A feleségem története (Pesti Magyar Színház)

Horváth Lajos Ottó (Störr)
és Balsai Móni (Lizzy)

A történet lenyűgöző. A színészek jók és jól játszanak. De sajnos így megy minden egyre lejjebb.

[Mielőtt tovább írnék, meg kell osztanom egy rövid történetet, amely mintegy mentségként szolgálna arra, miért is vagyok olyan mélységesen elkeseredve, és amely történet lehetséges, hogy megvilágítja; mindez, amit írok, mennyire szubjektív. Körülbelül két évadot töltöttem el a Pesti Magyar Színházban, még 2008-2009 között, és az eltöltés találó szó, ugyanis számtalan lenyűgöző darabot láttam számtalan alkalommal. Elfordulásom oka sajnos az volt, hogy minden, amit oly hőn imádtam lekerült a műsorról, hiába imádta a közönség, a vezetőségnek mégis változtatás kellett. Béres Ilona a Máli néniben... Csernus Mariann és Moór Marianna Szabó Magda Az ajtójában... Gregor Bernadett és megannyian a sírva nevetős Háztűznézőben... Az újra átélt gyerekkor a Macskafogó musicalen... A Bodrogi-Szulák-féle Mi jöhet még?, ami olyan hamar penderült a műsorról, hogy látni sem volt időm... De mind közül a legkedvesebb a Hullámtörés, melynek nemrég lett volna az utolsó előadása, de sajnos Soltész Bözse egészségügyi állapota nem engedte, hogy végül megtartsák. Még meg kell említenem a Kubik Anna - Moór Marianna - Hámori Ildikó által koronázott Kényes egyensúly című stúdiódarabot is... Sajnos ez sem úszta meg. Hogy mennyire tett jót a színháznak a körülbelüli teljes repertoárcsere, azt nem tudom megmondani. Azt igen, hogy a jegyáraik egy ideje folyamatosan csökkennek - nem is tudom miért, s bár én most leegyszerűsítem, elfogadom, hogy ennek oka jóval sokrétűbb, de benne kell legyen az általános elfordulás. Annak idején a Sweet Charity akart lenni az első új "nagy durranás", amire akkor horribilis jegyárakat kellett kicsengetni, az első sorokba hatezer forintnál is többet, jelenleg 3500 forintba kóstálnak...]

Balsai Mónit látni a Máli nénis parókában önmagában sokkoló volt. A feleségem történetének díszleteit pedig vagy iróniának, vagy sajnos nem annak szánták. Monológjai érdekesek, a színészi megvalósítások valóban lenyűgözőek, de színművet ennyire hosszan elnyújtani vétek. Engem nem zavar, ha egy előadás kilép a színpadról, de azért az első sor ússza már meg leköpések és a díszlet elemeként használt szalmapaplan portengerének belélegzése nélkül. Az meg már csak gesztus, hogy a 15 órakor kezdődő előadásra nem 15 óra 10 perckor engedjük be az előtérben csömörülő tömeget, hanem kicsit előbb megadjuk nekik a lehetőséget, hogy helyet foglaljanak.

Sajnos senki nem emlékszik a végén, hogy pontosan mi is volt a kezdet. Ez főleg abból fakadhat, hogy a kezdeti idősíkcsúsztatás megléte nem bontakozik ki valami egyértelműen, kicsit nehéz jól disztingválni mi történik a jelenben és mi az, ami a múlt eseménye. Támogatom, hogy ennek a kitalálása valamelyest a nézőre legyen bízva, de ezzel a megértés és a megragadás oltárán áldoznak fel - ahogy mondani szokás - ínycsiklandozó falatokat. Lehetséges, hogy egy időre jegelem még a Pesti Magyart, annak azért örülök, hogy a Víghez hasonlóan ők is bevezették a diákkedvezményt, (igaz annak mértéke nem 50, hanem 20 százalék).

Amiből nincs hiány...

Kiemelten hangsúlyoznám a személyességet: én csak a színészek rajongóinak ajánlanám A feleségem történetét, vagy azoknak, akik egyébként számukra talán unalmas félórákat is kibírnak csak azért, hogy különböző színésznőket lássanak vonaglani a színpadon viszonylag kevés ruhában és az ilyen jelenetekre nézve elég nagy előfordulással. Nem mondanám, hogy megbántam a részvételt, de a tényleges befogadáshoz még egészen biztosan hátra van a mű elolvasása, amihez ugyanakkor a darab hozta meg a kedvet, és legalább ezért hálás vagyok.