De Sade pennája (Bárka Színház)

De Sade márki hosszú életében (1740-1814) óriási változások zajlottak le a francia politikában, s mindennek alátámasztására elég azt megjegyeznünk, hogy XV. Lajostól Napóleonon át XVIII. Lajosig, de Sade márki mindenkivel találkozott és kínos tetteivel borsot tört megannyi jólelkű keresztény orra alá. A darab hangsúlya a márki utolsó éveire kerül, csupán élete végén (1801-től) kezdte el írásba foglalni fantáziáit, perverz, gyomorfogató és erotikus meséit, amelyek mindezek ellenére lehet, hogy sokkal kevésbé a fantázia szüleményei, mint hinnénk. Ahogy a márki tartja, amit az elme kitalál, azt véghez is tudja vinni. Hovatovább, valamire alapozni kellett, hogy de Sade márki nevét manapság a "szadizmus" főnévben őrizgessük.

Helytálló figyelmeztetés, hogy az előadást 18 éven felüli nézőknek ajánlják. A stúdió berendezése meglepő, mikor a közönség megérkezik, megannyi vörös forgószék várja. Mint hamarosan kiderül, a forgás hangsúlyos szerepet kap a darabban, a stúdió minden oldalát ötletesen kihasználó jelenetek során a néző feladata forgolódni. Ami a történetet illeti, de Sade írásaiból még egyet sem olvastam, de majd egyszer ígérem megteszem, legalább a kíváncsiságom legyőzése érdekében, ugyanis ha már a darab végén olyan igazán brutálisan drasztikus megoldásokat alkalmaznak a márkin, a valóságban álmában, nyugalomban halt meg. Ha csak ebből indulok ki, nem tudom, hogy a márki történetei is erősen felújítva kerültek-e a színre, hogy ezzel érzékeltessék a modern, szexuálisan tagadhatatlanul jóval szabadabb világban élő közönségnek, milyen volt a tizenkilencedik század elején olvasni  novelláit. Az viszont tagadhatatlan, hogy a vulgáris irodalom (is) akkor születik, ha erre olvasói igény van. Ezt az igényt a darabban véleményem szerint rendkívül szemléletesen és hitelesen mutatják be.

Ami a színészi játékokat illeti, az elején még kicsit bele kellett jönniük a dialógokba, de Seress Zoltán mint a márki hátralévő életének helyszínéül szolágló intézet új igazgatója (Dr. Royer-Collard) és Katona László, alias de Coulmier abbé, a márki új "elmeorvosa", rendkívüli beleéléssel játszották szerepeiket. Szabó Emíliát Az egérfogóban valahogy nem éreztem olyan átütőnek, de este bebizonyította számomra, hogy pompás színésznőként alakítja a márki valóságban is létezett intézeti szerelmesét, Madeleine Leclerc-t. Mindemellett Szabó Emília formálja meg Seress Zoltán karakterének nagyravágyó feleségét is. Epizódok szereplője, de csodásan és egyre jobban hozza Renée Pélagie, a márki feleségének szerepét Spolarics Andrea, a "sátán menyasszonya", aki után a templomban felgyújtják a padot amin ült, s még az operaelőadások és félbeszakadnak, ha meglátják a színészek. Érthető miért járul hozzá anyagilag teljes mértékben a márki bármi áron történő elhallgattatásához. A legkisebb, de Dr. Royer-Collard lényegének többdimenziós megfontolásának szempontjából szintén fontos szerep Kardos Róberté, aki Monsieur Prouix-t alakítja, mint a doktor feleségének minden kívánságát kielégítő neves építész.

Mucsi Zoltán bújuk de Sade bőrébe. Ugyan szerepe veszélyes: valaki vagy egy életre megkedveli, vagy egy életre kiábrándul mindenből, amihez köze lehet. A darab utáni rögtönzött közvélemény-kutatásból azonban az derül ki, hogy a közönség vevő az ilyenekre: távozásunkig senki nem szavazott negatívan a darabról. A forgószékek előnye, hogy aki kíváncsi, megszemlélheti a közönséget is, és én úgy vettem észre, hogy a mérleg erősen a 18-30-as sáv oldalára billen. Ugyanakkor nagyon is megértem, hogy Mucsi Zoltán miért kapott 2009-ben Fővárosi Színházi Díjat a márkiként nyújtott alakításáért.

Kizárólag akkor látogassunk el az előadásra, ha van affinitásunk hozzá, s miután egy kicsit utánanéztünk az interneten a márki életének, és elolvastuk a darab ismertetőjét a színház honlapján. De ha eléggé kíváncsiak és nyitottak vagyunk, akkor egy minőségében szinte kivétel nélkül mindent verő stúdiódarabban lehet részünk. A de Sade pennája élmény, de rajtunk múlik milyen.