Tizenegy perc (Thália Színház)

Már egy ideje terveztem megnézni a Tizenegy percet, hiszen a darab sikerei arról tanúskodtak, hogy a közönség különösen kedveli. Nagy általánosságban nem bántam meg, hogy betértem a Tháliába, hiszen a színészi játékok és a kreatív megoldások magukkal ragadtak, azonban a történet nem nyerte el a tetszésemet. Sok Coelho könyvet ugyan nem ismerek, de mindig is meg szerettem volna érteni hatalmas népszerűségének titkát, mert a Facebook állapotokban posztolt fantasztikus gondolati bölcsességei mondjuk jók, de már százan mások is elmondták ugyanezt. A történet végén már valóban úgy éreztem magam, mint aki egy amerikai romantikus drámára ült be a moziba: varázslatos építkezés után harmatgyenge a befejezés. Így félig válasz nélkül maradtam, lehet, hogy az író marketingje és termékenysége a vonzó, félig megértettem: elgondolkodtató témákat dob az olvasók polcaira.

Sztárek Andrea és Gubás Gabi

A könyv után áttérhetünk a számunka érdekesebb kérdésekre: milyen a megvalósítás? Nos a történet látszólag egyszerű, Maria (Gubás Gabi) otthonát, Brazíliát hátrahagyva Svájcba érkezik, hogy aláírt munkaszerződésének megfelelően egy bárban táncoljon. Hamar összebarátkozik Nyahhal (Földes Eszter) a bár már avatott dolgozójával, és hamar kiábrándul mindenből: a fizetése csak tizede annak, amit ígértek, a munka viszont folyamatos. Nyah mellett jó kapcsolatot épít ki az egyébként zseniálisan vicces Brigitte-el, a Sztárek Andrea által egyedülállóan megformált negyvenes könyvtárosnővel, aki fantasztikus humorával és segítőkészségével válik a lány tulajdonképpeni pszichológusává. Maria panaszai miatt főnöke örökre elzavarja jelenlegi munkahelyéről, s mivel a lányt egy újabb óriási csalódás éri, valamit mert még nincs meg a pénze egy repülőjegy árára, prostituáltnak áll. Innen a darab címe is, Maria megfigyelései alapján egy férfinek tizenegy perc kell a kielégülésre.

A díszletek nagyon tetszettek, az is, hogy a forgószínpad kihasználásával nem voltak üres, unalmas perceink, míg elől játszottak, hátul bőven volt idő a következő jelenet díszleteit felállítani, no nem mintha olyan hatalmas díszletekre lehetne számítani, de azért ami van, az említésre méltó. A vetítések is sokat dobnak a hangulaton, nem beszélve arról, hogy költségkímélő megoldást is nyújtanak. A darab negyedrészt musical: Gubás Gabi és Földes Eszter hébe-hóba szóló, és még ritkábban duettszámokat is előadnak. Őket nem kifejezetten világhíres énekhangjaikért szeretjük, de valóban nehéz lenne bármi rosszat elmondani énekesi teljesítményeikről: pont úgy énekelnek és pont annyira jól, amennyire a helyzet megköveteli. A jelmezek is találóak, nekem különösen tetszett Maria kabátja, amely a buszmegállós reklámplakátokról már sokak által bizonyára ismert. 

Az alaptörténet érdekes, de a két véglet bepakolásával a történet Hollywood-szagú kezd lenni: Rafl (Száraz Dénes) a jófiú, és Terence (Haumann Máté) a látszólagos szadista. De hol találja meg Maria a boldogságot, ha egyáltalán megtalálja? Úgy gondolom Coelho jó kérdéseket és viszonylag sok alternatív választ mutat fel a Tizenegy percben, de valamiért mintha nem használta volna ki azokat a csodás lehetőségeket, amiket önmaga felépít a regény (vagy épp a színdarab) kezdeti szakaszaiban. Gubás Gabi játéka ugyanakkor nagyon tetszett, Sztárek Andreáé meg végképp, értük érdemes volt megnézni az előadást!