"Ne baszd el a csodát!"
Valódi Tony Kushner-estet láthat a közönség a Nemzeti Színházban: a darab első felvonásaként a Közeleg az ezredforduló, másodikként a Peresztrojka című, egyébként később írt, de az elsőhöz természetesen szorosan kapcsolódó önálló darab van terítéken. A remek humorú és nagyszerűen kivitelezett dráma kacagtat, ugyanakkor kíméletlenül rávilágít, kimond, feltételez és megkérdez. Egy figyelmeztetés: az előadás időtartama 3 óra 45 perc, egy szünettel.
Az első darab remekül reflektál a "jelenlegi" amerikai nemzet állapotára, ahogy azt Udvaros Dorottya szerepében megjegyzi, itt van ez az olvasztótégely, ahol még soha nem olvad össze semmi. Nagy ideák, nagy fogalmak ütköznek a félelmetes valósággal: széthullás, elválás, halálos betegségek, kapitalizmus, homoszexualitás és az egyéni érdekek mindenen keresztül húzása. Mi a bűnbánat, mikor késő mindent megbánni és meddig lehet valamit helyrehozni?
Talán legelőször Andrei Şerban nagyszerű rendezése mellett Izsák Lili és Szlávik Judit díszleteit emelném ki. Azt már megszokhattuk, hogy a Nemzetiben a látvány sosem marad utolsó szempont, mégis pont ez kellett ennek a darabnak a sikeréhez is. Mint már megjegyeztem, az előadás rendkívül hosszú, és ha a jelenetek nem tudnák olyan gyorsan, egyik pillanatról a másikra követni egymást, akkor bizony nagy bajban lennénk. Nyolc színész játssza végig a hosszú estét, karaktereik rendkívülisége egyrészt köszönhető Tony Kushnernek, másrészt fantasztikus karaktermegformázásuknak. Kulka János alakítja Roy Cohn-t, aki pénzével kérkedve még saját betegségét is szeretné megválasztani az orvosnál, akármi mégsem kerülhet rá egy befolyásos ember kórlapjára. Stohl András aranyosan vacillál két, teljesen eltérő értékrendeket képviselő világ között, kicsit úgy érezzük, hogy a konzervativizmus és a jelen kor belső forradalmainak ellentétei feszülnek benne. Tenki Réka az este egyik legnagyszerűbbike, a gyógyszerfüggő feleség, akinek semmi dolga (talán ha dolgozna, sok mindenre választ kapna), de inkább csak otthon ücsörög. Úgy éreztem, hogy Az ember tragédiája után itt végre száz százalékosan megmutatta, (meg tudta mutatni) magát a közönségnek. László Zsolthoz hozzá kellett szoknom, szintén a Tragédia miatt kellett nagyon elrendeznem magamban, hogy most nem kimért és határozott Lucifer, hanem egy gyötrődő homoszexuális, aki nem tudja mit kezdjen az életével. Alföldi Róbert aggódik, és ezt remekül teszi, izgalmasan és igazán átélve, ugyanis egy halálos betegség első tüneteit véli felfedezni magán. Udvaros Dorottya csak úgy lubickol a szerepeiben, amit meg is tehet, fantasztikusakat szónokol, nevet, kacérkodik, eszményien játszik gondoskodót, szellemet vagy éppen angyalt. Szabó Kimmel Tamás mint egy szintén homoszexuális, kórházi ápoló van jelen a történetben, aki ráadásul afroamerikai is, a figurát ráöntötték. Végül, de még véletlenül sem utolsó sorban Söptei Andrea ápolónő-angyal próféta kombója fenomenális.
A jelenetek (mint mondtam) gyorsan követik egymást, viccesek és elgondolkodtatóak, a poénok sehol nem válnak lehasználttá (köszönjük!), s igazán vígjátékszerű jelenet talán nincs is, sokkal inkább egy-egy intelligensebb (néhol metaforikus) poén köré csoportosul egy jelenetbeli keret, amin a nagyérdemű el-elrötyög, néhol pedig még fogdossa is a hasát. Az este nyakig van káromkodással, de szerencsére úgy vettem észre, hogy a közönség nem csak a vulgáris szavakon kacagott fel, ami nagy áldás egy színházban, sok olyan tapasztalatom van, amikor csak eddig tud jutni a dolog. Az alappillér a jól ismert nietzschei gondolat: Isten meghalt, nem lehet, hogy ennyi gyötrelem és nyomor között életben maradt. Kushner úgy fogalmaz színművén keresztül, hogy mi, emberek kergettük őt ki a mennyekből. Innentől kezdve egy lehetőség maradt: új prófétát kell kijelölni...
Az Angyalok Amerikában megér egy látogatást. Nagyon hosszú, és a második felvonás vége felé már néhol azért lehet úgy érezni, hogy talán ez lesz a zárójelenet, s még mindig van tovább, az este által nyújtott élmény egészéért úgy gondolom az erre érdeklődők nem fognak bánkódni. Pörgős, vicces, érdekes és fájó: mindezeken az érzelmeken hullámzunk, míg új prófétát keresünk Amerikában, s mikor kiválasztottunk egyet talán ismét meglepődünk: hova jutott a világ, s kikből lesz ma próféta?!
A jelenetek (mint mondtam) gyorsan követik egymást, viccesek és elgondolkodtatóak, a poénok sehol nem válnak lehasználttá (köszönjük!), s igazán vígjátékszerű jelenet talán nincs is, sokkal inkább egy-egy intelligensebb (néhol metaforikus) poén köré csoportosul egy jelenetbeli keret, amin a nagyérdemű el-elrötyög, néhol pedig még fogdossa is a hasát. Az este nyakig van káromkodással, de szerencsére úgy vettem észre, hogy a közönség nem csak a vulgáris szavakon kacagott fel, ami nagy áldás egy színházban, sok olyan tapasztalatom van, amikor csak eddig tud jutni a dolog. Az alappillér a jól ismert nietzschei gondolat: Isten meghalt, nem lehet, hogy ennyi gyötrelem és nyomor között életben maradt. Kushner úgy fogalmaz színművén keresztül, hogy mi, emberek kergettük őt ki a mennyekből. Innentől kezdve egy lehetőség maradt: új prófétát kell kijelölni...
Az Angyalok Amerikában megér egy látogatást. Nagyon hosszú, és a második felvonás vége felé már néhol azért lehet úgy érezni, hogy talán ez lesz a zárójelenet, s még mindig van tovább, az este által nyújtott élmény egészéért úgy gondolom az erre érdeklődők nem fognak bánkódni. Pörgős, vicces, érdekes és fájó: mindezeken az érzelmeken hullámzunk, míg új prófétát keresünk Amerikában, s mikor kiválasztottunk egyet talán ismét meglepődünk: hova jutott a világ, s kikből lesz ma próféta?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Csak moderálás után kerül megjelenítésre!