Erkel Ferenc: Hunyadi László (Magyar Állami Operaház)

Nagyszerű, hogy a Magyar Állami Operaház úgy döntött, új, hatalmas reklámkampánnyal kísért bemutatójuk premierjét az interneten és a televízión keresztül is közvetítik. Erkel Hunyadi Lászlója grandiózus mű: az énekek és az énekesek nagyszerűek, a jelmezek szintúgy, s hogy magyar nyelvű darabról van szó, csak még büszkébbé teszi a nézőközönséget.

Szűcs Gábor rendezése modern is meg nem is: a jelmezek (Kárpáti Enikő) ugyanakkor sehogy sem kerülnek összhangba a legmodernebb díszletelemekkel (Libor Katalin). Nem tudnám megmondani melyik irány a rossz, de az biztos, hogy a jelmezekhez képest a díszletek bántóan össze nem illőek, vagy éppen pont fordítva. Mindemellett Kováts Gergely Csanád koreográfiái szerencsére a jól bevált arany középutat választják: nem túl semmilyen, nem túl sok, tökéletesen illik a zenéhez, az ő munkáján érzem azt, hogy talán a leginkább lebontott lenne, már ami az egyes szereplőket illeti. Valamennyi szereplő pontosan úgy és annyit mozog, amely még éppen segíti mondanivalójának befogadását, szerencsére sehol sem csúsznak el groteszk túlzásokká, márpedig erre végtelen számú lehetőség lett volna.

Miklósa Erika

A zene és az ének: hibátlan. Héja Domonkos vezényletével Erkel operája nemcsak megszólal, hanem mondhatni életre is kel. Az áriák világszínvonalú minősége iránt aggódóknak sem kell csalódniuk: pont a méltán híres palotás megszólalása előtt a Miklósa Erika (Gara Mária) áriáját követő tapsvihar csaknem egy teljes percre befagyasztja az előadást, a csodálatos hangú énekesnő minden joggal fogadhatja a neki járó tapsot. Fodor Beatrix (Szilágyi Erzsébet) szintén kiemelkedőt alakít: áriái a szívhez szólnak, fantasztikus adagolással párosítja soraihoz a benne feszülő érzelmeket. A további szereplők bőrébe bújó fiatalembereket és férfiakat sem kell félteni: világszínvonalon játszanak és énekelnek, ők Pataky P. Dániel (V. László), Szvétek László (Cillei Urlik), Fekete Attila (Hunyadi László), Kálmándi Mihály (Gara nádor), Ambrus Ákos (Szilágyi Mihály), Hábetler András (Rozgonyi), valamint e tábor tulajdonképpeni erősítője a csodás Schöck Atala (Hunyadi Mátyás) is.

A jelmezek vagy a díszlet kifogásolása mellett fontos hozzátennem, hogy véleményem szerint az összhatás mint maradandó élmény leírása is rendkívül fontos részét kell képezze egy beszámolónak. Természetesen leegyszerűsített válasz nincs, vagy ha éppenséggel lenne, nem lenne igazságos. Úgy gondolom, hogy megéri és mindenképpen érdemes is megnézni ezt a remek operát, melynek figyelemmel kísérése során csak úgy repül az idő, hiszen az áriák végtelenül megkapóak, magukhoz húzzák a befogadásukra igazán nyitott lelkeket. Kissé zavaró volt ugyan, hogy egy őszinte szerelemről szóló duett közben Miklósa Erika inkább nézett direkt a kamerába, mint a vele szemben álló szerelmesének szemébe, és az, hogy a súgó hangja néhol elképesztően hangosan hallatszott, csak kárára volt az operaremeknek, mégis úgy gondolom, hogy aki megteheti, annak mostanság tanácsos lenne ellátogatnia a Magyar Állami Operaházba, csak hagyja magát egy kicsit sebezhetővé válni, nyissa meg a szívét a színpadon állók és az előtte zenélők felé, nem fognak visszaélni a helyzetükkel!