A színlapon ezt olvashatjuk: "Tennessee Williams amerikai drámaíró műve a Vágy villamosa mellett talán az egyik legnagyobb drámája. Több film és tévéjáték készült belőle az angolszász nyelvterületeken. A korrupt és velejéig romlott kisváros gyűlölködve figyeli a középkorú asszony szerelemre és szabadságra törő életét." Így igaz.
A Magyar Nemzeti Színház "új" vonala Alföldi Róbert igazgatása alatt egészen úttörő, merészen kísérletező. Nagyszerű darabok kerülnek végtelenül tehetséges rendezők által abszolút modern környezetbe, modern technikai felszereltséggel megtámogatva. Az Orefusz alászáll a nagyszínpad alatt, a Gobbi Hilda stúdiószínpadon kezdi meg lassú, fájdalmas de szinte szavakba önthetetlenül eszményi beszivárgását annak az alig párszáz nézőnek a szívébe, akik egy perce sem tudják levenni szemüket a nagybeteg Jabe Torrance (Bodrogi Gyula) üzletéről, melyet két oldalról vesznek körbe. Az üzletet Torrance felesége, Lady (Udvaros Dorottya) tartja fenn, régi vágya, hogy sikeresen újraindítsa a cukrászdát, mely hasonlít egykori, csodás kertjére, ahol sokat időzött fiatalkorában. Mikor a legnagyobb a szükség a lelki támogatásra, akkor fújja felé a sors Val Xaviert (Szabó Kimmel Tamás), a harmincéves fiatalembert, hogy segítsen neki talpon maradni a kísértések (Söptei Andrea), a pletykák (Nagy Mari, Murányi Tünde), a félelem (Gergye Krisztián), a múlt (Terhes Sándor), a jelen (Nagy Mari, Szarvas József) és a tematizált jövő (Molnár Piroska, Bodrogi Gyula) össztüzében.
Tennesse Williams és a remek dramaturgia (Vörös Róbert), valamint a nagyszerűen végiggondolt, térülő-forduló díszletek, árulkodó jelmezek (Antal Csaba), mozgás (Gergye Krisztián) és az egészet összefűtő rendezés (Sopsits Árpád) emberfeletti élettel töltik fel a hősöket. Udvaros Dorottya és Szabó Kimmel Tamás kettőse olyan eredeti és olyan hibátlan választás, hogy az érzelmi csúcspontokban epizodikus színmű pattanásig feszíti a befogadó nézők idegeit, szinte kényelmetlenül megkövetelve a maximális koncentráció fenntartását. Ezért is találó, hogy az események "két adag nézősokaság" között, a középen található színpadon játszódnak. Nagy Mari karaktere (a serif feleségét, Vee Talbotot játssza) üvöltően szimbolikus, szimbolikusabb mint az összes többi karakter: reflektálást serkentő helyzetekbe hozza a szereplőket különleges festményeivel, melyet állítólagos látomásai után fest meg.
Aki ismeri a Vágy villamosát, vagy a viszonylag hozzánk közeli nagy amerikai drámákat, vagy aki csak eléggé figyelmes és jól megfigyeli a színészek átélő játékát, bizony könnyen kitalálja honnan hova jut majd el a történet. A színmű befogadása nem könnyű, végtelenül embert próbáló, fel kell venni a ritmusát ahhoz, hogy képesek legyünk együtt evezni a jelenetekkel és ne süllyedjünk el percek alatt. Aki hajlandó, annak élete egyik estéjét jelentheti az Orfeusz alászáll, melyben az árva Orfeuszfigura végzetét keresve keveri fel a mélyben összegyűlt lepedéket és kényszeríti megértésre a városka valamennyi lakosát. Küldetésének, üzenetének sikere ugyanakkor nagy mértékben rajtunk is áll vagy bukik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Csak moderálás után kerül megjelenítésre!