A Hajmeresztő egy demokratikus elveken alapuló, fél-interaktív krimivígjáték, amely önmagában még a legamatőrebb nézőnél is kicsapná a biztosítékot logikátlanságával és bűnügyi szempontból bátran mondható oktondiságával, de a nagyszerű színészekkel, jó karakterekkel és nem utolsó sorban egy kreatív közönséggel együtt egy igazán feledhetetlen este érdemes programjává változik.
A kérdés: ki gyilkolta meg brutálisan a fodrászüzlet felett szüntelenül klimpírozó egykori zongorasztárt, Isabel Czerny-t, aki az idegösszeomlása utáni hosszú szünetet követően visszatérni készül a világ deszkáira, s gyakorlásai során sokkal inkább játszik a fodrászüzlet látogatóinak idegszálain, mint a zongora húrjain. A lehetséges gyilkosok: Tony Whitcomb, a "Hajmeresztő" fodrászszalon kétes szexuális orientáltságú tulajdonosa, Barbara Demarco, Tony alkalmazott fodrászsegédje, Mrs. Schubert, a rejtélyes szenátorné, aki ugyan dúsgazdag, másodállásban mégis bolti szarka, illetve Edward Lawrence, a régiségkereskedő. Mindenki kötődik valamennyire az áldozathoz: vannak, akik alatta dolgoznak, van, aki a férjén keresztül egy szenátori estről emlékszik rá, s a régiségkereskedő épp megvenni készül régi zongoráját. Ezen szálak kibogozásában segít nekünk Victor Rosetti, valamint kissé együgyű társa, Mike Thomas.
A segít nekünk tulajdonképpen a lehető legpontosabb kifejezés. A közönség nem sokáig marad tétlen nézője a sziporkázó vígjátéknak, amelyben a poénok csak úgy száguldanak, alig lehet őket megemésztve befogadni. Néhány unalmassá váló, de a krimikben kötelező összegző és kihallgató jeleneten túl már végre a miénk a terep! Segítjük, hátráltatjuk, no meg végtelen sok poénnal szórhatjuk meg az előadást, ahogy nekünk tetszik.
Bár Agatha Christie az első perctől az utolsóig hitetlenkedve mosolyogna az egészen, a furcsa interaktivitás izgalmas, nem várt és igazán meglepő befejezést szül. Győri Gabi díszletei rendkívüliek: a fodrászszalon díszítettsége és kidolgozottsága nagyfokú végiggondoltságra vall. Meg kell említenünk, hogy a kellékesek is kitettek magukért, hiszen nem könnyű olyankor állni a sarat, mikor a közönségnek joga van szabad bepillantást nyerni levelekbe, táskákba és körömolló-készletekbe.
Ugyan egyik színészre sem lehet panasz, Mihályi Orsolya (Barbara), Ungvári István (Lawrence) és Pingiczer Csaba (Mike Thomas) hármasán talán egy harmaddal felülemelkedik a nagyszerű nyomozó, Pupnik Károly (Rosetti), a rekeszizmokat nem kímélő Járai Máté (Whitcomb), s leginkább a szerepét legfrappánsabban hozó Agócs Judit (Mrs. Schubert). A színészeket dicséret illeti, hiszen az állandó szövegek és az interaktivitásból fakadó rögtönzések együtt teszik nagyszerűvé ezt az estét, melyben mind egyformán oroszlánrészt kell vállaljanak. Bízniuk kell egymásban, saját magukban és egy kicsit (Rosetti irányításán keresztül) a mindenkori közönségben is. Bizonyára mindenki megtalálja bennük azt, ami a leginkább tetszik nekik, és egészen biztosan azt is, ami egy idő után a túlhasználtság miatt (pl. a kérdést kapó személy felháborodik a gyanúsításon és szúrós szemekkel megfenyegeti a segítő nézőt) lapossá tesz pár, egyébként egy-kétszer vicces megmozdulást.
Nagyon örülök, hogy a Hajmeresztő felkerült a VSZF műsorprogramjába, mert fontos eleme annak, ami felé a modern színházi vígjátékjátszás (SÖR, GÖRCS, Kövek a zsebben, Beugró stb.) egyre inkább halad: vetkőzzük le a vígjátékokhoz túl szigorú korlátokat (pl. a pontos, kicentizett szövegkönyveket) és számítva egymásra, a közönségre, tegyük a színházat tágabbá, nyissunk a nézőtér felé és az este így legyen valóban minden egyes jelenlévő (a színpadon vagy a nézőtéren) számára feledhetetlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Csak moderálás után kerül megjelenítésre!