Punk Rock (Pesti Színház)

Lilly (Réti Adrienn) és
William (Varju Kálmán)
(Ma Este Színház jeggyel)

Jajj te Víg! 

Szerencsére a színház fiatal társulatával semmi baj az ég világon, ők köszönik szépen, jól vannak. Ám a Punk Rockról hamar kiderül, hogy mérhetetlenül hatásvadász darab, amely ugyan érdekes témákról szól, de kidolgozottságát tekintve abszolút sablonos, a végkifejletet illetően pedig továbbgurul, mint egy szerencsésen járt lufi, amit azért dobnak a földre, hogy hatalmasat durranjon, de olyan talajt fog, amin könnyedén továbbpattan.

Az amerikai és a legújabb angol tinidrámákból ismert elnagyolt középiskolás karakterekkel dolgozunk: kissé elmeháborodott, morbid dolgokkal viccelő szingli srác (William, Varju Kálmán), a suliba érkező új lány, akinek családi háttere több mint zűrös (Lilly, Réti Adrienn), a vagánykodó srác (Bennett, Lengyel Tamás) barátnővel (Cissy, Bata Éva), akinek ráadásul csupa ötösöket kell szereznie, hogy megfeleljen a külsőleg támasztott elvárásoknak, a szépfiú (Nicholas, Karácsonyi Zoltán), a dundi kislány nagy álmokkal (Tanya, Herczeg Adrienn) és a közelgő atomháborúról filozofáló rendszeresen elnáspángolható Sherlock Holmes-figura (Chadwick, Telekes Péter). Szóval a karakterek megformálásával nincs semmi probléma, még Hegedűs D. Géza is beugrik az utolsó 10 percre, az összes kellemetlenség inkább a darab hiányosságaiból fakad.

Cissy (Bata Éva)

Szépen mennek az elfilozofálgatások, mégsem hiszem, hogy valósághű, ha minden szereplő kap egy ilyen jelenetet. Ettől valahogy hihetetlenné olvadt össze a nagy egész. Voltak, akik fantasztikusan szórakoztak, mégsem hiszem hogy a darab annak a célközönségnek lenne belőve, akik csak a csúnya szavakon és a teljesen hétköznapi szexuális utalásokon hahotáznak nagyokat, míg a darab egyetlen igazán jó Shakespeare-evokációja a feledés homályába merül. Szóval a darab elszórakoztatja azt, aki ezen csak szórakozni akar, de nem igazán elég hihető azoknak, akiket a vélhető célközönségnek érzékeltem.

A díszlet (Füzér Anni munkája) ugyanakkor nagyon tetszett, különösen a legvégén, mikor William és Dr. Richard Harvey beszélgetnek, ha szimbolikusnak szánták azt, hogy William egy egyszerű, míg a doktor egy párnázott, karfás székben foglal helyet. A darab címéből következne, mégsem igaz, hogy a zene a középpont, bár szerepe kétségtelenül nem elhanyagolható abból a szempontból, hogy a jelenetek közötti képeknek jó kísérője, és William fejhallgatója is hordoz magában egyfajta szimbólumot.

William és Dr. Richard Harvey
(Hegedűs D. Géza)

A Punk Rock tehát jó kísérlet, ami egy manapság már sajnos nem idegen, de annál kommerszebb témát dolgoz fel. Ez önmagában cseppet sem jelent problémát, divat lett a leghétköznapibb helyeken és helyzeteken keresztül kibontakozó drámák színpadra állítása. A színészi játék és a díszlet dicséretes, a darab ugyanakkor szerintem rosszul céloz; van, akiknek szórakoztató de feledhető, és van, akiknek érdekes, építkező de gyakorlatilag teljesen sablonos. Azt hiszem az én véleményemre joggal rá lehetne aggatni a manapság divatos "mixed review" szlogent.