Az egérfogó (Thália Színház)

Színpadkép (Thália) a díszlettel

Gazdag egérfogó évet zárok, úgy érzem. Áprilisban Londonban az eredetit, novemberben a kecskemétit, ma este pedig az új pesti verziót láttam a Tháliában, ahol még egy meglepetés közönségtalálkozón is részt vehetett a nagyérdemű a Mollie-t alakító Szabó Emíliával, és a Trotter bőrébe bújó Haumann Mátéval.

Egész úton hazafelé győzködtem magam, hogy nem kéne összehasonlító kritikát írnom, csak egy bekezdésben megemlítenem a kettő (ami tulajdonképpen az eredetivel három) darab hasonlóságait és különbségeit, de ez, már tudom, nem fog sikerülni. Így először is belátom, hogy nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni Az egérfogóról, pláne nem összehasonlítások és átkötésektől mentesen.

Összességében úgy éreztem, hogy Budapesten egy kicsit mintha profibbá érett társulatot kapnánk, pedig erre a találkozón Szabó Emília cáfolt rá, míg Kecskeméten Trotter alakítása miatt (amelyet nagyon nem kedveltem) az egész harmónia megbomlott. Úgy vélem a darab kapcsán rendkívül fontos hangsúlyozni a kötöttséget, a feszes tempót és a lankadhatatlan koncentráció magas szintű, folyamatos fenntartását, amit a pesti stáb számomra jobban hozott, ugyanakkor (és ez nem Szabó Emília személye és képességei ellen szól) szívem szerint Kecskemétről kiemelném Mollie-t (Danyi Juditot) és beollóznám a pesti színpadra. Persze lehetséges, hogy ennyire másképp értelmezték a szerepüket. Spindler Bélát, mint a pesti Paravicinit még név szerint kiemelném, de hozzá kell tenni, számomra mindenki maximálisan hihető karaktert alakított a Thália deszkáin.

Számomra a kecskeméti, az eredetihez maximálisan ragaszkodó konzervatív, fabútorokkal teli díszlete után sokkoló a Pesten kékeslilás Monkswell Manor, és ami még megdöbbentőbb, hogy a beszélgetés alatt Szabó Emília állásfoglalása szerint a díszlettervező (Szikora János, aki egyben rendezője is a pesti változatnak) direkt a konzervatív sugallatot próbálta meg a kék fényeken, ruhákon és háttéren keresztül beszivárogtatni a légkörbe, amely egyben utal a cselekvés álomszerűségére, elvontságára is.

Végül pedig (mivel a poén lelövése nélkül mélyrehatóbban Az egérfogóról nem lehet véleményt alkotni) a befejezésről írnék. Kecskeméten elég sokat változtattak a szöveg szerinti végjátékon, amely ott és akkor nekem mélységesen nem nyerte el a tetszésemet, de az idő úgy néz ki kissé (de semmiképp sem teljesen) csillapítja bennem ezt az ellenszenvet, míg a pesti verzióban a befejezés valóban csak az utolsó másodpercében tér el a leírtaktól, de jelenleg azt kell mondjam; ezt még maga Agatha Christie is megirigyelhetné!

Két teljesen más hazai Egérfogóra ülhet be, aki erre kedvet kap, és én azt mondom, ha megteheti, menjen el mindkettőre, ki tudja a mai színházi igények mellett meddig lesz minderre lehetősége. S bár kétségtelen, hogy Agatha esetében jobb szeretem a konzervativizmust, minden irodalmi esszémben amellett érvelek (amit valóban úgy is gondolok), hogy a szöveg mindig egy kiindulási pont, racionális keretek között viszont mindenkinek (jelen esetekben a rendezőknek) meg van minden lehetősége arra, hogy úgy értelmezze azt, ahogy neki tetszik.

Nem könnyű elfogni három egeret, én kívánok minden érdeklődőnek három Egérfogót!

Experidance: Boldogság 69:09 (RaM Colosseum)

Előadásfotó

Nemigazán értek a tánchoz, már úgy professzionálisan, de ismét beigazolódott az, amit az Experidance csapatával körülbelül öt évvel ezelőtt is beláttam (amikor Arany: Nagyidai cigányok című vígeposzának táncelőadását láttam); a tánc és a zene kombinációja, ha valaki ilyen profin csinálja, tökéletesen helyettesíteni tudja a szöveget.

Rövid leszek: a történet a történelem, 1969-től 2009-ig, és minden, ami benne volt. Bár a cím boldogságot sugároz, azért a táncon keresztül átélhetjük a korszakok árnyoldalait is, de a legfontosabb, hogy ráismerjünk: minden rosszban van valami jó. Mint laikus (ezt kihangsúlyoznám) engem lenyűgöztek a mozdulatok, a koreográfiák és az egész hihetetlen komplexitása, mert bár nagy erő a szó, itt még sem lenne helye!

Nem hiszem, hogy ismételten megnézem a Boldogságot, de már kinéztem magamnak a műsorfüzetben a Revansot (egy afféle Ludas Matyi-feldolgozásukat) és az Ezeregy éjt, s ha még az általam korábban már látott Nagyidai cigányokat is hozzácsapom, akkor már négy Experidance produkciót ajánlok mindenki figyelmébe, ebből kettőt hitelbe.

Rebecca (Budapesti Operettszínház)

Szinetár Dóra (az "új" Mrs. de Winter)
és Bereczki Zoltán (Mr. de Winter)

Már önmagában sokat árul el a Manderley-ház asszonyának különös históriájáról az előélete, Daphne du Maurier regényéből maga Alfred Hitchcock készített filmet, az előző évadban pedig a Budapesti Operettszínházban landolt a populáris musical feldolgozás, Sylvester Lévay-tól és Michael Kunzétől. A szerzőpáros neve is figyelemre méltó, a közönség nekik köszönheti többek között az Elizabeth és a Mozart című remekeket.

A részletek mélyen a felszín alatt lakoznak, ami ebben az esetben különösen igaz, hiszen a tenger mélyéig kell feltépnünk a sebeket, ha meg akarjuk érteni Rebecca rejtélyes halálának körülményeit. 

De inkább koncentráljuk a színészekre, a dalokra, a díszletekre és az összhatásra. Önkényesen kimondva a darabnak lényegileg három főszereplője van, és sok legalább ilyen fontos mellékszereplője. E három karakter az "új" Mrs. de Winter (Szinetár Dóra/Vágó Zsuzsi), Mr. de Winter (Szabó P. Szilveszter/Bereczki Zoltán) és a titokzatos Mrs. Danvers, a házvezetőnő (Nádasi Veronika, Polyák Lilla, Janza Kata). Mivel másodjára láttam a darabot, szerencsére volt esélyem teljesen más szereposztásokat kifogni, így a fenti listából még csak Janza Katát nem sikerült hallanom ebben a szerepben.

A dalokkal nem fukarkodtak a szerzők, szerintem tökéletes mennyiségű fülbemászó dallammal próbálják visszaadni a könyv mély és gótikusan sötét világát, kellő titokzatossággal, ugyanakkor kellő mennyiségű ismétléssel, ami a musicalek kötelező eszköze. Érdemes belehallgatni a CD verzióba is, ami eléggé megkurtított, a legjobbaknak én a Palackba zárt időt, a Mégis él továbbot, a sokszor visszatérő Rebeccát és a Jégmosolyt gondolom.

Polyák Lilla mint
Mrs. Danvers

Ugyanakkor ismeretlenül is elnézést kell kérjek Polyák Lillától, akinek megelőlegeztem, hogy nem olyan jó Mrs. Danvers mint Nádasi Veronika. Ezt pedig a CD-re alapoztam, ahol azt kell mondjam, Polyák Lilla valamiért (de miért?) negyedannyit nem énekel ki magából mint amennyit kiénekel a színpadon. Így végtelenül pozitív csalódással sikerült elhagynom a székemet a szünetre, és a darab végén is. Tényleg nagyon ritkán fordul elő, hogy kiráz a hideg egy-két taktusnál, de ez most többször is megtörtént. Még a végén függője leszek a darabnak!?

A díszlet ötletes, viszonylag egyszerű, de nagyszerű, és az Operett ezúttal sem fukarkodott a mozgatásával, ha én állnék ott minden este, már biztos beleszédültem volna a dupla forgószínpadba. A fordítás is jó, bár nekem volt gondom pár triviálisabb magyar megoldással, ugyanis nehezen tudom elképzelni Okézni az "új" Mrs. de Wintert és Julyan ezredest. De ez lehet, hogy csak szőrszálhasogatás. Bár (ha már a saját véleményem mellett kívánok érvelni) ezek nem is dalszövegekben fordultak elő, hanem prózában, ahol még szótagkényszer sem volt. Mindemellett (és nem egyébként) a dalok magyar megoldásai lenyűgöznek, pl. a Jégmosoly vagy az "Álomszép felesége vízbe fúlt - Rebecca" folyamatosan visszatérő rigmusban.

Nádasi Veronika mint
Mrs. Danvers

Bár Vágó Zsuzsit személy szerint imádom, valahogy Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán jobban átélték ma ezt az egészet, s lehet, hogy csak a karácsony teszi, mégis talán nekik jobban elhittem min mentek keresztül. Ezenfelül Mrs. Danversnek Nádasi Veronika sokkal jobban hozta a végén az őrültet, mint Polyák Lilla, aki egy kimértebb, sokkal inkább eszes, olyan "titokzatosan fondorlatos" házvezetőnőt alakít. De az, hogy van különbség a megformálásban, sosem hátrány, és a milyenség nem minősítés. Aranyos még Mrs. Van Hopper, s bár rajtuk kívül még Felföldi Anikó is alakítja, az általam a szerepben látott Szulák Andrea és Náray Erika száz százalék átérzéssel hozták, amit a figurától elvárnánk.

Janza Kata mint
Mrs. Danvers

Ahogy elnézem a napi színlapokat, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, valamint Vágó Zsuzsi és Szabó P. Szilveszter mindig együtt játszanak, míg Mrs. Danvers szerepében a három énekesnő mindig cserélődik. Lehet, hogy ez bepróbálás kérdése, de milyen izgalmas is lenne egy Szinetár-Szabó P., vagy egy Vágó-Bereczki szereposztás...

[Frissítés: végül a youtube-on találtam egy pár Szinetár - Szabó P. közös videót, de a hozzászólók szerint ez egy egyszeri megoldás volt, csupán egy előadás erejéig. Most már csak az én kívánságom, a Vágó-Bereczki változat maradt hátra. Ugyanakkor erre sem lesz végtelenül sok idő, hiszen a napokban derül ki, hogy Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán csupán az évad végéig maradnak már az Operettnél, így a rendező a Rebeccában, és még megannyi darabban kénytelen lesz újabb szereplőket színpadra állítani, ami sosem baj!]

Még biztosan meg fogom nézni a Rebeccát, de először jó alaposan elolvasom ismét a könyvet, sokat hallgatva a musical CD változatát.

Abigél (Thália Színház)

Földes Tamás (Vitay tábornok) és
Vágó Zsuzsi (Gina)

Jó volt karácsony felé időzíteni ezt az Abigélt. Azért ezt, mert bár soha nem hittem volna egy magyar musical esetében, de immár harmadjára csábultam el, és vettem rá jegyet, hogy átéljek mindent, amit nyújt.

A színpadkép igen egyszerű, talán furcsa kapcsolat, de Szabó Magda Az ajtójának Magyar Színházas színpadi megjelenését idézte fel bennem, egyszerű vasváz, amit a világítás, a zene és nem utolsó sorban a színészi játék kelt életre. Sajnos Az ajtónak már vége a színpadon, azért könyvben tovább él, nagyon tanulságos elolvasni!

Mert színészi játékból nincs hiány és benne hiba sem. S bár Zsuzsanna testvér szerepében nekem Nádasi Veronika jobban tetszett Füredi Nikolettnél, három alkalom alatt még nem sikerült soha kifogni a Vágó Zsuzsit, Udvaros Dorottyát és Földes Tamást nélkülöző szereposztást, úgy érzem teszek majd még rá kísérletet a jövőben. De ne csak a "nagyokról" beszéljünk, a Matula valamennyi diákja profin teljesít, ügyesen komikus amikor a helyzet úgy kívánja, és hihetően mély más esetekben. 

A tétel ennyi: "nincsenek csodák!". De valóban nem lennének? Nos, ez a legszemélyesebb megítélésünk, és ha objektívan próbálom meg szemlélni a helyzetet, akkor az Abigél mindkét irányba (sőt akár háromba vagy többe is) "elhúzható".

Legjobb jelenetet talán kár is lenne kiválasztani, a búcsúzás, az ismerkedés, a rádöbbenések és megismerések sora, a karácsony, a szökési kísérlet és Abigél kilétének keresése mind egyben járul hozzá a történet kerekké tételéhez a színpadon (is), ahol Vitay Georgina egycsapásra felnőtt lesz, még ha viselkedésében ezt nem is mindig tükrözi. Megérteni és tudatosítani nem ugyanaz, s valahogy úgy érzem ezt Vágó Zsuzsi nagyon jól tudja. Több mint említésre méltó még Udvaros Dorottya játéka és hitelessége is.

 Horn Mici [Udvaros Dorottya]: - Jajj Gedeon, miért szigorúbbak maguk mint a Jézus Krisztus?

Habár mentes maradnék mindenféle nemzeti érzéstől és elkötelezettségtől, mi magyarok méltán büszkék lehetünk az Abigélre. Legfőképpen a könyvre, amely egy lenyűgözően okosan kidolgozott, izgalmas, fordulatos, ugyanakkor végtelenül mély és filozofikus regény, de a musical méltán társul mindehhez. 

Jó, hogy nem hagytak ki semmit a könyvből, jó, hogy inkább nem kímélték a színészeket, az időt és a befektetett energiát, bizony egy majd háromórás musical kerekedett ki a történetből. Olvassunk Szabó Magdát, utána pedig menjünk el az Abigél musical változatára, és érezzük elvarázsolva magunkat mindattól amit, ahogy és amiért adni szeretne. Rajtunk áll mennyit látunk majd bele, vagy mennyit viszünk vele haza magunkkal, örökre. De ha valamit igen, az már mindig a miénk!