az irodalomtanárral, valamint Paul az első évadban beköltöző döglesztő öccsével, Phillel (Dévai Balázs), akiért mindenki teljesen odavan. Valamennyi szereplő közül nekem Szabó Emília, Szorcsik Krisztina és Kálid Artúr tűntek ki a leginkább az este folyamán.

Szóval ha elfogy vagy kilenc évad, és a tizediket még csak forgatják, akkor a legjobb amit Erika tehet, hogy teljesen beleéli magát a fantázia által könnyen uralható pozícióba: rendezőjévé, kitalálójává és szereplőjévé lehet a nagy tizedik évadnak. A teljes tizedik évad nagyon sok utalást rejt magában, a sorozatimádók a Jóbarátok egyes ominózus részeire, az irodalomkedvelők a magyar- és világirodalom legnagyobbjaira, a színházba járók pedig feltűnően ismerős jelenetekre és dallamrészletekre figyelhetnek fel. Ezektől lesz a darab igazán egy önmagán túlmutató, nagyszerű példázattá.

Horgas Béla díszletei megérdemelnek még egy bekezdést, ahogy már mondtuk, hogy Erika és Ernő karaktere erősen építkező jellegű, úgy a díszlet is hasonló: először teljesen félrevezeti a nézőt egyszerűségével, ám ahogy Erika egyre inkább átadja magát a sorozat nyújtotta élvezeteknek, úgy lesz élete egyre színesebb, extravagánsabb és érdekesebb. A néző sosem téveszti el éppen a párt, vagy a sorozatot nézi-e, vagy történetesen már mindkettőt egyszerre, a színpadon elhelyezett mozgatható panelek pedig valódi szitkomhelyszínné varázsolják a játszótér hátsó részét. Bujdosó Nóra jelmezei is hozzájárulnak mindehhez, főképp Jill érdekesebbnél érdekesebb parókái és ruhái tűnnek ki a tömegből, ezzel is erősítve az egyként is nagyon jól megírt karaktereket. 

Erika, Ernő és a sorozat szereplőinek története külön-külön is vicces, de együtt lesz igazán érdekessé. A teljes tizedik évad kellemes meglepetés, intelligens, érdekes, önreflektáló és elgondolkodtató, még ha egy elég extrém helyzetet is szimulál, néhol elnyújtottnak érződő jelenetekkel. Nem véletlen, hogy ez volt a Bárka Színház 2011/12-es évadának záróelőadásra, s remélem, hogy a darab maga is megél majd vagy tíz sikeres évadot!