A teljes tizedik évad (Bárka Színház)

Szabó Borbála darabja nagyon aktuális, friss és ráadásul fantasztikus társulatra talált a Bárkában. A teljes tizedik évad egy fikció, amely többek között szól egy olyan sorozatfüggő feleségről (és anyáról), akit férje érdektelensége és a gyermeke neveléséből fakadó fáradtság, nomeg némi extra rásegítés a parkban, drogok helyett egy hasonlóan veszélyes partra vetett: végtelenül megtetszik neki a That's life című amerikai tévésorozat, ám a tetszés rajongásba, a rajongás fanatizmusba csap át egyik pillanatról a másikra, s innen máris nehéz megkülönböztetni a valóságot és a fikciót.

Szorcsik Krisztina játssza Erikát, a harminc körüli függővé váló anyukát, akire rá sem hederít férje, Ernő (Kardos Róbert). A pár játéka egyre jobb és jobb az est folyamán, karaktereik szépen építkeznek, s a két színész könnyen veszi az akadályokat. Béla (Gados Béla), a szimpatikus úriember a parkból szintén remek figura: nagy hangsúlyt fektet rá az írónő, de túl sokat nincs színpadon. 

Továbbá ott vannak még a That's life című szitkom hősei, akik egytől egyig nagyszerűen kitalált típusok, a színészek valósággal fürdenek szerepeikben. A szitkom benépesítői Carl (Kálid Artúr), a tisztaságmániás és bacifóbiás orvostanhallgató, aki együtt osztozik lakásán Jillel (Szabó Emília) a feltörekvő, ám nemigazán istenáldotta tehetségű költőpalántával, Kate-tel (Parti Nóra), a leginkább férfinek kinéző de tökéletesen heteroszexuális rendőrlánnyal, Paullal (Mészáros Tibor), az irodalomtanárral, valamint Paul az első évadban beköltöző döglesztő öccsével, Phillel (Dévai Balázs), akiért mindenki teljesen odavan. Valamennyi szereplő közül nekem Szabó Emília, Szorcsik Krisztina és Kálid Artúr tűntek ki a leginkább az este folyamán.

Szóval ha elfogy vagy kilenc évad, és a tizediket még csak forgatják, akkor a legjobb amit Erika tehet, hogy teljesen beleéli magát a fantázia által könnyen uralható pozícióba: rendezőjévé, kitalálójává és szereplőjévé lehet a nagy tizedik évadnak. A teljes tizedik évad nagyon sok utalást rejt magában, a sorozatimádók a Jóbarátok egyes ominózus részeire, az irodalomkedvelők a magyar- és világirodalom legnagyobbjaira, a színházba járók pedig feltűnően ismerős jelenetekre és dallamrészletekre figyelhetnek fel. Ezektől lesz a darab igazán egy önmagán túlmutató, nagyszerű példázattá.

Horgas Béla díszletei megérdemelnek még egy bekezdést, ahogy már mondtuk, hogy Erika és Ernő karaktere erősen építkező jellegű, úgy a díszlet is hasonló: először teljesen félrevezeti a nézőt egyszerűségével, ám ahogy Erika egyre inkább átadja magát a sorozat nyújtotta élvezeteknek, úgy lesz élete egyre színesebb, extravagánsabb és érdekesebb. A néző sosem téveszti el éppen a párt, vagy a sorozatot nézi-e, vagy történetesen már mindkettőt egyszerre, a színpadon elhelyezett mozgatható panelek pedig valódi szitkomhelyszínné varázsolják a játszótér hátsó részét. Bujdosó Nóra jelmezei is hozzájárulnak mindehhez, főképp Jill érdekesebbnél érdekesebb parókái és ruhái tűnnek ki a tömegből, ezzel is erősítve az egyként is nagyon jól megírt karaktereket. 

Erika, Ernő és a sorozat szereplőinek története külön-külön is vicces, de együtt lesz igazán érdekessé. A teljes tizedik évad kellemes meglepetés, intelligens, érdekes, önreflektáló és elgondolkodtató, még ha egy elég extrém helyzetet is szimulál, néhol elnyújtottnak érződő jelenetekkel. Nem véletlen, hogy ez volt a Bárka Színház 2011/12-es évadának záróelőadásra, s remélem, hogy a darab maga is megél majd vagy tíz sikeres évadot!

De Sade pennája (Bárka Színház)

De Sade márki hosszú életében (1740-1814) óriási változások zajlottak le a francia politikában, s mindennek alátámasztására elég azt megjegyeznünk, hogy XV. Lajostól Napóleonon át XVIII. Lajosig, de Sade márki mindenkivel találkozott és kínos tetteivel borsot tört megannyi jólelkű keresztény orra alá. A darab hangsúlya a márki utolsó éveire kerül, csupán élete végén (1801-től) kezdte el írásba foglalni fantáziáit, perverz, gyomorfogató és erotikus meséit, amelyek mindezek ellenére lehet, hogy sokkal kevésbé a fantázia szüleményei, mint hinnénk. Ahogy a márki tartja, amit az elme kitalál, azt véghez is tudja vinni. Hovatovább, valamire alapozni kellett, hogy de Sade márki nevét manapság a "szadizmus" főnévben őrizgessük.

Helytálló figyelmeztetés, hogy az előadást 18 éven felüli nézőknek ajánlják. A stúdió berendezése meglepő, mikor a közönség megérkezik, megannyi vörös forgószék várja. Mint hamarosan kiderül, a forgás hangsúlyos szerepet kap a darabban, a stúdió minden oldalát ötletesen kihasználó jelenetek során a néző feladata forgolódni. Ami a történetet illeti, de Sade írásaiból még egyet sem olvastam, de majd egyszer ígérem megteszem, legalább a kíváncsiságom legyőzése érdekében, ugyanis ha már a darab végén olyan igazán brutálisan drasztikus megoldásokat alkalmaznak a márkin, a valóságban álmában, nyugalomban halt meg. Ha csak ebből indulok ki, nem tudom, hogy a márki történetei is erősen felújítva kerültek-e a színre, hogy ezzel érzékeltessék a modern, szexuálisan tagadhatatlanul jóval szabadabb világban élő közönségnek, milyen volt a tizenkilencedik század elején olvasni  novelláit. Az viszont tagadhatatlan, hogy a vulgáris irodalom (is) akkor születik, ha erre olvasói igény van. Ezt az igényt a darabban véleményem szerint rendkívül szemléletesen és hitelesen mutatják be.

Ami a színészi játékokat illeti, az elején még kicsit bele kellett jönniük a dialógokba, de Seress Zoltán mint a márki hátralévő életének helyszínéül szolágló intézet új igazgatója (Dr. Royer-Collard) és Katona László, alias de Coulmier abbé, a márki új "elmeorvosa", rendkívüli beleéléssel játszották szerepeiket. Szabó Emíliát Az egérfogóban valahogy nem éreztem olyan átütőnek, de este bebizonyította számomra, hogy pompás színésznőként alakítja a márki valóságban is létezett intézeti szerelmesét, Madeleine Leclerc-t. Mindemellett Szabó Emília formálja meg Seress Zoltán karakterének nagyravágyó feleségét is. Epizódok szereplője, de csodásan és egyre jobban hozza Renée Pélagie, a márki feleségének szerepét Spolarics Andrea, a "sátán menyasszonya", aki után a templomban felgyújtják a padot amin ült, s még az operaelőadások és félbeszakadnak, ha meglátják a színészek. Érthető miért járul hozzá anyagilag teljes mértékben a márki bármi áron történő elhallgattatásához. A legkisebb, de Dr. Royer-Collard lényegének többdimenziós megfontolásának szempontjából szintén fontos szerep Kardos Róberté, aki Monsieur Prouix-t alakítja, mint a doktor feleségének minden kívánságát kielégítő neves építész.

Mucsi Zoltán bújuk de Sade bőrébe. Ugyan szerepe veszélyes: valaki vagy egy életre megkedveli, vagy egy életre kiábrándul mindenből, amihez köze lehet. A darab utáni rögtönzött közvélemény-kutatásból azonban az derül ki, hogy a közönség vevő az ilyenekre: távozásunkig senki nem szavazott negatívan a darabról. A forgószékek előnye, hogy aki kíváncsi, megszemlélheti a közönséget is, és én úgy vettem észre, hogy a mérleg erősen a 18-30-as sáv oldalára billen. Ugyanakkor nagyon is megértem, hogy Mucsi Zoltán miért kapott 2009-ben Fővárosi Színházi Díjat a márkiként nyújtott alakításáért.

Kizárólag akkor látogassunk el az előadásra, ha van affinitásunk hozzá, s miután egy kicsit utánanéztünk az interneten a márki életének, és elolvastuk a darab ismertetőjét a színház honlapján. De ha eléggé kíváncsiak és nyitottak vagyunk, akkor egy minőségében szinte kivétel nélkül mindent verő stúdiódarabban lehet részünk. A de Sade pennája élmény, de rajtunk múlik milyen.