10 éves Az Operaház Fantomja (Madách Színház) - a jubileumi díszelőadásról

2013. május 30-án, csütörtökön este tartotta a Madách Színház az Operaház Fantomja 10 éves jubileumi díszelőadását. Az előadáson a legtöbb főszereplő jelen volt, néhol különleges jelenetekkel még emlékezetesebbé téve azt. Volt, hogy három Fantom, két Christine és két Raoul is egyszerre állt a színpadon, miközben a nézők valóban feledhetetlen és egyedülálló élményekkel gazdagodtak. A rendhagyó előadás után további zenés meglepetések és dedikálási lehetőség is várt a közönségre. A beszámolóhoz mellékelt képi ízelítők az új, jubileumi műsorfüzetből valók.

Hét órakor - mintha az este csupán egy lenne a sok közül - a szokott módon kezdődött az Operaház Fantomja. Az első felvonást Fonyó Barbara, Homonnay Zsolt és Posta Victor kezdték, de már az Éj zenéje alatt gyors egymásutánjában csatlakozott Posta Victorhoz két Fantom-kollégája, Csengeri Attila és Sasvári Sándor. Az önmagában is szenzációs szám hármas előadásban még elementárisabbá emelte az élményt, mikor Christie először szembesül a Fantom őt illető terveivel. Ahol csak lehetett, a jubileumi előadás megőrizte a cédéváltozat szereposztását, Carlotta Giudicelli bőrébe Sáfár Mónika, Umberto Piangiéba Rozsos István, az új igazgatókéba Szerednyei Béla és Weil Róbert, Madame Giry-ébe Benze Ilona, Meg Giry-ébe Kuthy Patrícia, Joseph Bouquet-éba Barabás Kiss Zoltán, Monsieur Reyer-ébe Lakóth Aladár, Monsieur Lefevre-ébe Lőte Attila és az árverési kikiáltóéba Pusztaszeri Kornél bújtak.

Az első felvonás végén ismét három Fantom esküdött bosszút Christine-re, amiért ő Raoult választotta, majd a második felvonás elején rövid videobejátszást nézhettünk meg a Fantom tíz évvel ezelőtti premierjéről, ahol a szerző, Andrew Lloyd Webber is jelen volt. A videóban felelevenítették azt a hosszú alkotói folyamatot, amely ennek a szuperprodukciónak a létrejöttét eredményezte, s amelyről Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója úgy nyilatkozott, hogy új korszakot nyitott a színház életében. Ezután a már emlegetett szerző gratuláló levelét, majd a Japán Fantom-produkció színészeinek leleményes videóüzenetét nézhettük meg. A vetítés alkalmával megemlékeztünk a produkció megvalósításában részt vevő, ma már nem élő művészekről: Vágó Nelly jelmeztervezőről, Seregi László koreográfusról és Pelle Erzsébet operaénekesnőről, aki oly sokáig játszotta Carlottát. Mindezek után a felvonást még Fonyó Barbara és Homonnay Zsolt nyitották, de épp csak annyi ideig, míg a színpadra érkezett Mahó Andrea és Magyar Bálint, s a maszkabáli arcdíszek kicserélésével átvették a főszerepeket. Az Éj zenéje után egészen a második felvonás temetős jelenetéig Csengeri Attila, utána már Sasvári Sándor bújtak a Fantom bőrébe.

A második felvonásban egy alkalommal, a Látjuk-e még egymást valaha című dal után három fantom, két Christine és két Raoul álltak a színpadon, míg az estét Mahó Andrea és Sasvári Sándor, a cédéről ismert első szereposztás zárták. A tapsrend alkalmával a rendező, a kreatív team és a további alkotók mellett színpadra álltak még a további szereposztások is, valamint köszönthettük a produkcióban már nem fellépő Király Lindát, Krassy Renátát (aki terhessége okán hagyta el egy időre a Fantomot, de az évadban már nem is állt vissza Christine szerepébe), Bíró Esztert és Miller Zoltánt. Ráadásként a musical leghíresebb duettjét hallgathattuk meg Horgas Eszter fuvolaművész és Szabó Ádám tangóharmonikás előadásában, majd az egyik eredeti szereposztás, Király Linda és Miller Zoltán énekeltek duettet. 

A félórával meghosszabbított jubileumi előadás után a Madách teremben fogadás következett, ahol a közönség találkozhatott az Operaház Fantomja alkotóival és szereplőivel, és dedikáltathatta a belépéskor ajándékba kapott maszkot, vagy az új, jubileumi programfüzet oldalait. Nagyszerű módosításokkal és igényes ráadásokkal ért véget a Fantom tízéves ünnepi előadása, mely valóban egyedülálló élménnyel szolgált. A Szegedi Szabadtéri Játékokon tervezett koncert-változat miatt nyáron sem kell Fantom nélkül maradjunk, de ami a Madáchot illeti, őszintén remélem, hogy tíz év múlva ismét ünneplünk!

Homonnay Zsolt, Fonyó Barbara, Csengeri Attila, Magyar Bálint, Posta Victor, Mahó Andrea és Sasvári Sándor a jubileumi előadás után. (A Madách Színház weboldaláról)

Posta Victor: L'élek (Madách Színház)

Bár Posta Victor már régóta erősíti a Madách Színház csapatát, 2013-ban az a megtiszteltetés érte, hogy gondolatait és kedvenc dalait egy önálló stúdióest keretében is megmutathatja az érdeklődőknek. Posta Victor zongorázik és énekel, méghozzá nem is akárhogyan, míg vendége, Gallusz Nikolett rövid megjelenéseivel mondhatni elkápráztatja a közönséget. Legyen a dal gyors, lassú, magas vagy mély, Gallusz Nikolett valami olyan egyedülálló élményt ad hozzá a L'élek hangulatához, ami nélkül feleannyi sem lehetne, mint ami.

Pesty-Nagy Kati rendezésén látszik, hogy a koncert koncepciója és a kísérő vetítések, táncok mind aprólékosan végiggondolt mozzanatok egységei. Tatos Linda, Vaszilenko Eugenia és Kovács Péter táncai bár önmagukban valóban elismerésre méltóak, néhol kényelmetlen túlkapásnak éreztem jelenlétüket, s bizonyos esetekben valóban a zenéről vonta el a figyelmemet szabad improvizációnak tűnő csöppet groteszkké túlzott, táncban elmesélt fájdalmuk. Mikor beültem a koncertre, bevallom kevésbé számítottam arra, hogy ilyen sok populáris sláger csendül majd fel, ami persze véletlenül sem baj, hiszen ott volt nekünk végig Gallusz Nikolett, aki olyan feledhetetlen szerzeményekkel színesítette az estét, mint a Get Happy vagy az Over the Rainbow. Bárcsak megjelenne lemezen minden, amit énekel...

Egy figyelmeztetés: a popdalok önmagukban ne tévesszenek meg senkit, a L'élek valóban a lélekkel kíván foglalkozni és jól érezhetően azt próbálja körüljárni, hogy a boldogság, bár sokkal üdvösebb, tulajdonképpen ugyanúgy egy lelkiállapot, mint a szomorúság, a csalódottság vagy a veszteségérzés. Mint már mondtam, a nem maradéktalanul szentimentális nézőknek kissé túllő a célon, de tartalmas és megkérdőjelezhetetlenül minőségi szórakozást ígér.

Mary Poppins (Madách Színház)

(Az alábbi írás a darab mindhárom (2012. szeptember 21., 22. és 23.) bemutatóját részletezi)

 A csöppet sem szerény, varázslatra mindig kapható és szigorú nevelési nézeteket valló Mary Poppins a mai estétől végre (a bemutatót eredetileg még az előző évad végére tervezték) beröppent a Madách Színház deszkáira. A darab maga egy jól ismert tanmese, a csintalan gyermekek megtanulnak viselkedni (ráadásul belsőleg vezérelve), míg a munkájának élő apuka sok-sok szereplő segítségével fokozatosan felismeri a család összetartó erejének fontosságát. Végre egy előadás, amely nem csak bevételi okokból véste rá a szórólapokra: mesés szórakozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Nos kérem, talán először életünkben, végre hihetünk a reklámnak, azonban azt mindenképpen fontoljuk meg, hogy ifjabb ismerőseink Mary Poppins-kopmatibilisek-e (nem csak a jóság tekintetében), hiszen az este 3 órás, így csak olyasvalakivel érdemes megnéznünk, aki biztosan végig élvezi majd amit lát, de ha erre egy csöppet is fogékony, akkor a darab egy másodpercre sem hagyja majd feleszmélni.

Mahó Andrea

Szirtes Tamás, a teátrum igazgatója jegyzi megannyi sikermusical (köztük az Operaház Fantomja) és számos prózai darab rendezését is, s nem mindennapi teljesítmény a színház részéről, hogy mint erre már oly sok példa akadt (a Fantom mellett még ilyen a Spamalot is), a Mary Poppins rendezését is úgynevezett non-replika jogok alapján sikerült megszerezniük, ergo nem kell pontosan lemásolniuk az eredeti előadást. Így jöttek létre a látványelemek, melyek egytől egyik csodásan illeszkednek bele a mesébe: Rózsa István díszletei forognak, pörögnek, emelkednek, süllyednek sőt akár szét is csúsznak, de egytől egyik fantasztikusak, aprólékosan kidolgozottak és példásan alkalmazkodnak a nem egészen ilyen musicalek befogadására tervezett Madáchoz (mely halkan jegyzem meg szép lassan kenterbe veri az egész Operettszínházat, főleg ha ilyen darabokat, ilyen minőségben állít sorjában színpadra). Rományi Nóra jegyzi a jelmezeket, melyek közül természetesen kiemelkednek Mary forgó-pörgő, szinte önálló életet élő ruhakölteményei, de említésre méltóak még a házi személyzet, a gyermekek, valamint Berti jelmezei is. Tihanyi Ákos koreográfiáiról sem szabad megfeledkeznünk, a közönség viharos visszajelzései alapján bátran mondhatjuk, hogy a szóló (bár inkább szólóbb, mint tiszta szóló számok jelennek meg itt-ott a darab folyamán) és a táncos nagyjelenetek tekintetében is szuperfenofrenetikomaxikapitálisak.

Szente V., Mahó A. és Serbán A.

Szepteber 21-én este az első szereposztás mutatkozott be a nagyérdeműnek. Mahó Andrea Mary-figurája első látásra is olyan, mint ahogy ez a nagykönyvben meg van írva: bájos, szigorú, önzetlen mégis önző, s amit tőle már igazán megszokhattunk, sehol egy furcsa hang, sehol egy tévedés. Berti szerepében Szente Vajk ma este bebizonyította, hogy bátran játszatná akármelyik ifjú kollégáját is: szemmel láthatóan kimerülhetetlen elemmel működik, még a tapsrend alatt is végig ugrabugrál, őszintén (nem csak felszólításra) mosolyog, végig él a darabbal, valósággal lubickol a szerepében, bár néhol talán egy csöppet túlkap rajta, torzítva ezzel saját sokszínűségén. Szerednyei Béla (mint George Banks, a nemtörődöm materialista apuka) személyében az a legjobb, hogy az ember már azt várja mikor sikerül valami félre: profizmusa és több évtizedes musicalszerepekkel tarkított pályája nem ad okot megkérdőjelezni hitelességét, kimért, rideg figura, ennek ellenére egyedülállóan jól mutatja be karakterfejlődését, de mint mondtam, mit sem érne az egész a mögötte álló személy nélkül, ami akkor mutatkozik meg igazán, persze csakis pillanatokra, mikor feledékenységből nekidől egy olyan díszletelemnek, ami sajnos nem bírja el, és engedve súlyának továbbgurul a háta mögött. Ladinek Judit érdekes Winifred Banks, persze pozitív értelemben, annak ellenére hogy többé-kevésbé neki vannak a leghatározottabb elvei, sikerül úgy megformálnia karakterét, hogy nem válik unalmassá. Hajdu Virág és Berecz Uwe mutatkoztak be elsőnek Jane és Michael, a megregulázandó Banks-csemeték bőrében, színpadi mozgásuk és énekük természetes, Berecz Uwe még egy, a profiknak is kihívást jelentő színpadi malőrt (egy óriási feldöntéses perecelést) is csodálatosan kiküszöbölt, pillanatok alatt túllépett rajta, azonban éneke néhol sajnos érthetetlen. Sáfár Mónika óriási megérdemelt tapsot kapva egészen rendkívüli Andrew kisasszony, a "kanalas rém", Geroge Banks egykori dadája, kinek nevelési elvei azért pszichológiai szempontból erősen megkérdőjelezhetők, de groteszksége és eltúlzottsága miatt kitűnő megformálóra talált Sáfár Mónika személyében, valami egészen hasonlót kell nyújtania ugyanis, mint oly rég óta már a Fantom szintén groteszk Primadonnájaként. Mellettük Koltai János (bankigazgató), Baranyai Annamária (madaras asszony), Hűvösvölgyi Ildikó (Corry néni), Sánta László (egy a végletekig vicces és szerethető, de igen kétbalkezes Robertson Ay), valamint Dobos Judit (mint egy eszményi Brill néni) mutatkoztak be főbb szerepekben, mégis valahogy senki sem kevésbé fontos, mint a másik (Serbán Attila mint Néleusz szobra például végtelenül humoros), s ez az a nagy egységtudat, amit minden más mellett a Mary Poppins olyan szépen és finoman, de azért határozottan sulykolni próbál. Az első este tehát összességében igazán eszményi volt, ami a színpadon aktívan dolgozó színészeket illeti.

Polyák Lilla és Csonka András

Miután nagy nehezen sikerült bejutni a szeptember 22-ei, második premierre is (a helyünkön már ültek, s miután egy pillantást vetettem a két hölgy jegyére, sajnálattal kellett közöljem velük, hogy az pontosan az egy héttel későbbi előadásra szól, de ne bánkódjanak, most már legalább tudják hova kell majd ülni), már csak három óra kellett, hogy összességében ismét elégedett legyek. Polyák Lilla egy teljesen máshogyan szigorú Mary Poppins, természetéből fakadóan mielőtt megszólalna, már érezzük, hogy egyszerre szigorú és szerető, az meg már csak plusz, hogy úgy tűnik csodálatos a szopránja, ha ez ő is szeretné. Mintha egy porszemnyi hiba azonban csúszott volna be a karakter megformálását illetően: határozottságát néha egy kis hadarással igyekszik jobban érzékeltetni. Csonka András Bertije is teljesen más, bár nagyon frissen és átszellemülten mozog, szteppel és ugrándozik a színpadon, olyan nagyon ő nem tudott levenni a lábamról: noha profizmusa vitathatatlan, szerepének súlyához képest kissé szürke. Szervét Tibor a maga egyszerűségében mutatkozik nagyszerűnek, míg előző este Szerednyei Béla hosszú ívű karakterfejlődést, ő (s ez nem negatív kritika!) inkább egy rádöbbenéses pálfordulást mutatott be a színpadon. A feleségét alakító Koós Réka viszont olyan kitűnő, hogy szavakat alig lehetne találni rá: akárkivel énekel (legyen az akár Mary), kizárólag ő arat le minden babért, annak ellenére, hogy nem szándékosan teszi, tehetsége átüt és átragyog mindenkin. Bakosfalvi Antónia és Pál Dániel Máté (Jane és Michael Banks) együttese tiszta, érthető és meglepően profi, remek a jóság rögös útján vándorló csínytevők. Pándy Piroska (Andrew kisasszony) szintén telitalálat erre a nagyon groteszk, nagyon Primadonna-ízű szerepre, valósággal egymásért kiáltanak, bár még kicsit hadilábon áll a szerepéhez járó kellékek ösztönös használatával. Ma mutatkozott be a fent említettek mellett Lőte Attila (bankigazgató), Várady Viktória (Madaras asszony), a piciny szerepét drámaian felvillantó (a musicalnek nem mellesleg játékmestere) Bencze Ilona (Corry néni), a kevésbé vidékies humor-ízű Bajza Viktória (Brill néni), a szintén nagyon hálás, rekeszizom-megmozgató szerepben nagyszerűen játszó Németh Gábor (Robertson Ay), Kiss Ernő Zsolt (Néleusz), valamint a német származású befektetőként egy jelenetben remekelő Galbenisz Tomasz (Von Hussler) is.

Oroszlán Szonja és Sándor Dávid

A szeptember 23-ai, harmadik premiert illetően mégis ki hitte volna, hogy Oroszlán Szonja ennyire frenetikus Mary Poppins? Mint az sok ismerősöm megerősíthetné, nagyon bíztam benne, hogy eszményi Mary válik belőle, ugyanakkor az első este után Polyák Lillával együtt őt is nagyon féltettem, hiszen Mahó Andrea szoprán hangjait mindketten csak távolról irigyelhetik, de be kell vallani: kitettek magukért. Oroszlán Szonja karaktere nagyon izgalmas, egész karizmája hihetetlenül illik játékához, hangja irigylésre méltó. Talán Szonján látszott a leginkább (bár ehhez is képzeletbeli nagyítót kellett használni), hogy izgul, legbelül mindig nagyon reméli, hogy minden jól fog sikerülni, de olyan bájos és annyira elragadó teremtés Poppinsként, hogy tényleg semmi oka az aggodalomra, a váratlan helyzeteket is profizmussal kezeli. Ugyan Sándor Dávid nagyon vicces és nagyon szerető Berti, Szonja mellett tulajdonképpen esélye sincsen labdába rúgni. Dunai Tamás és Gallusz Nikolett kettőse a Banks család fejeiként nagyon jó választásnak bizonyult, ketten együtt az egész bemutatósorozat leghitelesebb párját alakították, míg Patai Anna példásan, precízen állt hely Jane Banks-ként, bár az elején még volt rajta valami furcsa modorosság, amit szerencsére sikeresen kint felejtett a színpadról mikor egyszer visszatért a takarásból. Bauer Gergő (mint Michael Banks, Jane öccse) nagyon mosolygós, nagyon vidám, szinte lehetetlen elhinni, hogy olyan csintalan kölyök lenne, hogy Mary szigorú nevelésére kelljen bízni. Énekhangja tiszta, beszéde nagyszerűen érthető. Détár Enikőt jó volt látni ismét, egy új szerepben (Madaras asszony) a Madách deszkáin, második jelenésekor azonban a tőle elvárt énekminőségtől jócskán alul teljesített. A három este után dicséret illet valamennyi Mary-t, valamennyi Bertit és mindenkit, aki a színpadon (legyen kórista, táncos) vagy a színfalak mögött (díszletező, öltöztető, kellékes, ügyelő, hangtechnikus) illetve alatt (a zenekar és a karmesterek) dolgoztak, hiszen e nagyszerűen összehangolt együttes működés nélkül nagy bajba kerülnének Mary szemkápráztató trükkjei és nagy-nagy repkedései.

Következtetésképpen úgy gondolom, hogy ha lehetőségem volna összeállítani egy ideális szereposztást, akkor én mindenképp ragaszkodnék valami hasonlóhoz: Mahó Andrea/Oroszlán Szonja, Szente Vajk, Szerednyei Béla, Koós Réka/Gallusz Nikolett/Ladinek Judit, Bakosfalvi Antónia, Pál Dániel Máté, Sáfár Mónika, Lőte Attila/Koltai János, Baranyai Annamária, Bencze Ilona/Hűvösvölgyi Ildikó, Dobos Judit, Barabás Kiss Zoltán, Sánta László, Serbán Attila és Galbenisz Tomasz. Fantasztikus, tényleg lélegzetelállító három este volt ez a Madáchban Mary Poppinsszal és világával egy igen hosszú, de nagyon látványos, egy leheletnyit azért tagadhatatlanul hatásvadász, de ténylegesen a gyermekeknek és a felnőtteknek is egyaránt minőségi szórakozást nyújtó, azért nem kitalálhatatlan tanmesében, bár lássuk be, talán nem is a történet a lényeg, inkább a jelenetek morális töltöttsége, tanítani vágyása. Mint annyi minden másban, ebben sem tévedett a Madách!

1x3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy (Madách Színház)

Ray Cooney (Páratlan páros) és Tony Hilton közös vígjátékát 2012. május 25-én, az évad végén mutatta be a Madách Színház. Ami eredetileg egy hatalmas musicalszenzáció lett volna, abból most "csak" egy vígjáték lett (a Mary Poppins bemutatója a következő évad elejére csúszott), de talán így még jobban is járt a neves színház, Szente Vajk első önálló rendezése, a szerzőpáros nagyszerű vígjátéka és a Madách Színház még nagyszerűbb színészei sejtetik, az este hangulata sokoldalról megalapozott.

Szerednyei Béla és Nagy Sándor

Jonathan Hardcastle (Székhelyi József) százezer fontot kíván egykori, rég nem látott inasának, Billy Hickory Wood-nak (Nagy Sándor) ajándékozni, azzal a feltétellel, hogy ő néhai édesapja egyetlen közvetlen leszármazottja, mert csak így lehet benne egészen biztos, hogy az együgyű fiút senki nem forgatja ki frissen szerzett tőkéjéből. Hogy megbizonyosodjon minderről, szándékáról újsághirdetést jelentet meg, melynek szövegét az alapos ügyvéd, Piper (Pusztaszeri Kornél) fogalmazza meg, aki nem mellesleg fülig szerelmes Jonathan testvérébe, Amy Hardcastle-be (Tóth Enikő). A Hardcastle-ház nem merül ki pusztán ennyiben, Jonathan lánya, a bájos de kissé fiúsnak tűnő festőpalánta, Cynthia (Balla Eszter) után Clifton (Sándor Dávid), a hozományvadász koslat. Billy, akinek tisztes polgári foglalkozása festő, ügyvédnek álcázott mesterével, Charlie-val (Szerednyey Béla) jelenik meg a Hardcastle-házban, aki szeretne megbizonyosodni róla, hogy a fiú mindenképpen megkapja a pénzt, amelyből majd talán számára is csurran-cseppen valami. Billy felesége, Winnie (Oroszlán Szonja) is feltűnik néha a színen, a maga egyszerűségével érdekes színt visz a jómódú házban kibontakozó jó nagy őrületbe. Végül, de nem utolsó sorban (sőt, talán elsősorban) ott van még Jugg (Magyar Attila), a Hardcastle-ház inasa, aki mindenről és mindenkiről tud, de van az az összeg, amiért azért hajlandó tartani a száját. S hogy hol itt a bonyodalom? Nos mikor Billy egyik ikertestvére az újsághírdetés miatt megjelenik, Charlie azt gondolja, Jugg segítségével még meg tud birkózni a feladattal, de mikor még egy ikertestvér jelentkezik, akkor úgy tűnik, a problémák egyre megoldhatatlanabbak kezdenek lenni, de Charlie nem adja fel!

Pusztaszeri Kornél, Tóth Enikő
és Székhelyi József

Az egész vígjátékban számomra a legmegkapóbb a hangulat: valami időtlen családias idill, az italtól és a dohányzástól eltiltott lábadozó családfő, az iszákos inas és a cseppet sem hétköznapi álmokat dédelgető lány világa egyszer csak fenekestül felfordul, pedig Jonathan Hardcastle csak szerette volna kifejezni őszinte szeretetét. Kár, hogy ezt bankjegyekben, mégpedig készpénzben ragaszkodott megtenni, így telik meg a háza csalókkal, hazugságokkal, no meg végtelen komédiával. A jelenetek gyors egymásutánban pörögnek, de a szereplőgárda nagysága (és ismételten hangsúlyozott kiválósága) mellett végig teljesen követhetőek maradnak, a poénok nem válnak túlhasználttá és szerencsére üresjáratok sincsenek - az 1x3 néha 4 szerzőpárosa sikerrel kikerülte azon csapdákat, amelybe rengeteg bohózatíró beleesik.

Oroszlán Szonja és Nagy Sándor

Horesnyi Balázs díszlete, mely a Hardcastle-ház dolgozó és/vagy fogadószobáját láttatja, nagyszerűen illik a fordulatokban bővelkedő vígjátékhoz: kapcsolók, titkos ajtók, rejtekhelyek és törékeny holmik mindenütt. Különösen fontos mindez Nagy Sándor, az este legnagyobbikának szempontjából, ő nemcsak Billy-t, de valamennyi ikertestvérét egyszerre alakítja, sokszor félelmetesen gyorsan váltogatva a figurákat, s a közönség bizony gyakran elcsodálkozik: talán tényleg kettő van belőle? Kárpáti Enikő jelmezei modern eleganciával ruházzák fel viselőiket, vagy épp túlozzák el jellemük groteszkségét, különösen Winnie-t és Amy-t illetően.

Az 1x3 néha 4 egy nagyon üde komédia, nevettető, könnyed, követhető és izgalmas. Azonban ismét hangsúlyozom, nemcsak a történetért magáért érdemes jegyet váltani rá, hanem a nagyszerű összhatásért is, azért a rendkívüli atmoszféráért, melyet a színészi játékok, a díszletek és a jelmezek együttesen teremtenek meg számunkra. 

Én, József Attila - Attila szerelmei (Madách Színház) #2

Első szereposztásban (Nagy S., Balla E., Polyák L.) még a premieren, körülbelül a második szereposztásban (Posta V., Balla E., Gallusz N.) ma este élhettem át egy falatot József Attila önmagának is terhes életéből: az élmény nem változott, maximum annyit, hogy jobb helyen ülve hatványozódott, s hogy az este befogadása nem könnyű, az is vitathatatlan maradt.

Február már rég volt, de azt bizton állíthatom, hogy a csapat egyre jobb. Közelebből jobb lehetőségem volt megfigyelni a díszleteket és a táncosokat is: a vásznat, amelyre a csodálatos kidolgozottságú háttereket vetítik, továbbra is igen kreatív ötletnek gondolom, a koreográfiák pedig valóban ütősek. Jól belegondolva azért nem lehetett könnyű dolga annak (Tihanyi Ákos), aki koreográfiát mert álmodni József Attila szerelmi életéhez, biztos vagyok benne, hogy kellett hozzá bátorság és merészség, de ahogy láttam, a kockázati befektetés megtérült. Számomra vannak azért a ló túloldalára áteső táncjelenetek, amit már egy kicsit túlzásnak éreztem, de ez is olyan, mint József Attila személye maga: nehéz rajta nem minden pillanatban valami mást gondolni, valami mást észrevenni, valami fontosabbra ráfókuszálni. De hát valami ilyesmit (is) hivatott elérni a költészet: köteleken rángatja legbensőbb emlékeinket, nagy egymásutánjában húzza a felszínre feltérképezhetetlen gondolati hálónk különböző pontjait, épp ezért soha nem lehet tudni milyen mélységekbe vagy magaslatokba repülünk percek alatt.

Posta Victor és Gallusz Nikolett

Ahogy Nagy Sándor, Posta Victor is nagyszerű József Attila. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire fel fog tűnni, de mindketten másfajta költőt alakítanak: Nagy Sándor mintha jobban keresné a fellelhetetlen válaszokat, Posta Victor meg mintha sokkal erősebben vágyódna a szeretetre, amit senkitől nem kaphat meg, vagy ha igen, azt is túl késő már észrevenni (Mama). Balla Eszter szokásos profizmusával teljesített.

Polyák Lilla ugrott nekem ki a társulatból még a premieren, egyrészt mintha még nem lett volna kész Flóra szerepének megformálásával, másrészt mintha kényelmetlen magasságokba kényszerítette volna azt az egyébként páratlanul csodálatos hangját. Váltója, Krassy Renáta épp babát vár, ezért érkezett harmadiknak Gallusz Nikolett, aki Lillánál egy kissé kimértebb, látszólag hidegebb, de belül válaszokat kereső, megfontolt de örökké bizonytalan Flórát alakít, egyszóval: Gallusz Nikolettnek elhittem, hogy ma este magára húzott egy nehéz sorsot, ő kitűnő megformálással alakította József Attila utolsó nagy szerelmét. Hozzá kell tenni, hogy neki sem mennek azok az igazán magas hangok, mégis szólószáma (Ha nem szorítsz...) az este egyik legnagyobbika volt: Gallusz Nikolett tudja, hogy hangját mettől meddig hajlítgathatja.

Muri Enikő

Június 03.: Muri Enikő fantasztikus! Érezni rajta, hogy kezdő színésznő, de hangja színpadra termett: csodálatosan énekelt és varázslatosan játszotta Vágó Mártát, aki legalább oly kezdőként áll a nagy József Attila előtt, mint Muri Enikő a Madách Színház deszkáin. 
Polyák Lilla határozottan javult: úgy érzem készen van számára Kozmutza Flóra karaktere, s hogy a bemutatóra nem volt, az talán nem is olyan nagy baj, a nagy Törőcsik Mari szokta hangoztatni, hogy ő a családtagokat csak a hat-, hetedik előadásra engedi meg beülni, addig még készülnie kell a karakternek, úgyhogy ezt alapul véve Lilla nagyon jó úton halad! Mintha ez a ráérzés hangilag is megmutatkozna, szépen beállította milyen magasságokig mehet fel, hogy még elhiggyük: tökéletes énekes- és színésznő, s végre valódi Kozmutza Flóra.
Végezetül pedig Nagy Sándor és Posta Victor sajnos nem kerülhetik el a kegyetlen összehasonlítást: Nagy Sándor prózában minden babért learat, Posta Victor viszont az éneklésben jobb, sőt, sajnos azt is mondhatom, hogy Posta Victor az, aki énekel, kár, hogy nem szaval annyira átütően és átélően, mint Nagy Sándor.

Ebben a szereposztásban más, de így is varázslatos az Én, József Attila. Úgy gondolom valóban páratlan szövegírója akadt a darabnak, s ezeket a verseket egyedülálló minőségben és milyenséggel kísérik Vizy Máron melódiái. A darab valódi közönségsikernek tűnik, februári bemutatója óta töretlenül. Mintha ez a musical túlmutatna önmagán, József Attila verseivel a legszőrösebb szívek körül is lebontja a falat, egyes pontokon merészen és a szó legtisztább értelében félelmetesen mélyről engedi kiáltani saját belső hangunkat, amit nem tudunk nem meghallani, és amin nem tudunk nem elgondolkodni. Az érző szívűeknek a darab egy valódi terápia, s nem utolsó sorban fontos lecke az emberi lelkek kiismerhetetlenségéről.

Anna Karenina (Madách Színház)

Pedig minden adott volt a fergeteges sikerhez. Jó énekesek, csodás, minimalista díszlet, jó rendezés, egész jó (azért nem azok az átütő) dalszövegek, csodálatos melódiák és kipróbált színészek, evidensen a teljesség igényével megemlítve Lev Tolsztoj azonos című regényóriását. Összességében valahogy mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet az Anna Karenina.

Számomra azt est két legcsodálatosabb színészi alakítása Mahó Andreáé (Kitty) és Sasvári Sándoré (Karenin), akik mindamellett, hogy varázslatosan formálták meg a szerepeiket, ugyanígy is énekeltek.

Polyák Lilla (mint Anna Karenina) és Debreczeny Csaba (mint Vronszkij) azonban összetettebb kérdések. Korábban már hangsúlyoztam azon maximálisan személyes meglátásomat, hogy Lilla inkább énekel, mint játszik. No ez a jelenség ma pálfordult, Lilla csodásan játszott, de (különös tekintettel az első felvonásra) néhol olyan hangokat adott ki magából, amiket sehogy sem tudok felírni egy vérprofi énekesnő véthető hibáinak listájára. Mindazok után, hogy a második felvonásban ragyogóan énekelt, a csúcsjelenetben (karaktere halálánál) újra elmémbe tódultak az első felvonás negatívumai. A rossz hír az, hogy valóban nem csak egy ponton (más szóval: alkalommal) volt a közönség reakciója félelmetesen egyértelmű. Debreczeni Csaba szerintem jól énekelt, csak valahogy a kettős nem tudott igazából együtt produkálni.

A mesés színpadkép

Most jönne az arany középút, amelyre ha szeretnék, éppenséggel rápasszírozhatnék pár nevet és karaktert, de inkább nem fogok, úgy gondolom az Anna Karenina mai előadása a végletek játéka volt. Vagy nagyon jó alakítást és nagyon jó hangot kaptunk egyszerre, vagy összességében csalódást keltettek egyébként (hangsúlyozom) szeretett művészeink.

Bevallom őszintén a közönség reakciója meglepett, pontosan azért, mert akiket csak láttam a környezetemben, az előadás különböző pontjain aktívan tudtak szörnyülködni. Aztán rájöttem, hogy talán az állva ünneplés ma este valahol egyszerre szólt Tolsztojnak, a musical-opera íróinak, a zeneszerzőknek, a rendezőnek, a díszlettervezőknek, az összes közreműködőnek, akik a díszleteket cibálták, és persze a színészeknek, stb. Egyébiránt a közönség darab közbeni reakciói után a csak a színészeknek szóló viharos taps azért erősen képmutatás és/vagy bálványimádás volt.

Én, József Attila - Attila szerelmei (Madách Színház)

Első szereposztásban [a második szereposztást bemutató bejegyzés itt érthető el] ma este mutatta be a Madách saját musical pályázatuk újabb szép sikereket elért darabját - a Csoportterápia után - az Én, József Attilát, amely házi musical a költő szerelmeit, az első felvonásban Vágó Mártát (Balla Eszter), a másodikban Kozmutza Flórát (Polyák Lilla) górcső alá véve, és megvizsgálva saját, mind a költő jellemét, bemutatja azt az univerzumot, amelybe a szerelem sodorta a folyton szeretethiányos költőt, akinek lételeme volt a megerősítés és a valakihez tartozás. Noha számtalan más fontos szereplő (Vágó Márta szülei, Illyés Gyula) feltűnik a darabban, az alcímből kiindulva hamar kitalálhatjuk: itt a két hölgy és Attila lesznek a lényeg!

Vágó Márta (Balla Eszter) és
József Attila (Nagy Sándor)

Vágó Márta és József Attila szerelme nem állta ki az idő próbáját. Mint minden dalban és versben, amelyet Nagy Sándor József Attilaként elénekel vagy elszaval, átüt a a kettősség: a boldogság, amely törékeny és éppen ezért félelmetes és ijesztő. Vajon mikor lesz vége mindennek? Vágó Márta visszavonulásával felerősödnek a rémképek és a látomások, Attila a pszichiátriára kerül. Kozmutza Flóra "hatása" a költőre azonban rendkívüli, mintha sosem lett volna Vágó Márta, úgy lobban lángra benne a szerelem, csak ezúttal kétszer olyan nagy erővel.

Kozmutza Flóra (Polyák Lilla) és
József Attila (Nagy Sándor)

Véleményem szerint Nagy Sándor nagyon jó József Attila. Kétségtelenül sok energiát fektethetett a szerep megformálásába és átgondolásába, érzelmei hitelesek és valóságosak, látható, hogy talált személyes kapcsolatokat a karakterével. Balla Eszter Vágó Mártája is hasonlóan ámulatba ejtő, duettjei és duettbetétjei Nagy Sándorral remekül szóltak együtt! Polyák Lilla hangja mind prózában mind énekben egyedülálló és lenyűgöző, ugyanakkor számomra a szerepben valahogy nem volt benne... Kozmutza Flóra a szemem előtt ma este nem kelt életre, a színpadon Polyák Lilla volt, aki lenyűgöző énekteljesítményt nyújtott, de nem mint egy karakter, hanem mint egy csodás és sikeres színésznő.

Sosem éreztem magam túlságosan közel József Attila verseihez, ám ma este úgy vélem a musical figyelemfelkeltő hatásként elindított bennem valamit. Ugyan a szöveggel nem az szerzők bajlódtak, a zenével már annál inkább. Lenyűgöző ritmusokban szólalnak meg Attila versei, már-már tökéletes szelekcióban. Ugyanakkor meg kell hagyni, eléggé szokatlan ilyen tömör irodalmi szövegeket musicalekben hallani, ezért a hozzám hasonló irodalomkedvelőknek furcsa lehet az élmény, ugyanis a versek rendkívül tömények, és óriási érzelemhullámokat tudnak felszabadítani. Furcsa lehet persze azok számára is, akik egyáltalán nem József Attila, hanem a "musicalség" miatt ülnek be a Madách nézőterére, nekik pont ezért nem biztos, hogy tetszeni fog, amit látnak.

No de nem csak a színészek és a dalok tesznek egy musicalt színházi élménnyé, hanem a díszletek is. A megoldás igen kreatív, többnyire üres vászonhátterekkel operálnak, amelyre csodás gonddal megtervezett díszleteket vetítenek. A színpadon lévő tánckarral sem fukarkodott a rendező, Szirtes Tamás (társrendező: Szente Vajk): jó pár kórustag táncol és énekel végig a darabban, számos csodás, a szöveggel együtt igencsak szimbolikus jelmezben. A megzenésített versek tárházából különösen kedveltem a Tiszta szívvelt, egyelőre azt hiszem ez a kedvencem a darabban.

Lenyűgözőnek tartom a rám gyakorolt összhatást. A színészek, a zenék, a szövegek, a jelmezek, a díszletek és a hangulat egyedülálló. Hálás vagyok a Madáchnak, amiért színpadra állította az Én, József Attilát. Igencsak szentimentális esténk volt, mégis valahogy más, mint az egyéb musicalekben: hihetőbb, komolyabb és ijesztően közeli!

Az Operaház Fantomja (Madách Színház) - egy emlék története

2012. január 22-e, szombat, háromnegyed kettő. A soros szereposztás lassan érkezik az Operaház Fantomjának délutáni előadására. A jegypénztárban adják ki az előre lefoglalt jegyeket, a ruhatárosok, a büfések és a jegykezelők érkeznek, öltöznek. A zenekar már az árokban, Sasvári Sándor (a Fantom) már a sminkbe igyekszik, a kellékesek felkészülnek a színdarab ezer díszletének mozgatására és összeszerelésére, amit a jelenetek után nagy többségében azonnal bontanak is le, hogy majd este újra összerakják, majd a játszási blokk végén egy külvárosi raktárba szállítsák, hiszen véges a hely, pedig elsőre úgy tűnik a színpad mögött rengeteg van.

A kellékes asztalról: egyike
a sok levélnek, melyek valóban
meg vannak írva!

Nem tudva mire számítsak, leülök a földszint harmadik sorába, két óra felé járunk. Kezdődik a hangbeállás, a színpadon pedig még szó szerint senki sincs. Egyszerre előbukkan a karmester, majd megszólal a második felvonás nyitánya. Kórustagok igyekeznek a színpadra, pártaktusos egyéni hangbeállás után csoportos éneklés következik. A művelet alig tíz perc alatt lezajlik, majd Magyar Bálint (Raoul) lép a színpadra, jelmezéből csupán a nadrág van rajta, felsője még egy fehér póló. "Hol a csajom?" felszólalással keresi Krassy Renátát, délutáni Christine-jét, aki végül feltűnik a színpadon, szőke haja háromba választva; hátul felkötve, jobb oldalon gondos fonat, a bal oldalon még kezelésbe nem vett haj lóg a fülére, viselete még utcai. Közösen énekelnek be, az "Ennyit kérek én" című számból. Majd Sáfár Mónika (Carlotta) és Rozsos István (Piangi) következnek. A főbb szereplők közül csak Sasvári Sándor nem énekel be, ő már rég a sminkben ül. Mindenki konzekvensen "Jó reggelt"-el köszön kollégájának, úgy néz ki színházi berkekben a délutáni előadáson már csak így szokás. Még Renáta megérkezése előtt a kórus, kiegészülve az igazgatópárossal valamit Meg és Madame Giry-vel, elénekli a "Primadonna" című igen bonyolult és sokszólamú szerzeményt.

A színpadon tehát minden készen áll, a kezdő jelenet díszletei a helyükön vannak, a kíváncsi közönség a színfalak mögé vonul, a színpad kiürül, a függöny bezárul, az ügyelő pedig mikrofonon értesíti a kinti dolgozókat, hogy elkezdődhet a beengedés. Nagyjából fél három van. Bekapcsolnak négy furcsa, de igen fontos televíziót, kettőt a nézőtér két-két szélén, egyet a közepén, és egyet bal oldalt, hátul, amely mind a karmestert mutatja, segítve az énekesek tökéletes belépését. A hátsó televízió is életmenő, bizony van, hogy mikor mi nem is sejtenénk, a Fantom vagy egy egész kórus áll itt, hogy intésre énekeljenek.

Jelmezek sorakoznak az
öltözők mellett

A színfalak mögött színészekkel már nem nagyon találkozni, mindenki öltözik, készülődik. A kellékesek ellenőrzik a kellékeket, pohárra, levélre és székre pontosan. Első, majd második figyelmeztetés. Én közben körbejárom a színpadot, különösen izgalmas így látni a Madách Színház függönyét, belülről, miközben azon túlról egyre erősödő morajlás hallatszik befelé, ahogy a nézőtéren egyre több ember foglalja el a helyét. A színpad alatt is készen áll minden, az Operaház kupolája még fejét behúzva ácsorog, hogy majd egy alkalmas pillanatban egy megfelelő süllyesztőt leengedve rátolják, és aztán a színpadra emeljék. Hogy miért húzza be a fejét? Nos erre igazán egyszerű a magyarázat: a színpad alatti hely is véges. Christine öltözőszobája még szintén derékszögben félbehajtva áll a bal oldali oldalfolyosó takarásában, itt sincs több hely. A színészek Christine kinyitott tükrén jönnek-mennek. Világos, hogy a színházat nem egészen ilyen jellegű darabok előadására tervezték. A csapóajtóhoz, melyet Christine és a Fantom használnak az első felvonásban (majd később megint Christine és Raoul is) létra kerül, illetve előkészülnek az óriási szivaccsal is, amelyre Raoul ugrik le az egyik jelenet után. Lássuk be, ez utóbbi kulcsfontosságú.

A kupola, még behúzott fejjel
a színpad alatt

Kintről megszólal a "Maszkabál" zenéje, ez a hívó dallam, hat-hét percen belül elkezdődik az előadás. Kimegyek a színpad melletti ajtón, azzal az ígérettel, hogy az előadás után visszatérek. Három órakor elsötétül a nézőtér, a függöny, amely mögött tíz perce még én álltam, széttárul, és kezdetét veszi az Operaház Fantomjának hatszázsokadik előadása a Madách deszkáin.

Az előadás kisebb technikai problémák után lezajlik, melyek mondhatni mindennaposak. Kezdeni kell valamit az angol szöveget mutató kijelzővel, ugyanis folyamatosan csíkos, Christine öltözőjének ajtaja a legrosszabbkor nyílt ki (ergo mikor zárva kéne lennie), illetve Raoul "felakasztása" is elég furcsán sikerült, hiszen a zsinór beleakadt egy emberi alakot formáló díszletelem kezébe, amely egy lámpást tart. Barát Attila, az egyik operaigazgató mikroportjával is gondok voltak, de szerencsére ki tudott osonni a darab közben, hogy megoldják ezt a váratlan problémát, aki először látta, fel sem tűnt neki az igazgató gyors kiugrása. Immár többedmagammal foglalok helyet a negyedik sorban, a nézőtér kivilágítva, a nézők szép lassan hagyják el az épületet. Háromnegyed hat körül járunk. A díszletesek az ajtóval bajlódnak.

Az első felvonás elefántja még
oldalt várakozik a betolásra

Hat óra után percekkel egyszer csak Fonyó Barbara lép a színpadra, haja gondosan befonva, "nyaktól fölfele" látszólag készen a hétórás előadásra, habár köntös van még rajta és papucs. Este ő játssza Christine-t, míg Magyar Bálint Raoul marad. A hangbeállás rövid. Ismét a második felvonás nyitánya csendül fel, ám most csak az "újak" énekelnek be. Fonyó Barbara és Magyar Bálint kezdik az "Ennyit kérek én"-t. Egy magas, vékony és határozott kiállású, melegítőt viselő ember siet be a színpadra, kezet fog Magyar Bálinttal, majd minket észrevéve "Jó estét"-et mondd. Csak most tudatosul bennem, hogy Csengeri Attila lépett a színpadra, az esti Fantom, akinek úgy néz ki még sok dolga lesz a sminkben. Csupán pár másodpercet énekel, majd eltűnik, amilyen gyorsan feltűnt.

A kezdőkép, mielőtt legördülne a
függöny és megkezdődne a beengedés.

A díszletesek még ügyködnek az ajtón, a kellékesen újratöltik a poharakat, majd ismét ellenőrzést tartanak. A színpadi munkatársak gondosan felcsörlőzik a vászonháttereket, mindennek készen kell lennie az újrakezdésre. Fél hét előtt percekkel vagyunk, ismét záródik a függöny és kezdődik a beengedés. Újra kulisszajárás következik, a színpad kihal, mellette, mögötte, alatta és felette mintha mi sem történt volna: minden kisebb és nagyobb díszletelem ugyanúgy a helyén, pedig a két szememmel láttam őket a színpadon nem sokkal azelőtt. Van idő kipréselni néhány érdekes, vicces vagy épp megdöbbentő "titkot" a kedvenc színészeinkről. Hét órakor ismét minden elsötétül és kezdődik az esti Fantom. Az előbb említett díszletek ismét előkerülnek, majd vissza a helyükre, hiszen a Fantom-blokk még hétfőtől szerdáig tart, igaz "csak" egy-egy esti előadással.

Az esti előadáson a kijelző és Christine ajtaja is rendben vannak, csak Fonyó Barbara hangosítása problémás, csaknem az egész első felvonás alatt gerjed valamiért, hol kicsit, hol jobban. Carlottára nem egészen dől rá időben a vászon, de a magasban dolgozó díszletesek hamar orvosolják a problémát: egy tartókötél nem enged el, ráadásul pont középen, így a vászon két széle hullik csak lefelé, a közepe még az égben, majd pár másodperccel később a makacs középső tartó is elenged, így ismét kiküszöbölődött egy probléma.

A darabnak, és ennek a csodálatos délutánnak (és estének) a Madách jóformán minden zegzugában kétszer is járva, körülbelül háromnegyed tízkor vége. De az emlék és az élmény örökké megmarad!

Furcsa pár - furcsán (Madách Színház)

Reklámplakát

"Eddig úgy volt, hogy Gálvölgyi Oscar és Szervét Félix. De ma Gálvölgyi Félix és Szervét Oscar."

Valóban egyedülálló kísérlettel állt elő a Madách Színház, Neil Simon régi-új komédiájában a két főszereplő bizonyos estéken (mint a mai volt) szerepet cserél, így színesítve a Furcsa párt, vagyis párokat!

Nem éppen feledhető a többi színpadi alakítás sem, de most koncentráljunk inkább a furcsaságból fakadó szenzációra. A Furcsa párt még tavaly októberben láttam, és úgy érzem szerencsés a színház által meghatározott sorrendet követni. A darab nagyon jó volt, Gálvölgyi János hozta a lezser, nemtörődöm, laza és a teljesen mának élő ember karakterét, míg Szervét Tibor jól játszotta az éppen válófélbe csöppenő érzelmi roncsot. De már ekkor tudtuk, hogy láthatjuk a darabot furcsán is, és a dolog itt válik igazán izgalmassá.

A furcsa este volt az igazi. Valahogy a jobb, viccesebb és felszabadultabb, noha lehet, hogy ez egy jelentősen egyéni meglátás. Gálvölgyi, mint a váló fél, Szervét mint a jó barát, aki befogadja bajba jutott Félixet... no de mégis hová vezet mindez? Ugyanis az, hogy ismerjük a barátainkat, még nem jelenti azt, hogy egyik pillanatról a másikra képesek vagyunk együtt élni minden rigolyájukkal. Még valószínűbb, hogy egyenesen beleőrülünk! 

Hát akkor legyünk férfiak, gondolja Félix, és segítsünk a jó öreg Oscaron néhány nővel! De jó ötlet ez? Megéri mindez Oscar átkát? Egyáltalán, mi a fenéről is van itt már szó?!

Tovább ragozni nem érdemes, a szálakat csak a Madáchban bogozhatjuk ki. Aki szeretne egy igazán izgalmas és egyedi színpadi élményt átélni, az nézze meg a Furcsa párt, majd mindezt furcsán, de tudja: jelenetek, szövegek és helyzetek mit sem változnak benne, így kell hozzá némi kitartás is. Aki nem szeretne két estét végigülni, annak azt ajánlom, kezdje az egészet fejjel lefelé, furcsán, ha már Örkény fordította ezt a kellemes és a maga módján fordulatos vígjátékot. Most sajnálom igazán, hogy a harmadik verzió már nincs színpadon, melyet maga a szerző dolgozott át...

"Köszönjük lányok. Elmehetnek!"

Spamalot (Madách Színház)

Szeretek a lehető legtöbb szereposztásban megnézni egy darabot. Ezzel ugyan régebben problémáim akadtak, mert valahogy az első, jól beválthoz ragaszkodtam, de szó szerint megtanítottam magamat elvonatkoztatni mindettől. És ezt jól tettem.

Az ötödik, mai Spamalot után döntöttem úgy, most egy jó darabig szüneteltetem, majd talán három, négy év múlva újra megnézem. De be kell valljam: lenyűgöző darabról van szó.

A színlap a Madách honlapján olvasható, így inkább szerepeket, mint színészeket emelnék most ki, talán egy-két kivétellel, pontosan azért, mert a minőséggel úgy érzem sehol sem volt hiba. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy aki nem nyitott az angol humorral erősen megspékelt "fárasztó"-nak bélyegezhető darabokkal, az nem biztos, hogy helyes döntést hoz, mikor jegyet vált rá. De ha kíváncsi egy ilyen musical megvalósítására, akkor már mindenféleképpen érdemes!

Személyes kedvencem a Tó úrnője, a darab dívája, aki néha igen a szívre veszi a szerepét. A családban hallottam már olyat, hogy néha túljátszott a szerep és átmegy valami teljesen kommerszbe, de az én véleményem szerint ez pont olyan kritikája a mai társadalom populáris igényeinek, mint amilyen a darab nyelvezete az egész életnek. Már-már örkényien groteszk elemek tarkítják a színpadi valóságot (hullabegyűjtés, pestis), amelyen normális körülmények között ember nem kacagna, de itt szem nem marad szárazon a nevetéstől.

Balogh Anna, a Tó (egyik) úrnője

Hálás szerep itt minden, mondhatni, a közönség nem csak Artúr királyt, de valamennyi lovagját és útitársát szereti. Úgy vettem észre minden színész valahogy mást domborít ki a szerepéből. A Tó úrnője esetében Polyák Lilla a határozottság megtestesítője, aki a helyzetkomikumos jelenetekben pont az ebből való kieséssel nevetteti meg a közönséget, Molnár Szilvia ízig-vérig dívaként áll a színpadon, míg Balogh Anna a maga keserédes szilárdságával egyfajta "látszik rajta, hogy szőke" érzést sugall, aki mindenhol képes lenne elbotlani, ebből a legnagyobb természetességgel kimászni, és meghajolni a művelet után. Azt kell mondjam, hogy az utóbbi hölgy több tucat testhosszal győzedelmeskedik szerepében, A díva dala valahogy tőle a leghitelesebb, legviccesebb és legeljátszottabb, mint ahogy a darab egésze is.

A díszletekért, a szereplőkért, a hangokért, a fordítás zsenialitásáért és az érzésért érdemes beülni a Spamalotra, a mindenhonnan sok ötletet lenyúló fanyar viccbombára!

Frissítve: 2012. július 1.

Páratlan páros 1 & 2 (Madách Színház)

Kökényessy Ági, Szerednyei Béla
és Tóth Enikő (Páratlan páros 1.)

A közönség szava és akarata szent; ez az egyik megdönthetetlen érv a Páratlan páros 1 mellett, ami huszonhatodik éve uralja a Madách Színház deszkáit. Azzal a tudattal, hogy a színészek olyannyira beleélik magukat a szerepükbe, teljes bizonyossággal hihető: páratlan bajban vannak!

Egy taxisofőr, egy albérlő, két lakcím, a két lakcímen két feleség... Kell ennél több? A probléma ott kezdődik, mikor a két feleség egy közös találkozási pont felé sodródik. Talán nevetségesnek tűnik, de a Páratlan páros egy valódi páratlan, páros komédia...

...hiszen az első rész párja, a Páratlan páros 2 szintén kevés rosszal illethető. A színház egyik rossz döntése volt (miután a két darabot harmadjára, a kettőt egymás után egy napon pedig másodjára láttam,) hogy az első rész Mary-jét (Kökényessy Ági) a második részben a másik szereposztásra (a nem kevésbé ismert Bencze Ilonára) cserélték, ami kétségtelenül ki tudja zökkenteni a fáradhatatlan maratoni nézőt, és beletelik egy kis időbe míg megszokja az új helyzetet. Ugyanakkor az időhúzás ennek a résznek sem kenyere; bizony újra bajban a bigámista londoni taxisofőr, hisz tudomást szerez róla, hogy két külön-külön élő gyermeke randevút beszélt meg egymással az interneten...

A második rész kissé lassabb, de még mindig kellemesen sziporkázó, bár kétségtelenül jobban önismétlő és helyzetkomikus, mint az előbbi, amelyben még inkább mesterien kivitelezett a módszer, hogy a néző a lehető legjobban értse ki kiről, mennyit, mikor szerez tudomást. De a figyelem egy percre sem lankadhat, mert akkor örökre elveszik a történések rengetegében.

Aki kedveli a habkönnyű, nevettető s mégis igényesen fordulatos darabokat, az nézze meg a Páratlan páros 1-et, és ha az tetszett, akkor nyugodtan benevezhet a második részre is! (Igény esetén itt egy kis vizuális ízelítő a 2010 december 31-i, 25 éves jubileumi előadásról.)

Csoportterápia (Madách Színház)

Trixi: - Hogy mondjon, igazat hogy mondjon, az aki fél...

Az időt kár húzni, az izgalmakat kár fokozni, igenis menjünk Csoportterápiára! A Madách Színház musical pályázatának nyertes művét nemrég (2011. június 10.) mutatta be a kiíró színház, amelynek minden bonyodalma (cseppet sem meglepően) egy csoportterápiás foglalkozás köré szerveződik. Az előadás óriási közönségsiker, a VLM nemrég közzétett listája szerint a 2011/12-es évad végéig 46 (többnyire teltházas) előadást élt meg.

Szép lassan érkeznek a legkülönfélébb problémával rendelkező páciensek. Van itt hipochonder, meleg, kisebbségi komplexusos csontsovány nő, aki meg van róla győződve, hogy kövér és visszataszító, egy szimplán csak 'szőke nő', de notórius hazudozó is akad. Csak egyvalaki felejt el megjelenni: a helyettes orvos.

Pörgő és modern nyelvezetű dalok színesítik ezt a vérbeli vígjátékot, könnyen és egyben ironikusan befogadható szövegekkel. A prózai részek is mesterien kidolgozottak, nagy meglepetésemre a darab sehol nem ment át túl közönségesbe.

Trixi: - Neked fogalmad sincs mi a különbség erotikus és perverz között. Na elmondom neked mi a különbség erotikus és perverz között. Erotikus, ha egy tollpihét használsz a szexhez, perverz, ha az egész csirkét!

Amilyen egyszerű a díszlet, annyira nagyszerű; a színpadon található kevés tárgy varázslatosan kel életre a táncok és koreográfiák során. Személyes kedvenceim talán a legelső dal (Terápiára járni kár), melynek refrénjében, mint ez a címből is kitűnik, a darabhoz csodálatosan illő hangzásvilággal választották ki a szavakat, illetve Natasa dala (Ez már az út) voltak (amely Polyák Lilla előadásában a youtube-on is fellelhető), de a közönség nagy kedvencei közé tartozik még az Utálom a musicaleket, a Hoppá, asszem dobtak és a fantasztikusan ötletes, a darab komolyságát megalapozó Itt szemben énvelem.

A színészek valósággal lubickolhatnak szerepeikben. Bár valamennyi szereplő elnagyolt sablon, akik a modern társadalom kliséit kívánják képviselni, a hosszú önkéntes foglalkozás során (hiszen ugye a helyettes orvos nem talál el a megfelelő terembe) mégis elmélyül valamennyire a jellemük, és a képviselt típus mellett egyéniségekké is válnak. Balla Eszter a valójában csontsovány lány, aki Gombóc Artúrhoz szereti hasonlítani magát, Sándor Dávid/Simon Kornél a rövidtávú memóriazavarral küzdő úgy tűnik névtelen férfi, Dobos Judit a kényszeres hazudozó és hencegő Trixi, Nagy Sándor az Opera balettkarában táncoló meleg Sziszi, Szente Vajk a hipochonder Lajos, akinek a táskájában mindenféle orvosi segédeszköz megtalálható, valamint Ladinek Judit/Polyák Lilla Natasa, a magas színvonalon élő, de szellemileg jóval alacsonyabb szférákat képviselő szőke feleség, a maga gondjaival. Sándor Dávid és Simon Kornél közül valahogy az utóbbi tűnt számomra szimpatikusabbnak szerepében, talán azért mert a Centrál Színházban már láttam Simon Kornélt nagyszerű értetlenkedőnek, míg Ladinek Judit és Polyák Lilla közül számomra az első hölgy győz, bár Lilla csodálatosan játszik és nagyon viccesen is, énekhangjával pedig mint tudjuk, semmi baj sincsen, Ladinek Judit tele van öniróniával, felszabadultabb, lazább, és az ő hangja is eszményi!

A musical modernségében azért rejlik pár klisé. A Spamalot már lefoglalta magának a musicalben cikizzük a musicaleket ötletét, de talán elnézhető, hogy ezzel a Csoportterápia szerzőpárosa is élt; megkapja az Operaház Fantomja, de még a Vámpírok bálja is. Az áramszünetes jelenetről pedig azonnal a Jóbarátok örökzöld epizódja jutott eszembe, de összességében a végső konklúzió nem más: tényleg menjünk Csoportterápiára!

Sziszi - Egyszer áramszünet volt, és három órát kellett várnom a liftben!
Natasa - Az semmi! Én egyszer négy órát vártam a mozgólépcsőn!

Vajon kell egyáltalán orvos ahhoz, hogy egy csoportnyi - a társadalom által dilisnek címkézett - ember felfedje a bennük rejlő komplexusok eredetét és elinduljanak a "gyógyulás" rögös útján? Félelmetes, de képesek vagyunk magunkra ismerni a hat szereplő valamelyikében? Biztosan állíthatjuk-e, hogy nincs köztünk egy orvos? A dilisek tényleg dilisek? Csak az az orvos, akinek erről papírja van, vagy bizonyos szempontból mind azok lehetünk?

Frissítve: 2012. július 6.