Abigél (Thália Színház)

Földes Tamás (Vitay tábornok) és
Vágó Zsuzsi (Gina)

Jó volt karácsony felé időzíteni ezt az Abigélt. Azért ezt, mert bár soha nem hittem volna egy magyar musical esetében, de immár harmadjára csábultam el, és vettem rá jegyet, hogy átéljek mindent, amit nyújt.

A színpadkép igen egyszerű, talán furcsa kapcsolat, de Szabó Magda Az ajtójának Magyar Színházas színpadi megjelenését idézte fel bennem, egyszerű vasváz, amit a világítás, a zene és nem utolsó sorban a színészi játék kelt életre. Sajnos Az ajtónak már vége a színpadon, azért könyvben tovább él, nagyon tanulságos elolvasni!

Mert színészi játékból nincs hiány és benne hiba sem. S bár Zsuzsanna testvér szerepében nekem Nádasi Veronika jobban tetszett Füredi Nikolettnél, három alkalom alatt még nem sikerült soha kifogni a Vágó Zsuzsit, Udvaros Dorottyát és Földes Tamást nélkülöző szereposztást, úgy érzem teszek majd még rá kísérletet a jövőben. De ne csak a "nagyokról" beszéljünk, a Matula valamennyi diákja profin teljesít, ügyesen komikus amikor a helyzet úgy kívánja, és hihetően mély más esetekben. 

A tétel ennyi: "nincsenek csodák!". De valóban nem lennének? Nos, ez a legszemélyesebb megítélésünk, és ha objektívan próbálom meg szemlélni a helyzetet, akkor az Abigél mindkét irányba (sőt akár háromba vagy többe is) "elhúzható".

Legjobb jelenetet talán kár is lenne kiválasztani, a búcsúzás, az ismerkedés, a rádöbbenések és megismerések sora, a karácsony, a szökési kísérlet és Abigél kilétének keresése mind egyben járul hozzá a történet kerekké tételéhez a színpadon (is), ahol Vitay Georgina egycsapásra felnőtt lesz, még ha viselkedésében ezt nem is mindig tükrözi. Megérteni és tudatosítani nem ugyanaz, s valahogy úgy érzem ezt Vágó Zsuzsi nagyon jól tudja. Több mint említésre méltó még Udvaros Dorottya játéka és hitelessége is.

 Horn Mici [Udvaros Dorottya]: - Jajj Gedeon, miért szigorúbbak maguk mint a Jézus Krisztus?

Habár mentes maradnék mindenféle nemzeti érzéstől és elkötelezettségtől, mi magyarok méltán büszkék lehetünk az Abigélre. Legfőképpen a könyvre, amely egy lenyűgözően okosan kidolgozott, izgalmas, fordulatos, ugyanakkor végtelenül mély és filozofikus regény, de a musical méltán társul mindehhez. 

Jó, hogy nem hagytak ki semmit a könyvből, jó, hogy inkább nem kímélték a színészeket, az időt és a befektetett energiát, bizony egy majd háromórás musical kerekedett ki a történetből. Olvassunk Szabó Magdát, utána pedig menjünk el az Abigél musical változatára, és érezzük elvarázsolva magunkat mindattól amit, ahogy és amiért adni szeretne. Rajtunk áll mennyit látunk majd bele, vagy mennyit viszünk vele haza magunkkal, örökre. De ha valamit igen, az már mindig a miénk!