A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapesti Operettszínház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapesti Operettszínház. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 29., szerda

Ghost (Budapesti Operettszínház)

New York: pénz, karrier, csillogás és egy tragédia, amely beárnyékolja egy fiatal pár felhőtlenül boldognak ígérkező jövőjét a városban, mely sosem alszik. Gyilkosság, krimi, intrika és szellemidézés, kérdések és válaszok, látvány, illúzió és valóság. A KERO-rendezte Ghost musical házi főpróbáján jártam a Budapesti Operettszínházban Muri Enikő, Kerényi Miklós Máté, Szulák Andrea és Szabó Dávid főszereplésével.

Molly Jensen magára marad Sam Wheat tragikus halála után. Pontosabban csak Carl-ra támaszkodhat, Sam egykori kollégájára, akiről hamar kiderül, hogy része volt Sam tragédiájában. A fiú, akinek szelleme a földön ragad, hiszen még dolga van az életben, szomorúan tapasztalja, hogy bár látja és hallja Molly-t, ő maga képtelen beleavatkozni az életébe. Bizony, egy szellemnek is van mit tanulnia akár a metróban, akár a kórházban élő további, már sokkal tapasztaltabb szellemtársaitól. Kettejük között a kapcsolatot - nem kis meglepetésére - csak Oda Mae Brown, az egyébként magát tapasztaltnak valló szellemidéző, spiritiszta és médium képes megteremteni. 

Dave Stewart és Glen Ballard zenéiben és Bruce Joel Rubin (fordította Müller Péter Sziámi) dalszövegeiben van valami egészen új, olyan, amit valóban nem tapasztaltunk még egyik musicalben sem. Talán kevésbé igaz rá, hogy csupa visszatérő dallammal és motívummal dolgozna, inkább könnyedebb, néhol egyenesen pop-rock számok csendülnek fel, de azt kell mondanom, hogy pont ezzel kísérik jól a New Yorkban játszódó spirituális-szellemes krimit. Khell Csörsz díszlettervezői munkája az első pillanattól kezdve megmutatkozik: a forgószínpad és a számtalan ledfal nagyon hitelessé teszi a tőlünk olyan messzi közeget, be kell vallanom, hogy sokkal hitelesebbé, mint az előzetesen hittem volna. A rendezés, a zene és a díszletek mellett meg kell említeni Velich Rita remek jelmezeit, ezek közül is a kedvenceimet, Oda Mae parádésan vicces ruhakölteményeit.

Oly sokat olvashattunk már a várakozásokról, hogy külön öröm volt végre tényleg valódi női főszerepben látni Muri Enikőt, aki nagyszerűen énekel, noha az igazsághoz hozzátartozik, hogy szólóban sokkal inkább kiemelkedik, mint a duettekben Kerényi Miklós Mátéval, de majd idővel a közös részeket is bizonyára tökéletesítik. Kerényi Miklós Máté jól illik Muri Enikőhöz (vagy ha tetszik, akkor fordítva), fiatal, életvidám és energiával teli párt alakítanak. Szabó Dávidnak meglehetősen nehéz dolga van, hiszen egy jól felépített kétszínű figurát kell bemutatnia a közönségnek, de sikerrel áll helyt a színpadon ebben a furcsa átmenetben, míg György-Rózsa Sándor (egyfajta ellenpontként) az abszolút gonosz karaktert hozza jó átéléssel. Brasch Bencét és Józsa Imrét nagy öröm volt ilyen remek szerepekben látni, itt kicsit vissza kell térnünk a szerzőkhöz, hiszen még a további szellemeket is sikerült valóban izgalmasan és tartalmasan kidolgozniuk. Végül, de még véletlenül sem utolsó sorban meg kell említenünk Szulák Andreát, a szellemidéző, spiritiszta és médium, Oda Mea Brown bőrében. Fantasztikus komikus szerep egy egyedülállóan kiemelkedő színésznő számára, elég annyit mondanunk, hogy színpadi mozgásával, énektudásával és karizmatikus színpadi jelenlétével Szulák Andrea ellopja a musicalt minden további főszereplőtől.

Akár hisszük, hogy éltünk nem ér véget a halál után, akár reméljük, hogy ha még dolgunk van idelent, akkor nem távozunk el és képesek vagyunk megóvni azokat, akiket szeretünk, vagy még véletlenül sem engedünk effajta gondolatoknak, a Ghost egy pörgős, izgalmas és végtelenül nevettető musical, melyet valóban nagyszerű és minőségében kimagasló változatában nézhetünk meg az Operettszínházban. Talán még annyit hozzátennék, hogy nekem a fordítással néhol voltak problémáim (Oda Mae szövegei lehettek volna egy fokkal lazábbak és modernebbek, míg Sam (ha elhagysz a végtelen éj felzabál) és Molly (ezt jól benyeltem) pár sora talán kissé túllő a célon), annyira sikerült felkelteni az érdeklődésemet, hogy egyszer biztosan megnézzem mit tud a másik szereposztás, ahol megérzésem és tapasztalatom szerint az egész musical új megvilágításba kerül majd, és a nagyszerűen működő bájos ifjú pár helyett talán egy másik lehetőség, két tapasztaltabb, nagyobb múlttal rendelkező fiatal életében bontakozik ki ugyanez a tragédia. Akár így akár úgy, a Ghost mindenhogy érdekesnek tűnik.

2012. december 7., péntek

Elisabeth - felújítás (Budapesti Operettszínház)

Ahogy Kerényi Miklós Gábor, az Elisabeth rendezője a bemutató utáni rövid beszédében elmondta: minden mindennel összefügg, s míg Bécsben az Operettszínház egy része épp Szépség és a Szörnyeteget játszik, itthon felújításban újra színpadra került „az” Elisabeth, a Lévay-Kunze sikerdarab, hiszen közönség és színház, egészen pontosan a közönség igénye és a színház mint ezt az igényt kiszolgálni igyekvő intézmény szintén elválaszthatatlan kapcsolatban kell álljanak egymással.
Talán ezzel az alázattal együtt éri el az Elisabeth, hogy ismét benne rejlik a nagy siker lehetősége. Úgy hiszem, hogy jövőbeli fennállásának szerencséje az a nem elhanyagolható észrevétel, hogy a szereplőgárdát frissíteni kellett. Ez a felismerés a gyakorlatban megvalósítva előrejelzi a nagy egész többnyire borítékolt sikerét, melyben a sokunk által jól ismert Sissy hercegnő élete pereg le szemünk előtt, férje, anyósa, gyermekei, rossz- és jóakarói, valamint a Halál megkerülhetetlen társaságában.

A premierelőadás-sorozatban Vágó Bernadett kapott először lehetőséget Elisabeth bőrébe bújni. Számos korábbi példát tudnék felhozni  nagyszerűségére (pl. a Veled, Uram! megmentőjének is tartottam már többek között), s a mai este után is csak eddig is élő meggyőződésemet tudom hangoztatni: nemcsak színpadi jelenléte és lenyűgöző énekhangja, de kisugárzása is tökéletesen a helyén van. Dolhai Attila Halál-figurája merész, félelmetes, mégis hihető, valahogy nem kételkedünk abszurd létjogosultságában. Kerényi Miklós Mátéra voltam talán a legkíváncsibb Vágó Bernadett mellett, már olyan értelemben, hogy „na vajon hogy fog tetszeni a karakter?”, de azt kell mondjam itt is a levegőbe repült az összes kérdőjel, nagyon jó, hogy Kerényi Miklós Máté Lucheni (Elisabeth gyilkosának) szerepét kapta meg, mert bár nem ő motiválja az eseményeket, mégis kettős szerepben kell jelen lennie, melyekben fiatalos energiával látszólag önmagát tudja adni: egyrészt narrátor, másrészt egyfajta eszköz, akin keresztül a Halál ki tudja nyilvánítani akaratát. Szomor György, az ősbemutató Rudolfja ezúttal maga Ferencz József, akinek nagyon nehéz dolga van, hiszen a két felvonás során talán neki szükséges a legnagyobbat változnia, még Elisabeth-hez képest is, de sikerrel vesz minden akadályt. Karaktere maga az ambivalencia: szeretne, de anyja nem igazán hagyja kibontakozni, irányítana, de anyja nem igazán hagyja kibontakozni, elmélkedne, de anyja nem igazán hagyja kibontakozni, stb. A gonosz anya, Zsófia főhercegnő Kállay Bori mesteri megformálásában számomra hamar kedvenc szereplővé vált. Míg Vágó Bernadettnek többek között kisugárzása van, Kállay Bori karakterénél fogva (de mégis úgy érzem tudatosan), eggyel ennél is följebb emelkedik, s valódi karizmatikus irányítóvá lép elő. Az óriási szereplőgárdából még feltétlenül meg kell említenünk Kocsis Dénest, a felújított darab bemutatóján Elisabeth fiának, Rudolf főhercegnek megformálóját, aki kellő naivitással néz szembe nehéz sorsával: míg édesanyja egyszer csak mellőzi életéből, Rudolf igyekszik valami maradandót alkotni, de aztán a kellő tapasztalat és megfontolás hiányában szükségképpen elbukik.

Bár Szegő György díszletei, Velich Rita pompás jelmezei, Somfai Péter világításkivitelezése és Gajdos József koreográfus munkája talán méltó módon leírhatatlan lenne egy viszonylag rövidebb terjedelmű kritikában, hiszen az előadás színrevitelében mind oroszlánrészt vállaltak, bizonyos dolgokat nem teljesen sikerült megértenem. Az egyik, hogy egyfajta tendenciaként élem meg a sikerdarabok felújításainak kapcsán, hogy azokat a részeket igyekeznek leginkább megváltoztatni, amelyeket a legtöbben ismernek, amiket a legtöbb néző a „régi” változathoz köt. Épp ezért szomorúan tapasztaltam, hogy az első felvonás Az már nem én lennék repríze az emlékezetes Sissy-festmény felhúzásával ellentétben egy ahhoz képest jóval gyengébb kivitelezést kapott, már ami a festményt illeti, mert a jelmezre továbbra sem lehet panasz. Emellett néha a világítással is problémáim voltak, az kifejezetten tetszett, hogy a borongósabb jeleneteknél inkább egységesen sötét a színpad, de néha csupán a szereplők arcát világították meg, így fontos karmozdulataikra úgy vélem nem irányult talán kellő hangsúly, ahogy a darab végén is félrevezetett Vágó Bernadett egyébként hófehér ruhája, mely a reflektorból kieső részeken a színpadot egyébként megvilágító vörös színben pompázott. Mindezek ellenére a kreativitásra még véletlenül sincs panasz: a jelenetek gyors egymásutánban követik egymást, néhol kellően vicces eszközökkel (például a fótózás és az óriás képkeret) lazítva a szomorkodtató estét.

Egyetértek Kerényi Miklós Gáborral, aki azt mondta, hogy az Elisabeth-ben mindig van valami félelmetesen aktuális, valami, ami vonatkozik a múltra, a jelenre és a jövőre. Biztos vagyok benne, hogy ilyen minőségben, ilyen eszményi dalkölteményekkel (kedvenceim a Már nem én lennék, Ma nagyot nőtt az árnyék) és végül, de inkább első mintsem utolsó sorban, ilyen nagy igénnyel kiválasztott szereplőgárdával az Elisabeth jó eséllyel indul neki rekordokat döntögetni. Én még biztosan visszatérek a többi szereposztásra is.

2012. április 30., hétfő

Koldusopera (Thália Színház)

Dolhai Attila és
Szinetár Dóra

Gondolkodtam, hogy talán a Koldusopera lesz a nagy kivétel, hiszen arra való tekintettel, hogy már csak 4 előadása lesz a Tháliában, mielőtt az évad végeztével levennék a repertoárról, talán felesleges róla ajánlót írni, ám szerencsére ez nagyon nem így van. Aki esetleg erre téved, és még nem látta a Koldusoperát, annak még négy lehetősége van, hogy egy feledhetetlen és rendhagyó este részese lehessen!

Bertolt Brecht története nagyjából közismert: Polly Peachum (Szinetár Dóra) menthetetlenül beleszeret London leghíresebb bajkeverőjébe, Bicska Maxiba (Dolhai Attila), aki mögött ott áll jó barátja, Tigris Brown (Szabó P. Szilveszter), valamint a kissé ügyefogyott bandatagok. Peachum (Balikó Tamás) és felesége Peachumné (Siménfalvy Ágota) nem nagyon szívlelik lányuk választottját, pláne, hogy Bicska Maxitól nem idegen mindenféle nők feleségül vétele, Lucy-n (Szendy Szilvi) kívül még számos más hölgyemény is jelentkezik Bicska Maxi feleségeként. Fontos szerepet játszik még fantasztikus hangjával a Kocsma Jenny-t alakító Peller Anna is, aki (finoman szólva is) a kurvák szervezője, épp ezért egyben a legnagyobb úr a botladozó bűnözők felett.

A Koldusopera díszletei nagyszerűek, sehol egy egyenes vonás, nyoma sincs a szimmetriának. Minden fal döntött, minden szereplő nagyjából fekete-fehér, kinézetük különösen extravagáns, kiválóan illenek a némafilmek világát idéző vetítések közé. A vetítések során tudja meg a nagyérdemű, éppen hol vagyunk történetünkben, s azt is, hogy várhatóan mi fog történni a következő képben, hiszen találóan így nevezik a jeleneteket. A történet ugyan egy párra koncentrálódik, mégis a Koldusopera szól a világ összes koldusáról: valódiról és intézmény szerű szervezettségben tevékenykedőről (pl. a Peachum Kft-nél).

Sokkal inkább prózai az este mint énekelgetős, de a dalok nagyon viccesek, vagy ha a helyzet úgy kívánja, szívszorítóak. Szinetár Dóra szerintem (pedig már láttam számos Operett-darabban) élete alakítását hozza prózai és zenei részben is, Dolhai Attila és Szabó P. Szilveszter kettőse nem marad alul a tőlük megszokott színvonalon, míg Peller Anna ismét bebizonyítja, hogy az ő hangja körülbelül bármire képes. Még négy lehetőség, ennyi maradt hátra, én meleg szívvel ajánlom a Koldusoperát, de készüljünk fel arra, hogy egy elég rendhagyó esténk lesz vele!

2012. április 27., péntek

Veled, Uram! (Thália Színház)

Sasvári Sándor és Vágó Bernadett
Bár az István, a királynak a szerzők által hangsúlyozottan nem folytatása a Veled, Uram! mégis az előbbi legenda megannyi visszatérő dallama és szövegrészlete összességében erősen azzá teszi. Ezúttal nem a trónra kerülés, hanem a hamarosan megüresedő trón betöltésének kérdése kerül a történet középpontjába. István király (Sasvári Sándor) és Gizella királyné (Füredi Nikolett) gyermeke, a fiatal és talpig keresztény neveltetésben részesült Imre herceg (Barkóczi Sándor) épp feleségül készüli venni szerelmét, Krisztinát (Vágó Bernadett) mikor rejtélyes körülmények között életét veszti egy vadászbalesetben. A trónra így már mind többen áhítoznak, kik nyíltan, kik csak szívük mélyén: Orseolo Péter (Homonnay Zsolt), a király unokaöccse, Vászoly (Feke Pál), a király unokatestvére, valamint Aba Sámuel nádor (Németh Attila), a király sógora.

Ami nagyon jó az a zene és a díszletek, utóbbi minden tekintetben, varázslatos fényeffektusokkal játszik az Operettszínház trónörökösdit a Thália színpadán. A felcsendülő energikus dalok szövegeivel sem lehet túl sokat vitatkozni, bár az átlagosan legalább tájékozott néző joggal érzi majd magát kicsit lenézve: majdnem minden szereplő önmaga háromsoros bemutatásával kezdi meg első mondandóját. Mindezek mellett elismerés jár az Operett balettkarának is, akik csak még színesebbé teszik a forgószínpadon játszódó, a nézőket folyamatosan új és új helyekre repítő rockoperát.

Füredi Nikolett, Sasvári Sándor
és a tánckar
A darabban rengetegen szerepelnek, ám a színlap megtévesztő: az éneklés nagy részét kevesen viszik a vállukon. Sasvári Sándort élmény új szerepben, újra az Operettes kollégák között látni, s róla úgy is tudjuk, hogy úgy tud énekelni, mint senki más - ha akar. Tegnap nagyon akart! Füredi Nikolett jó ellenpélda, ugyan eszményi Gizellát alakít, énekes szerepe sajnálatos módon mégis alig akad, bár drámai minijelenetei Istvánnal elég érdekesek. Homonnay Zsoltot, Németh Attilát, Barkóczi Sándort és Feke Pált illetően technikai KO-val nyert az utóbbi: tagadhatatlan, hogy mind nagyon jók voltak, mégis Feke Pál az, aki úgy el tud énekelni egy igazi rockopera-dalt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Inkább színészi játékra, mint komoly éneklésre van még lehetősége a Zobor táltost nagyszerűen alakító Pirgel Dávidnak, valamint Szomor Györgynek, Magócs Ottónak, Pálfalvy Attilának és Ambruzs Ádámnak. Három generáció áll a Thália színpadán, ahogy a színlap fogalmaz, a "nagy elődök" és a "nagy utódok" játszanak együtt a legfiatalabbakkal: Ilon és Vászoly három fiát három tehetséges ifjú alakítja.

Feke Pál és Janza Kata
Végül, de még véletlenül sem utolsó sorban két hölgyet kell még kiemelnünk, akik teljessé teszik a Sasvári Sándor által megkezdett triászt. Janza Kata, mint Ilon, Vászoly felesége valódi erélyes nőként áll férje mellett, s bár szerepe szerintem annyira nem kívánja meg, hogy vérben forgó szemekkel, minden mimikai izmát bevetve sulykolja szavait, neki még az is úgy ahogy jól áll (bár egyszer szívesen megnézném váltóját, Nádasi Veronikát, hogyan formálja meg ő Ilon karakterét). Az este legfényesebb csillaga mégis minden létező tekintetben Vágó Bernadett: Imre herceget, történetünk szerinti vőlegényét sirató dala, valamint az egész rockoperát lezáró fájdalmas könyörgése teszik ki a felkiáltójelet a darab címe mögé.

Összességében le a kalappal a színészek, a díszletesek, a táncosok és a szerzők előtt is, bár azt azért vétek lenne kijelenteni, hogy a Veled, Uram! felülmúlja, vagy akár megközelíti az István, a király ikonikus helyét a magyar rockoperák világában. Feke Pálért, Janza Katáért, de legfőképpen Vágó Bernadettért és Sasvári Sándorért mégis megérte beülni erre a néhol túlságosan szájbarágó, tonnányi, a láthatást gyakran ellehetetlenítő mennyiségű füsttel kísért extra nagy kiszerelésű történelemleckére.

2012. április 10., kedd

Csókos asszony (Thália Színház)

Józsefvárosban
A legjobb, ha az ember (korából kifolyólag) nem igazán tudja mire is számítson, és hozzám hasonló vegyes érzésekkel ül be a Budapesti Operettszínház örökzöld operettslágereket felvonultató grandiózus háromfelvonásosára, a Csókos asszonyra. Azért volt így a legjobb, mert hamar rájöttem, hogy ez a darab (is) szenzációs!

A történet nagyon egyszerű és hétköznapi: Pünkösdi Kató (Kékkovács Mara) és Dorozsmai Pista (Homonnay Zsolt) ünneplésére gyűlik össze a háznép a Nagytemplom utcában, Józsefvárosban. Pista azonban nem túl példamutató módon elzálogosítja jegygyűrűit, és Rica-Maca (Szendy Szilvi) rábeszélésére úgy tűnik, távozik a porondról. A friss primadonnaként emlegetett Kató így marad szégyenben és bánatban otthon, az ünneplő háznéppel: Hunyadinével (Oszvald Marika), az egykori primadonnával, aki már tizenkét férjet elfogyasztva próbálja megkaparintani magának a főbérlő Kubanek hentest (Faragó András), és Ibolya Edével (Csonka András), a feltörekvő darabíróval, aki Pista barátjaként próbálja meg menteni a menthetetlent. Mindeközben Tarpataky báró (Huszti Péter) látogat el a Nagytemplom utcába, hogy ajánlatot tegyen Katónak: látogassa meg Bajza utcai palotájában...

Huszti Péter és Kékkovács Mara
Az első és a harmadik felvonásban a Thália színpada egy józsefvárosi birodalom. Fantasztikus slágerek, végig a hangulathoz illően kísérik ezt a nem túl bonyolult, követhető történetet. Rengeteg apróbb, de annál viccesebb pirotechnikai elem, szenzációs mozgások, kellékek és lenyűgöző hangok: ezekkel elevenednek meg előttünk modern körítésben a múlt szeletei. Mikor egy szereplő énekel, csak a színpad vonatkozó részei vannak megvilágítva, mindannyian azt érezzük amit ő. Csak a dalok végén fényesedik ki a teljes színpad ismét. A második felvonás Tarpataky báró palotájában játszódik, megfűszerezve Jantyik Csaba játékával, mint Salvatore, a főkomornyik.

Jobbnak láttam inkább majdnem mindenkit név szerint megemlíteni, mert kiemelni önzőség lenne a csapatból akárkit is. Mindenki részt vesz a koreográfiában, és egyesek végtelen öniróniával (pl. Oszvald Marika) állnak a színpadon. A közönség imádja az előadást, alig telik el szám ritmusra tapsolás és ováció nélkül. Valóban minden stimmel! Amit mégis kihangsúlyoznék, az énekek milyensége, ilyen koreográfiák és mozgások mellett külön gratuláció jár minden játszónak, akik fantasztikus minőséggel, csodás tehetséggel és nem utolsó sorban végtelen átéléssel hozzák szerepeiket. A darab egy iskolapélda: így kell ma színpadra állítani ezeket az operett-klasszikusokat.

 Hiába minden ellenérv, generációs különbség vagy távolságtartás, a Csókos asszonyt látni kell! Aki befizet, olyan élményben és valódi szórakozásban lehet része, amelyre egyébként egyre kevesebb lehetősége adódik. Vicces, komikus, mozgalmas és sokszínű!

2012. március 22., csütörtök

Miss Saigon (Budapesti Operettszínház)

Vágó Zsuzsi és
Dolhai Attila
Az évad elején mutatta be a Budapesti Operettszínház a Miss Saigont, ezt a vietnami háború végén, és az azt követő időszakban játszódó, klasszikus alapokon nyugvó szerelmi tragédiát. 

A történet lényege gyorsan és egyszerűen összefoglalható. Chris (Dolhai Attila) vietnami állomásozása alatt kerül kapcsolatba Kimmel (Vágó Zsuzsi), aki más mint a többi örömlány, kettejük kapcsolata látszólag a szerelemre épül. A háború végén Chris visszatér az Államokba, majd hamarosan feleségül veszi Ellent (Borbás Barbara), aki mit sem tud férje vietnami kalandjairól. A Professzor (Szabó P. Szilveszter), mint a mulató üzemeltetője, Kim, valamit Kim és Chris kisfia (Tam) módot keresnek rá, hogy Amerikába szökhessenek, és ott kezdjenek új életet.

Szabó P. Szilveszter és Vágó Zsuzsi
A Miss Saigon operetti megvalósítása valóban a legszenzációsabb, amit valaha láttam. A plafonra vetített helikopterek, a ledobott bombák, a hang- és képeffektusok, a csodálatos táncok és jelmezek tagadhatatlanul hozzájárulnak a darab óriási sikeréjez. A főszereplők (az említetteken kívül még Vörös Edit, Kerényi Miklós Máté, György-Rózsa Sándor) csodálatosan énekeltek és játszottak. Kiemelném Vágó Zsuzsit, aki eddig is varázslatos teljesítményt nyújtott az Abigéltől kezdve a Rómeó és Júlián át a Rebeccáig, hétfő este számomra mégis önmagát felülmúlva énekelt. Dolhai Attila hangja is csodás a szerepéhez. Szabó P. Szilveszter inkább a komikumban rejlő lehetőségeket aknázza ki a Saigonban, de nem akárhogy.

Összességében jó élmény volt a Miss Saigon, a színészek és a színpadkép ötcsillagos, kívánni sem lehetne többet. A történet maga volt az, ami számomra már egy kicsit talán túlragozott volt bizonyos helyeken, de elfogatom, hogy a tragikus szerelmi történtekbe még ez is belefér.

2012. március 15., csütörtök

Szép nyári nap (Budapesti Operettszínház)

Egy beugróval játszani kockázatos, kettővel merész. A Budapesti Operettszínház azonban az előadás lemondása helyett beállította Péter (Szabó Dávid) helyére Angler Balázst, Ria szerepében (Vágó Bernadett) pedig Szendy Szilvi debütált. Mindketten a legmélyebb vízbe ugrottak: főszerepeket játszottak. Azonban ahogy a darab előtt Kerényi Miklós Gábor, a teátrum igazgatója megígérte, a közönség valóban semmit sem vehetett észre a két fiatal játékában: ezt nevezem duplán bravúros beugrásnak!

Egyébként is jó ötlet volt a Neoton számaihoz nyúlni, a hasonló ötlettel készült musicalsikerek (pl. Abba, Queen stb.) sorra nyerik el a közönség tetszését, és az Operettben is lelkes tapsok, éljenzés és örömkönnyek jutalmazták mind a készítőket, mint a színészeket. A történet mélységéből ugyan sokat vesz el a humor, néhol groteszkké formálva a legvidámabb barakkban játszódó nyári tábor emlékét, van itt illegális határátlépés, besúgás, kémkedés, de még több poénkodás, erotika és ünneplés. Egy kicsit úgy éreztem a musical végére túl sok minden zsúfolódott, nehéz eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk, egy leheletnyit túlragozottnak tetszik a finálé.

A két beugróhoz hasonlóan zseniálisan játszottak a fiatalok, köztük kitűnik Peller Anna, aki Margót, az osztály legsúlyosabb leányzóját alakítja. A nagyok közül hangját kímélő szerepben, de jelleméből adódóan fergetegesen áll helyt Náray Erika mint Rózsika, a tábor szakácsnője. Szulák Andrea orosztanárnővé lesz, Panni néni egyben az osztály főnöke és Juli (Vágó Zsuzsi) édesanyja, míg Csengeri Ottília bújik Csepregi Éva, a Pesti Művésznő bőrébe, mikor ő maga nem ér rá szerepelni. A legparádésabb mégis Faragó András, alias Tóth Antal, "TSZ melléküzemág-vezető," a tábor parancsnoka, az egyszerű, mély érzelmekre vágyó vidéki paradicsomtermesztő szakmunkás, hovatovább elvárja, hogy mindig 120%-os legyen a termelési kimutatás. 

Valamennyi nagy sláger felcsendül (Szép nyári nap, Pago Pago, Megőrülök a szerelemért, 220 felett, Kell hogy várj, Tini-dal, Ha szombat este táncol, Holnap hajnalig, Nyár van, Megváltást várok, Santa Maria, Emlékül, Mamma Mia, Nem szállunk ki a hajóból stb.), melyek minőségileg mások, mint a jól bejáratott Neoton bakeliteken, mégis valóban pezsgőek és átélhetőek. Egy fiatalabb generáció hozza vissza az egykori érzést, milyen volt mikor ezek a dalok uralták a slágerlistákat.

Nagy buli részt venni a Szép nyári napon, s ha szeretjük Csepregiéket, miért ne adnánk egy esélyt az Operett művészeinek, hogy megörvendeztessenek minket ezekkel az örökzöldekkel, ráadásul nem is akárhogy?

2012. február 25., szombat

A Szépség és a Szörnyeteg (Budapesti Operettszínház)

Ismert történet, nagyszerű megvalósítás, fülbemászó dallamok, rendkívül hálás szerepek. A Szépség és a Szörnyeteg egy töretlenül sikeres vérbeli klasszikus, főleg a fiatalabbaknak.

Mesés élmény volt látni ma délután az Operettszínházban azt a rengeteg gyermeket, akiknek legtöbbje óriási érdeklődéssel, és páran biztosan a történetet már jól ismerve, valóságos nézői elvárásokkal érkeztek meg a színházba: annak az elvarázsolt történetnek a megelevenedését szerették volna viszont látni, amit annyira szeretnek. S nincs annál csodálatosabb előadás, amelyet gyermekkacajok és a reneszánszt idéző jó hangos közbekérdések fűszereznek.

Kiemelni talán felesleges lenne szerepeket, én úgy vélem mindenki maximális teljesítményt nyújtott a darabban, és rendben van, hogy a legtöbb dolga talán Vágó Bernadettnek, Szabó P. Szilveszternek, Csuha Lajosnak, Németh Attilának és Nádasi Veronikának van, ennek a Disney-musicalnek minden szerepét öröm lehet játszani, a közönség reakciója mutatja: a Szépség és a Szörnyeteg operetti elgondolása még mindig óriási siker!

Ha a fő hangsúly nem is a dallamokon van (hiszen objektíven is tagadhatatlan, hogy nem elsődlegesen a melódiákért ül be a nagyérdemű), az énekek szépek, a jelmezek és kosztümök lélegzetelállítóak, és párszor biztosan a viselőik számára is, még mindig nem tudom elhinni, hogy Teamama, vagy Madame de La Nagy Komód nem estek hasra igencsak terjedelmes méreteket öltő jelmezeikben. A díszítők nem unatkoznak: a látkép folyamatosan változik, sőt hozzá kell tenni, hogy a tánckar jelmezeit sem aprózták el!

Nagyszerű, hogy jelen van a magyar musicalek porondján az operetti Szépség és a Szörnyeteg, és még nagyszerűbb, hogy mindezt ilyen minőségben teszi. A stábnak kívánok még sok mesés előadást, a gyermekes (vagy ilyen érzelmekkel rendelkező) felnőtteknek pedig garantált a szórakozás.

2012. január 5., csütörtök

Rómeó és Júlia (Budapesti Operettszínház)

Montague-né (Csengeri Ottília)
Csak mikor nemrégiben felfedeztem, hogy elhanyagoltam az Operettet, támadt fel bennem a vágy, hogy újra megnézzem a Rómeó és Júliát, amit még (előkerestem a jegyet, mert szorgosan őriztem) 2004. december 25-én, szombaton délután 3 órakor láttam először, és máig utoljára. Az pedig nem ma volt. Akkor még a CD jól ismert szereposztása volt jelen a színpadon is; Szinetár Dóra, Dolhai Attila és Bereczki Zoltán, illetve "a többiek", akik szerencsére máig a stáb tagjai, legfőképp Náray Erika (Dada), Csengeri Ottília (Montague-né) és Janza Kata (Capuletné). Ugyanakkor mázli kell egy ilyen szereposztás kifogásához, de ez most megtörtént. Ma este Vágó Zsuzsi (egyik új kedvencem az Abigélben, Rebeccában) játszotta Júlia, Kocsis Dénes Rómeó és Brasch Bence Mercutio szerepét.

No nem mintha a Rómeó és Júlia valamikor is a teljes feledés homályába merült volna, manapság rengeteg színház játssza, rengetegféleképpen (pl. Vígszínház), mégis úgy tűnik, valahogy a musical sikere helyezte ilyen nagyon előtérbe. Ezúttal nem a már így is jóformán mindenki által ismert musical bemutatására (hiszen többek között DVD-n is kiadták), hanem a régi-új megformálásra fókuszálnék.

Dada (Náray Erika) és a háttérben
Capuletné (Janza Kata)
Vágó Zsuzsi profi, nagyon illik rá Júlia szerepe, és összességében az "újak" is jól illettek a darabba, valóban nem ártott itt a vérfrissítés, ugyanakkor hálásak lehetünk a "nagyoknak", akik mégis elvitték a darabot. Kocsis Dénesnek és Brasch Bencének még rengeteget kell tanulniuk; a színészkedésükkel nincs baj, valóban tehetségesek. Énekelni is tudnak, csak a kettőt ügyesen, és tisztán kell majd kombinálni. Mindenesetre én bevallom, meglepődtem, nagyon jó úton haladnak.

Feltűnt, hogy Júlia alig szerepel a darabban, és ez (valamint sok más aspektus) az egész tragédiának egy különös értelmezését veti fel, amin érdemes elgondolkodni, és amire én még 2004-ben nem figyeltem oda. Bizonyos szempontokat elhagy, bizonyosokat az eredetinél sokkal jobban felerősít, és persze néhol erősebben dramatizál mint maga Shakespeare.

Kellemes, meglepő és jó élmény volt a Rómeó és Júlia, ami azért már nem a régi, de úton van egy újabb önmaga felé. Az estét kétségkívül Csengeri Ottília (jelmezben és sminkben vitathatatlanul) és Janza Kata Gyűlölet-duettje nyerte, de Náray Erika, Csuha Lajos és Vágó Zsuzsi hangjai is végtelenül kellettek a sikerhez. A közönség visszhangja alapján még jó darabig műsoron lesz.

2011. december 26., hétfő

Rebecca (Budapesti Operettszínház)

Szinetár Dóra (az "új" Mrs. de Winter)
és Bereczki Zoltán (Mr. de Winter)
Már önmagában sokat árul el a Manderley-ház asszonyának különös históriájáról az előélete, Daphne du Maurier regényéből maga Alfred Hitchcock készített filmet, az előző évadban pedig a Budapesti Operettszínházban landolt a populáris musical feldolgozás, Sylvester Lévay-tól és Michael Kunzétől. A szerzőpáros neve is figyelemre méltó, a közönség nekik köszönheti többek között az Elizabeth és a Mozart című remekeket.

A részletek mélyen a felszín alatt lakoznak, ami ebben az esetben különösen igaz, hiszen a tenger mélyéig kell feltépnünk a sebeket, ha meg akarjuk érteni Rebecca rejtélyes halálának körülményeit. 
De inkább koncentráljuk a színészekre, a dalokra, a díszletekre és az összhatásra. Önkényesen kimondva a darabnak lényegileg három főszereplője van, és sok legalább ilyen fontos mellékszereplője. E három karakter az "új" Mrs. de Winter (Szinetár Dóra/Vágó Zsuzsi), Mr. de Winter (Szabó P. Szilveszter/Bereczki Zoltán) és a titokzatos Mrs. Danvers, a házvezetőnő (Nádasi Veronika, Polyák Lilla, Janza Kata). Mivel másodjára láttam a darabot, szerencsére volt esélyem teljesen más szereposztásokat kifogni, így a fenti listából még csak Janza Katát nem sikerült hallanom ebben a szerepben.

A dalokkal nem fukarkodtak a szerzők, szerintem tökéletes mennyiségű fülbemászó dallammal próbálják visszaadni a könyv mély és gótikusan sötét világát, kellő titokzatossággal, ugyanakkor kellő mennyiségű ismétléssel, ami a musicalek kötelező eszköze. Érdemes belehallgatni a CD verzióba is, ami eléggé megkurtított, a legjobbaknak én a Palackba zárt időt, a Mégis él továbbot, a sokszor visszatérő Rebeccát és a Jégmosolyt gondolom.

Polyák Lilla mint
Mrs. Danvers
Ugyanakkor ismeretlenül is elnézést kell kérjek Polyák Lillától, akinek megelőlegeztem, hogy nem olyan jó Mrs. Danvers mint Nádasi Veronika. Ezt pedig a CD-re alapoztam, ahol azt kell mondjam, Polyák Lilla valamiért (de miért?) negyedannyit nem énekel ki magából mint amennyit kiénekel a színpadon. Így végtelenül pozitív csalódással sikerült elhagynom a székemet a szünetre, és a darab végén is. Tényleg nagyon ritkán fordul elő, hogy kiráz a hideg egy-két taktusnál, de ez most többször is megtörtént. Még a végén függője leszek a darabnak!?

A díszlet ötletes, viszonylag egyszerű, de nagyszerű, és az Operett ezúttal sem fukarkodott a mozgatásával, ha én állnék ott minden este, már biztos beleszédültem volna a dupla forgószínpadba. A fordítás is jó, bár nekem volt gondom pár triviálisabb magyar megoldással, ugyanis nehezen tudom elképzelni Okézni az "új" Mrs. de Wintert és Julyan ezredest. De ez lehet, hogy csak szőrszálhasogatás. Bár (ha már a saját véleményem mellett kívánok érvelni) ezek nem is dalszövegekben fordultak elő, hanem prózában, ahol még szótagkényszer sem volt. Mindemellett (és nem egyébként) a dalok magyar megoldásai lenyűgöznek, pl. a Jégmosoly vagy az "Álomszép felesége vízbe fúlt - Rebecca" folyamatosan visszatérő rigmusban.

Nádasi Veronika mint
Mrs. Danvers
Bár Vágó Zsuzsit személy szerint imádom, valahogy Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán jobban átélték ma ezt az egészet, s lehet, hogy csak a karácsony teszi, mégis talán nekik jobban elhittem min mentek keresztül. Ezenfelül Mrs. Danversnek Nádasi Veronika sokkal jobban hozta a végén az őrültet, mint Polyák Lilla, aki egy kimértebb, sokkal inkább eszes, olyan "titokzatosan fondorlatos" házvezetőnőt alakít. De az, hogy van különbség a megformálásban, sosem hátrány, és a milyenség nem minősítés. Aranyos még Mrs. Van Hopper, s bár rajtuk kívül még Felföldi Anikó is alakítja, az általam a szerepben látott Szulák Andrea és Náray Erika száz százalék átérzéssel hozták, amit a figurától elvárnánk.

Janza Kata mint
Mrs. Danvers
Ahogy elnézem a napi színlapokat, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, valamint Vágó Zsuzsi és Szabó P. Szilveszter mindig együtt játszanak, míg Mrs. Danvers szerepében a három énekesnő mindig cserélődik. Lehet, hogy ez bepróbálás kérdése, de milyen izgalmas is lenne egy Szinetár-Szabó P., vagy egy Vágó-Bereczki szereposztás...

[Frissítés: végül a youtube-on találtam egy pár Szinetár - Szabó P. közös videót, de a hozzászólók szerint ez egy egyszeri megoldás volt, csupán egy előadás erejéig. Most már csak az én kívánságom, a Vágó-Bereczki változat maradt hátra. Ugyanakkor erre sem lesz végtelenül sok idő, hiszen a napokban derül ki, hogy Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán csupán az évad végéig maradnak már az Operettnél, így a rendező a Rebeccában, és még megannyi darabban kénytelen lesz újabb szereplőket színpadra állítani, ami sosem baj!]

Még biztosan meg fogom nézni a Rebeccát, de először jó alaposan elolvasom ismét a könyvet, sokat hallgatva a musical CD változatát.

2011. december 22., csütörtök

Abigél (Thália Színház)

Földes Tamás (Vitay tábornok) és
Vágó Zsuzsi (Gina)
Jó volt karácsony felé időzíteni ezt az Abigélt. Azért ezt, mert bár soha nem hittem volna egy magyar musical esetében, de immár harmadjára csábultam el, és vettem rá jegyet, hogy átéljek mindent, amit nyújt.

A színpadkép igen egyszerű, talán furcsa kapcsolat, de Szabó Magda Az ajtójának Magyar Színházas színpadi megjelenését idézte fel bennem, egyszerű vasváz, amit a világítás, a zene és nem utolsó sorban a színészi játék kelt életre. Sajnos Az ajtónak már vége a színpadon, azért könyvben tovább él, nagyon tanulságos elolvasni!

Mert színészi játékból nincs hiány és benne hiba sem. S bár Zsuzsanna testvér szerepében nekem Nádasi Veronika jobban tetszett Füredi Nikolettnél, három alkalom alatt még nem sikerült soha kifogni a Vágó Zsuzsit, Udvaros Dorottyát és Földes Tamást nélkülöző szereposztást, úgy érzem teszek majd még rá kísérletet a jövőben. De ne csak a "nagyokról" beszéljünk, a Matula valamennyi diákja profin teljesít, ügyesen komikus amikor a helyzet úgy kívánja, és hihetően mély más esetekben. 

A tétel ennyi: "nincsenek csodák!". De valóban nem lennének? Nos, ez a legszemélyesebb megítélésünk, és ha objektívan próbálom meg szemlélni a helyzetet, akkor az Abigél mindkét irányba (sőt akár háromba vagy többe is) "elhúzható".

Legjobb jelenetet talán kár is lenne kiválasztani, a búcsúzás, az ismerkedés, a rádöbbenések és megismerések sora, a karácsony, a szökési kísérlet és Abigél kilétének keresése mind egyben járul hozzá a történet kerekké tételéhez a színpadon (is), ahol Vitay Georgina egycsapásra felnőtt lesz, még ha viselkedésében ezt nem is mindig tükrözi. Megérteni és tudatosítani nem ugyanaz, s valahogy úgy érzem ezt Vágó Zsuzsi nagyon jól tudja. Több mint említésre méltó még Udvaros Dorottya játéka és hitelessége is.
 Horn Mici [Udvaros Dorottya]: - Jajj Gedeon, miért szigorúbbak maguk mint a Jézus Krisztus?
Habár mentes maradnék mindenféle nemzeti érzéstől és elkötelezettségtől, mi magyarok méltán büszkék lehetünk az Abigélre. Legfőképpen a könyvre, amely egy lenyűgözően okosan kidolgozott, izgalmas, fordulatos, ugyanakkor végtelenül mély és filozofikus regény, de a musical méltán társul mindehhez. 

Jó, hogy nem hagytak ki semmit a könyvből, jó, hogy inkább nem kímélték a színészeket, az időt és a befektetett energiát, bizony egy majd háromórás musical kerekedett ki a történetből. Olvassunk Szabó Magdát, utána pedig menjünk el az Abigél musical változatára, és érezzük elvarázsolva magunkat mindattól amit, ahogy és amiért adni szeretne. Rajtunk áll mennyit látunk majd bele, vagy mennyit viszünk vele haza magunkkal, örökre. De ha valamit igen, az már mindig a miénk!