Nem hiszem, hogy olyan igazán nekünk való lenne a Bolha a fülbe. A darab szereplői kétségbeesetten próbálkoznak, de a három hosszú felvonás során olyannyira ellaposodnak jellemeik, hogy még az első két felvonást mellettünk sírva röhögő hölgy is feladta a harmadikra, s nem volt egyedül, az emeltről hat fő, plusz páran a lépcsőkre zsúfoltak közül döntöttek úgy, hogy két felvonás alatt is eleget láttak, hogy ne számoljuk azon lépcsőülőket, akik a távozók üresedéseit betöltve voltak jelen a harmadik felvonáson.
Sok színház, sokszor megcsinálta már Georges Feydeau vígjátékát, én magam sajnos fel nem foghatom sikerének titkát. Pontosabban egy valamit azért értek, és amit a Radnóti Színház szemére hányni valóban lehetetlen volna: a színészek nevei egy kicsit garantálják a "sikert". A legjobb teljesítményt Petrik Andrea, Csányi Sándor és Szervét Tibor nyújtották, s valóban nem lenne tisztességes temetni a többieket, minden bajom a vígjátékkal magával van. Az alaptörténet igen egyszerű: írjunk egy levelet a férjnek egy titkos hódoló nevében, s kérjünk tőle randevút egy lebujban. Ha eljön, akkor biztosan megcsal. De mivel a feleség kézírása nem alkalmas a férjnek címzett titkos levelek megírására, írassuk meg azt a barátnővel, s ha ez a levél a barátnő férjének kezébe jut, aki nagyon is felismeri az írás eredetét, kész is a végtelen kalamajka, pláne ha megfűszerezzük egypár extra szereplő bepakolásával.
Hogy ne csak azt mondjam el, hogy nem volt érdemes, és hagyjam nyitva a mondatot, azért röviden a magam módján meg is indokolnám állításomat. A baj a három felvonás mennyiségében rejtőzik: egyszer elhasználni azt a poént például, hogy egy szereplő megver egy másikat, mert másnak hiszi, még oké. Talán kétszer is, de azért hatszor már nem lehet! Másik: akármilyen korokban is lennénk, nem hinném, hogy ennyi undorító jelzővel egy férjnek joga lenne illetni a feleségét, ha nő lennék és feminista, már rég transzparensekkel házalnék Radnóti szobra mellett a bejáratnál. Valamint szerintem unalmas öt-hat égbekiáltó ordibálásos összjelenet felvonásonként, és legalább ennyi kit melyik szobába küldünk be, illetve ki melyik ajtó mögé rejtőzik című epizód.
A darab mentségére a szereplőket, illetve néhány valóban kacagtató poént és egy különösen jó megoldást (a lebuj ágyai forgathatóak, ha a légyott közben betoppan a férj, egy gombnyomással beforgatható az ágy, s a másik oldalról a szemünk elé forog az álca: a férj így egy reumás, ártatlan öregemberre töri rá az ajtót, míg a fal mögé került légyott résztvevői elosonhatnak) leszámítva a hosszúságából kifolyólag sajnos kegyetlenül unalmas, s intelligens poénok hiányában néhol csíp is mint egy bolha tenné a fülben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Csak moderálás után kerül megjelenítésre!