A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kecskeméti Katona József Színház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kecskeméti Katona József Színház. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 26., vasárnap

Vacsora négyesben (A Kecskeméti Katona József Színház előadása a Thália Színházban)

Karen (Danyi Judit) és
Gabe (Cseke Péter)
Három ember, három élet, csak három perc ma a nyár, ahogy hármunkra rátalál...

A Vacsora négyesben egy olyan mélységekbe hatoló egyedülálló stúdiódarab, amelyben nincs olyan jelenet, hogy mind a négy szereplő a színpadon volna. Persze emellett az érdekesség mellett a dráma szól négy emberről, akik percről percre értelmezik át, hogy tulajdonképpen milyen viszonyban is vannak egymással.


Ha kiugranál az ablakon, és éppen van is rá alkalom, annyi minden van a világon, az ablakot majd szélesre tárom...

Karen (Danyi Judit) és Gabe (Cseke Péter) külsőleg csodás házasságban élnek (vagy csak beletörődtek abba, hogy mindketten változnak), szenvedélyük a sütés-főzés, a receptgyűjtés és az együttlét a barátokkal. Julie (Magyar Éva) a rend szerinti kimondhatatlan nevű csodálatos ételkölteményeket felsorakoztató vacsorára azonban férje, Tom (Szerednyei Béla) nélkül érkezik, aki ügyvéd lévén fontos és sürgős ügyben van távol. Karen és Gabe olyan önfeledten áradoznak legutóbbi olasz útjukról, hogy Julie nem bírja tovább, kénytelen bevallani, hogy Tom válni akar, hiszen egy új nőben találta meg mindazt ami egykor Julie volt, vagy esetleg sosem volt.

...ha hibázol is, hiányzol nagyon...

Julie (Magyar Éva) és
Tom (Szerednyei Béla)
Mi a jó házasság titka? A kommunikáció, a boldog család, a szex, az érzelmek által összetartott lelki kötelék? Valahogy mindenki mindent megpróbál, de vajon létezik-e egyáltalán válasz erre a kérdésre? Gabe egyik allegóriája a modern emberek életviteléről és a tapasztalataik hiányában történő meggondolatlanságukból eredő óriási károkozó képességükről a következő: a szabadsággal rendelkező, felelős és döntéshozó felnőttek pont olyanok, mint az építőkockával játszó gyermekek. Hosszú-hosszú ideig legjobb tudásuk szerint építkeznek, de ahelyett, hogy akár egy pillanatig is megcsodálnák a birodalmukat, amint végre minden készen van, azonnal lerombolják az egészet...

A jövőm nem zavar valahogy megleszek, de a múltammal mit kezdhetek?

Nehéz írni egy ennyire komplex darabról, hisz a Vacsora négyesben mindezek mellett még megannyi égetően kényes kérdést vet fel. A legfelkavaróbb, hogy nem csak a széthulló, de az elvileg tökéletesen működő és boldog házasságon belül is olyan jeleneteket és életképeket vizsgál, amik bizony, ha megkapargatjuk a felszínt, koránt sem tűnnek egészségesnek. 

Itt van mellettem a bánat, a félelem szólt még a magánynak, ők így hárman, őrzik a képed, ami folyton arról énekel, hogy égessetek el...

Mesternégyes kelti életre a jeleneteket, Danyi Judit hangjába Kecskemét óta külön szerelmes vagyok. Magyar Éva pont kellemesen illeszkedik bele, ugyanakkor szerepe szerint lóg is ki a társaságból, míg Cseke Péter és a darab rendezője, Szerednyei Béla le sem tagadhatnák, hogy megannyi szerep, talán vagy ezer előadás és valódi barátság fűzi össze őket. Lehet, hogy ettől is lesz ez a kényes Vacsora négyesben ilyen szenzációsan érdekes és felkavaró darab. Minden szempontból a lehető leghatározottabban ajánlom, hogy mi is tegyünk eleget ennek a vacsorameghívásnak...

2011. november 6., vasárnap

Az egérfogó (Kecskeméti Katona József Színház)

Danyi Judit (Mollie) és
Ferencz Bálint (Giles)
Idén áprilisban volt szerencsém látni Londonban Agatha Christie (és a statisztikák alapján mondhatni a világ egyik) leghíresebb bűnügyi játékát, az Egérfogót. Mikor tavaly megjelent végre magyar fordításban is a szerzőnő Négy színmű című kötete, benne hazánkban először Egérfogóval, titkon reméltem, hogy legalább egy színház hozzányúl majd (azok után hogy (jóval!) korábban számtalan helyen játszották már kisebb-nagyobb sikerekkel). Reménykedni pedig megéri, szeptemberben a Kecskeméti Katona mutatta be, decemberben a pesti Thália teszi ezt (utóbbi sorban a tizenkettedik magyar kísérlet lesz).

A kecskeméti verziót mindenképpen érdemes megnéznie annak, aki teheti, és mivel még nincs mit írni a pestiről, egyelőre ebből kell kiindulni. Be kell valljam győzködtem magam egész úton hazafelé a darab tökéletességéről, de valahogy mégsem sikerült teljesen pozitív irányú meggyőződéssel nekikezdeni a beszámolónak.

A díszlet valamint Mollie, Giles, Mrs Boyle, Metcalf őrnagy és Paravicini karakterei fantasztikusak. Jól játszották a szerepeiket, és végtelenül tüneményesen vettek részt a krimi királynőjének cselszövésében, ragyogóan 'segítve' nézőit a teljes reménytelenség felé, már ami a saját kompetenciáját illeti a gyilkos kilétére irányuló találgatások terén. Mis Casewell karaktere kissé erőtlen volt ugyan, de még mindig inkább a pozitív oldalra húz.

Christopher Wren nem volt elég rámenősen bugyuta. És hogy szó ne érje a ház táját, ez nem az angol előadásból, hanem a szövegből kiindulva is bátran állítható. Trotter felügyelő pedig (finoman és a lehető legkevesebbet elárulva a darab kimeneteléből) szimplán egyáltalán nem ilyen! Nem ilyen kontrollálatlan, nem ennyire indulatos, ugrabugráló és (sajnos) idegesítő. Itt még hozzátenném, hogy azt őt alakító színész véleményem szerint meg van győződve róla, hogy jól beleélte magát a szerepébe, és teljesen átszellemülve játszik, ami igaz, és innentől fogva két hiba lehet a gépezetben: vagy a rendező, vagy a színész maga képzelte el rosszul a teljes karaktert. S még azt is megkockáztatnám, hogy elküldeném az egész dolgot további próbákra, mert bizony gyakran sikerült mások szavába vágnia, és túl korán megszólalnia, ami vagy hat esetben eredményezte, hogy meg kellett ismételnie a kérdését...

Így tehát a végső nagyon nagy durranás igen erőtlenné szelídül (plusz a nagy kiabálások után a meghitt, szelídebb és lassabb beszéd miatt a mögöttünk ülő néni hangosan jelzi, hogy nem hall semmit a mondandóból...) de azért tagadhatatlanul megvan. A darab végével nem vagyok kibékülve sajnos, a rendező (vagy a fordító) ugyanis teljesen más kicsengéssel zárja le Mollie és Giles egymásra gyanakodását, ami (az alapvető kerethez és a részletekhez való hűséget figyelembe véve) rémes ötlet volt. 

Mint angolos (aki sok eredetileg angol darabot látott és bennük sok karakternevet hallott kimondani a színpadon) külön megdicsérném a színészeket és az ő jó kiejtésükért felelős személyt (legyen az akárki a rendezőtől az asszisztensekig). Viszont a fordítás hagy némi kivetnivalót maga után, persze nem nyelvhelyességi és fogalmazási kérdésekben, de az eredeti színműben Mollie és Giles, a fogadójukat megnyitó házaspár, véletlenül Monkswell (amely a családi nevük) helyett Monkwell feliratot csináltat, ezt a magyarban Barátok Kútja Fogadó helyett Barátok Útja Fogadónak intézték el (míg a fent említett Négy színmű című kiadásban megmarad az angolos játék), ami később vissza is tér mind az angol, mind a magyar szövegben, mikor Metcalf őrnagy a pincével viccelődik, ami állítása szerint pont olyan, mintha szerzetesek (monks) laknák. A magyar 'barát' szó kétértelműségével játszva a fordító persze megoldotta ezt a kérdést is, csupán bele kellett erőltetnie a szövegbe egy 'ha már a Barátok Kútjában vagyunk' félmondatot, amely egy bizonyos értelemben akár dicséretként is felfogható.

Összességében megérte megnézni az Egérfogót. Megérte ott lenni a hangulat miatt, amelyhez kiváló színészi játékok és csodás díszlet segített hozzá. Ugyanakkor két kulcsszereplőben és a színmű végének megmásításában csalódnom kellett, ezért talán örökké élni fog bennem ez a 'milyen is volt' dilemma. Sosem szoktam, de ha egy tízes skálán kellene értékelnem, akkor talán egy hetest adnék rá akkor, ha a tíz jelenti a szövegből és az angol előadásból együttesen levont abszolút szubjektív maximum értéket.

A legvégén pedig beszállnék a Christie-kutatók és leszármazottak által jogosan kirobbantott vitába; ugyanis ha nem tudnám mi az az Egérfogó, valószínűleg én is felrohannék a Wikipédiára és elolvasnám az ott leírtakat. Nem ajánlom! Egyetértve az előbb megnevezettekkel, mélységesen elítélem, hogy az oldal egyszerűen leleplezi a gyilkos kilétét, és teljesen egyetértek, hogy nem véletlenül van a darab hatvanadik éve (a bemutatója óta folyamatosan, évtizedek óta minden egyes nap) műsoron szülőhazájában: megéri az élményt elolvasni (vagy hát pontosabban ott megnézni, amíg nem kapunk egy teljesen hű hazai változatot)!