A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pesti Magyar Színház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pesti Magyar Színház. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 3., szombat

My Fair Lady (Pesti Magyar Színház)

Három új beállóval kezdte meg az évadban a Pesti Magyar Színház az 1994 óta folyamatosan, nagy sikerrel játszott musical-klasszikus, a My Fair Lady előadásait. Pearcené szerepében Benkő Nóra, Harryében Szűcs Sándor, míg Pickering ezredesében Rancsó Dezső mutatkozott be, de milyen is pontosan a 2012-es összhatás?

A Pesti Magyar Színház új produkciói nálam sajnos nemigen találtak pozitív visszajelzésre, de a mai este ismét olyan feledhetetlen volt, mint valamennyi még a 2009/2010-es évadban. Amilyen közismert Shaw drámájának története (Henry Higgins, a fonetikus, fogadást köt Pickering ezredessel, hogy beszédjének és viselkedésének javításával rövid úton úri hölgyet farag az erős tájszólással beszélő Eliza Doolittle-ből, aki önmaga és iszákos apja fenntartása végett virágot árul a piacon), annál nehezebb musicalként előadni, ráadásul magyarul. Míg az angol nyelvben kényelmesen válogathatunk a dialektusok között (ahogy Henry Higgins megjegyzi, mondj egy mondatot és megmondom honnan jöttél), ezt a magyar nyelvben igen nehezen tudjuk érzékeltetni, éppen ezért örültem olyan nagyon, hogy a rendezés nagyszerű Elizát álmodott a színpadra, Auksz Éva pedig meg is teremtette ezt a nagyszerűséget, melyben nagy segítségükre volt Tordai Hajnal, a musical jelmeztervezője. Amennyire a dialektus teszi Elizát, legalább annyira ruha, melyek személyiségével lesznek egyre világosabbak, egyre díszítettebbek.

Musicalről lévén szó, a lényeg mindig az összhatás, az pedig meglepően jó. Ami fontos, az nagyon működik: a darab él, elvarázsol, folyamatosan nevettet, éberen tart, s mindezek mögött nagyon komoly kérdéseket vet fel az emberi kapcsolatokról, sőt bizonyos pedagógiai módszerekről is. Az este során nagy leckét kapunk arról, hogy milyen mértékben áldozható föl a lélek és a személyiség a nevelés oltárán. Auksz Éva (Eliza Doolittle) mellé kiváló határozott és elszánt nevelő Tóth Sándor (Henry Higgins), valamint végtelen természetességgel illeszkedett be melléjük a mai estével Rancsó Dezső Pickeringje. Benkő Nóra annak ellenére, hogy nem olyan Pearcené, mint amilyennek a Shaw-dráma olvasásakor elképzeltem (egyszerűen túl fiatalnak érzem a szerephez), alapvetően dicséretesen áll helyt, játéka karakteréhez illően elnagyolt és modoros. Fillár István nagyon szimpatikus Alfred P. Doolittle, Eliza apjának szerepében, míg Jegercsik Csaba (Freddy) lenne a hab a tortán: a második felvonás elején alkalma nyílik megmutatni, hogy milyen nagyon tud ő énekelni!

A mesés összhatást nyújtó főszereplők és a gondosan megválasztott ruhaköltemények mellett fontos elismerni Kemény Árpád díszleteit, bár az előadás nem vált folyton folyvást díszletet, de a benne felvonultatott helyszínek (pl. a piac, Higgins lakása, az utca, Mrs. Higgins kertje, lóversenypálya), azok igen részletesen berendezettek, az olyan apróságok külön tetszettek, mint a növények a kertben, vagy (bár ez a kellékek sorát gazdagítja) a messzelátók a lóversenypályán. Végül, de inkább első mintsem utolsó sorban, Ungvári Tamás (dialógok) és G. Dénes György (versek) fordítói munkáját kell feltétlenül megemlíteni, hiszen nagyon izgalmas kihívásokat oldottak meg valóban kreatívan a dialektusokkal operáló eredeti átültetésekor, de ami a legjobb, hogy a magyar változatban is megmaradtak a poénok és a csodálatos kétértelműségek (pl. - Mit keresett itt az apám? - Öt fontot.).

Az elejétől a végéig csupa szórakozást nyújt a My Fair Lady, a musical, melyre mindenkink jegyet kell váltania egyszer az életben, nem csak a híre miatt. Míg bizonyára lesznek nézők, akik megelégszenek a nevetéssel, a legjobb, hogy a darab egy sor egyéb kérdést is tárgyal a felszíne alatt, melyet ha megkapargatunk, akkor variációkat és véleményeket vélhetünk felfedezni a feminizmustól a pedagógiai módszereken át a kapcsolatok fenntarthatóságáig. Az már nem a magyar produkció megvalósítóinak a hibája, hogy Shaw eredetijének befejezésével az alkotók csúnyán elbántak, ami számomra sokáig marad meg nem emésztett falat...

2012. április 7., szombat

Kár, hogy kurva (Pesti Magyar Színház)

Horváth Illés, Balsai Móni, Gula Péter
Egy utolsó utáni esélyt adtam a Pesti Magyarnak, John Ford tragédiája ugyanis közel van a nagy angol reneszánsz tragédiákhoz, hasonlít egy kicsit Shakespeare-hez, de még Marlowe-hoz is. Az alaptörténet több mint egyszerű, de a maga korához képest félelmetesen új: Giovanni (Pál András) tulajdon húgába, Annabellába (Balsai Móni) lesz szerelmes, aki viszonozza bátyja érzéseit. Annabella azonban teherbe esik, ezért az egyház tanácsára elfogadja legígéretesebb kérője, Soranzo (Horváth Illés) házassági ajánlatát. Mikor Soranzo számára világossá válik, hogy a gyermeket nem ő nemzette, őrült cselszövésekbe kezd, hogy kiderítse Annabella megrontójának személyét. Körülbelül ennyi lenne a lényegi szál.

Az alaptörténet, mint mondtuk, nagyon modern és még korunkban is erősen felkavaró. A reneszánsz tragédiákat valahogy mindig úgy képzeltem el (ahogy tanították); mondjuk a színészek játszanak a Globe-ban, bekiabálások, éljenzések és hurrogások közepette, a közönség együtt él a darabbal és próbálja kitalálni vajon kinek is van igaza, kihez húzzon. A szerethető, de a földi és égi törvényeket egyaránt megszegő Annabellához? Értsen egyet Soranzóval, és tartsa a lányt közönséges kurvának? A további szereplők tábora csak erősíti a nézőközönség valószínűsíthető döntésképtelenségét. Vasquez (Gula Péter), Soranzo hű szolgájaként megcsinál mindent, amire kérik, ami rendjén is van egy reneszánsz tragédiában, így a tájékozott néző már meg sem lepődik Annabella nevelőnőjének, Putanának (Dániel Vali) megvakításán, majd szemgolyóinak elfogyasztásán. Hippolitaként Ruttkay Laura játszik parádés ördögi nőszemélyt, míg férje Richardetto (Fillár István) valahogy elveszik mellette szerepében. Bergettót, a félkegyelmű fiút Gémes Antost láthattuk, akire mintha ráöntötték volna karakterét. Pán András és Balsai Móni nekem nem kifejezetten tetszettek. Végül is nem volt baj a szerepük megformálásával, szerintem a rendezés hibája lehet ez a rengeteg időhúzás, végtelen csúszkálás, vizezés és vérrel dobálózás, megannyi lassított monológ és eltúlzott pillanatok ezrei. Felújított darabot látunk pedig, Balsai Móni Darabont Mikold meghívott vendégszínésznő helyére érkezett, de új még a csapatban Fillár István és a Philotist játszó Kaprielian Alexa. Nagyszerűen játszik még Ruttkay Laura mellett a legendás Csernus Mariann, Florio, Giovanni és Annabella apjának megtestesítőjeként.

A vér estje
A Kár, hogy kurva díszletei jók, látszólag dominál a tisztaság és a rendezettség, de előbb utóbb szó szerint mindent beborít a vér, az irkafirka és a diszharmonikussá váló színpadkép. Véleményem szerint csupán a vér volt kicsit túl sok, még ha döglöttek is érte a középkori angol emberek, nekünk, a XXI. századi mozikhoz szokottaknak, nem gondolhatták komolyan, hogy versenyt jelent ez a rengeteg vértabletta. Én azt bánom, hogy John Ford valóban félelmetes és borzongató tragédiájának végjátéki mészárlásából nevetségessé vált röhögős vérfürdő alakult.

A 19:30-kor kezdődő és 22:45-kor véget érő előadás összességében nem tetszett. Bár a színészi játékok jók, néhol nagyon is jók voltak, az elnyújtott kacagtató szívszabdalás és terhesnő-mészárlás valami olyanba csapott át, amit az ember már nehezen fogad be, még ha fel is fogja, miért így értelmezi egy mai rendezés Ford tragédiáját. Mindamellett, hogy voltak csodás jelenetek, modorossága és folyamatosan ismétlődő szenvedtetései miatt (például minden nőt legalább hatszor-hatszor végigvonszolnak a színpadon oda-vissza) még a valóban jó szimbolikusságok is eltörpültek (például, hogy Giovanni és Annabella közös jeleneteiben a kezdetektől fogva valahogy mindig megjelenik egy tőr, a halál szimbóluma). Nagyon sajnálom, tényleg szerettem volna, de csak fanatikusoknak tudom ajánlani ezt a megvalósítást.

2012. január 29., vasárnap

A feleségem története (Pesti Magyar Színház)

Horváth Lajos Ottó (Störr)
és Balsai Móni (Lizzy)
A történet lenyűgöző. A színészek jók és jól játszanak. De sajnos így megy minden egyre lejjebb.

[Mielőtt tovább írnék, meg kell osztanom egy rövid történetet, amely mintegy mentségként szolgálna arra, miért is vagyok olyan mélységesen elkeseredve, és amely történet lehetséges, hogy megvilágítja; mindez, amit írok, mennyire szubjektív. Körülbelül két évadot töltöttem el a Pesti Magyar Színházban, még 2008-2009 között, és az eltöltés találó szó, ugyanis számtalan lenyűgöző darabot láttam számtalan alkalommal. Elfordulásom oka sajnos az volt, hogy minden, amit oly hőn imádtam lekerült a műsorról, hiába imádta a közönség, a vezetőségnek mégis változtatás kellett. Béres Ilona a Máli néniben... Csernus Mariann és Moór Marianna Szabó Magda Az ajtójában... Gregor Bernadett és megannyian a sírva nevetős Háztűznézőben... Az újra átélt gyerekkor a Macskafogó musicalen... A Bodrogi-Szulák-féle Mi jöhet még?, ami olyan hamar penderült a műsorról, hogy látni sem volt időm... De mind közül a legkedvesebb a Hullámtörés, melynek nemrég lett volna az utolsó előadása, de sajnos Soltész Bözse egészségügyi állapota nem engedte, hogy végül megtartsák. Még meg kell említenem a Kubik Anna - Moór Marianna - Hámori Ildikó által koronázott Kényes egyensúly című stúdiódarabot is... Sajnos ez sem úszta meg. Hogy mennyire tett jót a színháznak a körülbelüli teljes repertoárcsere, azt nem tudom megmondani. Azt igen, hogy a jegyáraik egy ideje folyamatosan csökkennek - nem is tudom miért, s bár én most leegyszerűsítem, elfogadom, hogy ennek oka jóval sokrétűbb, de benne kell legyen az általános elfordulás. Annak idején a Sweet Charity akart lenni az első új "nagy durranás", amire akkor horribilis jegyárakat kellett kicsengetni, az első sorokba hatezer forintnál is többet, jelenleg 3500 forintba kóstálnak...]

Balsai Mónit látni a Máli nénis parókában önmagában sokkoló volt. A feleségem történetének díszleteit pedig vagy iróniának, vagy sajnos nem annak szánták. Monológjai érdekesek, a színészi megvalósítások valóban lenyűgözőek, de színművet ennyire hosszan elnyújtani vétek. Engem nem zavar, ha egy előadás kilép a színpadról, de azért az első sor ússza már meg leköpések és a díszlet elemeként használt szalmapaplan portengerének belélegzése nélkül. Az meg már csak gesztus, hogy a 15 órakor kezdődő előadásra nem 15 óra 10 perckor engedjük be az előtérben csömörülő tömeget, hanem kicsit előbb megadjuk nekik a lehetőséget, hogy helyet foglaljanak.

Sajnos senki nem emlékszik a végén, hogy pontosan mi is volt a kezdet. Ez főleg abból fakadhat, hogy a kezdeti idősíkcsúsztatás megléte nem bontakozik ki valami egyértelműen, kicsit nehéz jól disztingválni mi történik a jelenben és mi az, ami a múlt eseménye. Támogatom, hogy ennek a kitalálása valamelyest a nézőre legyen bízva, de ezzel a megértés és a megragadás oltárán áldoznak fel - ahogy mondani szokás - ínycsiklandozó falatokat. Lehetséges, hogy egy időre jegelem még a Pesti Magyart, annak azért örülök, hogy a Víghez hasonlóan ők is bevezették a diákkedvezményt, (igaz annak mértéke nem 50, hanem 20 százalék).

Amiből nincs hiány...
Kiemelten hangsúlyoznám a személyességet: én csak a színészek rajongóinak ajánlanám A feleségem történetét, vagy azoknak, akik egyébként számukra talán unalmas félórákat is kibírnak csak azért, hogy különböző színésznőket lássanak vonaglani a színpadon viszonylag kevés ruhában és az ilyen jelenetekre nézve elég nagy előfordulással. Nem mondanám, hogy megbántam a részvételt, de a tényleges befogadáshoz még egészen biztosan hátra van a mű elolvasása, amihez ugyanakkor a darab hozta meg a kedvet, és legalább ezért hálás vagyok.

2012. január 6., péntek

Vámpírok bálja (PS Produkció a Pesti Magyar Színházban)

Sarah (Andrádi Zsanett) és
Krolock (Egyházi Géza)
Önmagában minőséget ígérnek a körülmények: egy darab, amelynek szereplőit hosszú meghallgatások után válogatták ki, egy színháztól és társulattól független hatalmas, kosztümös, a modern igényeket teljes mértékben vizuálisan, hangilag és jelmezben kielégítő élmény, vendégségben a Pesti Magyar Színházban. Hát tulajdonképpen ez a Vámpírok bálja.

Annyi vámpíros sztori áraszt el minket, hogy már kikerülni is nehéz, mégis egyedülálló ez a musical, amely Roman Polanski 1967-es, azonos című filmjéből készült. Abronsius professzor és segédje, Alfred nagynehezen a hórengetegben megérkeznek Erdélybe, egy kisvárosi, sejtelmes fogadóba, nem messze Korolock gróf hírhedt várától, ahol a többi vámpírral együtt tanyázik. Alfred villámgyorsan beleszeret a fogadós fiatal és szemrevaló lányába, Sarah-ba, akit mindeközben Korolock is hívogat, el akarja csábítani őt a vámpírok báljára, melyet a kastélyában rendez meg. Nos igen, történetileg mindez végtelenül klasszikus: kialakult a szerelmi háromszög. Csakhogy a Vámpírok bálja nem áll meg ennyinél.

Abronsius professzor
(Jegercsik Csaba)
A fogadós családjától a kastélyban élő igen színes vámpírseregen át a lehengerlően játszó Abronsius professzorig (Jegercsik Csaba), a musical nem hagy lezáratlanul semmit: mindenkinek jut egy-két igazán fülbemászó dallam, amelyek összessége alkotja azt, ami a Vámpírok báljában a vámpírok ellenére nagyon izgalmas: a lehengerlő teljességérzetet. Mielőtt aranyba foglalnám a nevét, azért hozzá kell tennem, hogy számomra a történet vége kimondhatatlanul érthetetlen és túlságosan hirtelen érkezik a nemigen várt katarzis (ha az lenne), de ezt nem róhatjuk fel a musical hibájának. Valóban minden dal egyedülálló, és ha valaki nem szeretne legalább 6, legfeljebb 12 ezer forintot kifizetni a jegyére, az beszerezheti az előadás (szerencsére) minden dalát tartalmazó dupla CD-t is, megelőlegezem, hogy nagyon kellemes meglepetésben lesz része, még akkor is ha a vámpírok már a könyökén jönnek ki, persze feltéve hogy amúgy szereti a musicaleket. Ha kicsit is vacillál, tegye fel magának a kérdést végigüli-e majd mind a három és fél óráját(!), egy szünettel.

Ugyanakkor ne feledkezzünk meg róla, hogy az audió élmény a színpadinak alig negyede. A kosztümök, a világítás, az élő énekek egyszerűen felülmúlhatatlanok. Külön dicséret illeti a kreatív stábot, jó ötlet volt a színház egész épületében kicserélni az unalmas, "fehér" villanykörtéket többnyire sötétebb színekre, sőt, volt ahol egész csillárokat cserélt le a stáb, hogy a néző úgy érezze magát, mintha maga is meghívottja lenne a bálnak. Ezt erősíti még időnként a nézők molesztálása is; többnyire vámpírnak öltözött színészek által.

A musical sikerének számos titka van, én mindenféleképpen ide sorolnám, hogy megtekinteni kuriózum, színházi évadonként legfeljebb két blokkban játsszák, aki legközelebb meg szeretné tekinteni, annak 2012 szeptemberéig kell várnia, de jegyét már most megvásárolhatja.

Sztoriban ne várjunk extrát a Vámpírok báljától, nem is ezért dicsérik és ismerik el majdnem mindenhol. Egy jó, csupán tehetség alapján összeválogatott, felkészült csapat, nagyszerű díszletek, színpadhasználat, óriási éneklések és soha nem látott kosztümök: erre fizet be az, aki jegyet vesz a Vámpírok bálja valamelyik előadására. Hogy kinek mindez mit ér meg, döntse el maga, én egyszer mindenkinek bátran ajánlom megtekintésre!

2011. január 30., vasárnap

Hullámtörés (Magyar Színház)

Soltész Bözse (Bess)
A musicalek és olcsó vígjátékok világában végre egy igazi dráma. Egy valódi, teljes átszellemülést igénylő vérbeli dráma.

Az alaptörténet egyszerű. Bess McNeill (Soltész Bözse) életében először éli át és meg a valódi szerelmet. Kívül-belül, tetőtől talpig. Az egyházközösség nagy huzavona után beleegyezik Bess és Jan Nymann (Fillár István) házasságába. A lány szerelme csillapíthatatlan, töretlen és megállíthatatlan. Éppen ezért nagy kihívás számára, mikor az olajmunkásként dolgozó Jant vissza kell engednie a fúrótoronyhoz dolgozni. Éjt nappallá téve imádkozik és kéri Istent; küldje haza a szerelmét! Imái meghallgatásra találnak, Jan rendkívüli úton hazatér, azonban egy baleset következtében, mely egész testére lebénítja.

Itt kezdődik a szerelem igazi próbája. Mire képes Bess, hogy enyhítse Jan fájdalmait? Mit tesz meg azért, hogy töretlen szerelme folyamatos bizonyságot nyújtson a férfi számára? Hogyan változnak át az egyszerű hétköznapok idegen valósággá? Hogyan fordul el tőle saját édesanyja (Béres Ilona) is?

Mikor először láttam a darabot a Magyar Színház Sinkovits stúdiószínpadán (2010. május 7.), már akkor is lenyűgözött. Második alkalommal pedig (2011. január 19.) egyenesen felháborodva teszem fel a kérdést: miért nem erről, miért nem Soltész Bözse világszínvonalú alakításáról beszél egész Budapest? Egész Magyarország?

A Sinkovits-színpad nyújtotta valódi, drámai élmény (körülbelül 30-35 néző van jelen előadásonként) egyedülállóan közelinek érződik a kétfelvonásos megváltás egésze alatt. A darab pedig bizonyára erősen igénybe veszi a játszókat, így igyekezzünk, ha be akarunk rá jutni, havonta ugyanis legfeljebb kétszer tűzik műsorra!

Helyár: 1 600,-
Jegyek itt vásárolhatók online.