A legendás Arthur Miller, aki olyan pontosan tudja megragadni és szavakba, dialógokba önteni a külsőleg, valaki vagy valami más hatalma által motivált ember jellemlét, ismét nagyszerűt alkotott, ahogy tette ezt az Örkény Színház is: a Pillantás a hídról egy fantasztikus modern átültetése a nagy görög tragédiák toposzainak. A szereplőket egy leküzdhetetlen kényszer hajtja (legyen az egy vágy, egy álom vagy egy isteni küldetés), de tettek is sorsaik épp ezért maximálisan kiszámíthatók. Még a darab szórólapja is maga a mesteri ötvözet: az antik görög szobor stabilan cipeli a vállán a ládát, melyben a modern ember sorsa gyűlt össze, ugyanis - ha úgy tetszik - mi magunk és a problémáink változnak, de attól még emberek maradunk: a múlt vállára támaszkodó modern emberek.
Eddie (Csuja Imre) hosszú évek óta együtt él Beatrice-szal (Für Anikó), akik közösen nevelik Beatrice testvérének lányát, Catherine-t (Törőcsik Franciska). Eddie megszállottja a lánynak, mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy kitörhessen a környékről, ahol élnek: a dokkmunkások és a kikötőben rakodó bevándorlók negyedéből. Hozzájuk érkezik meg Rodolpho (Polgár Csaba) és Marco (Debreczeny Csaba), hogy Olaszországot és a szegénységet hátrahagyva (ahogy azt egykor ők is tették) az Államokban próbáljanak szerencsét. Míg Marco minden pénzét hazaküldi nélkülöző feleségének és három kisgyermekének, Rodolpho nyakig szerelmes lesz Catherine-be, akit Eddie sehogy sem tud elengedni...
Mint ahogy már említettem a dráma görög tragédiákat idéző szerepeit, a becsület megóvása és a becsületsértés megtorlása fontos motívumai az egész egyfelvonásosnak. A színészek fantasztikusan játszanak, Csuja Imre mogorva és parancsoló külseje mögül árad a szeretet "nevelt lánya" felé, Für Anikó eszményien építkezik, az egyensúly és békekedvelő nőből valódi lázadóvá növi ki magát a darab végére. Törőcsik Franciska is nagyon jó választás volt, nagyon szépen beszél, bár néha érződik rajta, hogy szöveget mond, ebben a darabban számomra összességében sokkal természetesebben viselkedett mint A viharban. Polgár Csaba feladata sokrétű, de kellemesen áll helyt, persze ehhez az is kellett, hogy a rendezés a kellő időben szakítsa félbe a jeleneteit, így karaktere nem válik eltúlzottá és unalmassá. Debreczeny Csaba végig, valami ösztönös tehetséggel érzékelteti, hogy ő nem az, akinek látszik: ugyan engedelmeskedő és békés, uralja érzelmeit és ösztöneit, de nagyon hiányzik neki a családja, nagyon nehezen birkózik meg Eddie szabályaival. Végül, de nem utolsó sorban Epres Attila (Alfieri) testesíti meg a dráma keretét: az ügyvéd, aki narrálja az egész történetet. Hogy mit keres itt egy ügyvéd? Nos, ehhez meg kell nézni a darabot, de ha az Eddie-nél rejtőző illegális bevándorlókra gondolunk, akkor talán könnyebben asszociálunk.
A Pillantás a hídról "tragédiaságát" a kórus folyamatos jelenléte és a díszlet abszolút változatlansága is erősíti. A jelenetek között, valamint a darab elején és végén megszólaló kórus kellemes átvezetést biztosít, az antik kort idézve teszi feleslegessé a nagy díszletezést és a hosszas színpadrendezést. A kórus mellett a világítás is végig hangsúlyos szerepet kap, a fények is mesterien irányítják a nézőket. A díszlettel (Izsák Lili) ugyanakkor sehogy sem tudtam kibékülni. Ha már minden az antik igényt tükrözi, valahogy nem sikerült megértenem a bőrkanapék és az óriási, viszonylag ízléstelenül csüggő függönyöket. Gondoltam arra, hogy talán valamiért egyfajta magyar környezetbe kívánták helyezni mindezzel a történetet, de akkor a további elemekkel sehogy sem sikerült zöld ágra vergődnöm: ebben az esetben nem bowlingoznia kellett volna a szereplőknek és nem kellett volna Beatrice egyébként számomra igen hangsúlyos jelenete, hogy vajon mit fognak szólni a vendégek ahhoz, hogy nincs terítő az asztalon. Érezni, hogy a díszlettel valamit nagyon sulykolni próbáltak, de ez valamiért nem jön egyértelműen át, vagy csak nem kéne rá ilyen bonyolult magyarázatot keresi, és be kéne érni annyival, hogy a szegénységet tükrözni (de akkor minek a bőrkanapé...).
Úgy gondolom, hogy az Örkény Színház úton van az eszményiség felé: nagyszerű darabokat mutat be nagyon eredeti és energikus rendezéssben és még egy ennél is jobb színészgárdával. Gyermek- és populárisabb igényű színreviteleik mellett egyre inkább hangsúlyos szerepet kapnak az értelmiségnek szánt remek esték, mint amilyen a Pillantás a hídról, a Macskajáték vagy A vihar. Alig várom, hogy visszatérjek.
Mint ahogy már említettem a dráma görög tragédiákat idéző szerepeit, a becsület megóvása és a becsületsértés megtorlása fontos motívumai az egész egyfelvonásosnak. A színészek fantasztikusan játszanak, Csuja Imre mogorva és parancsoló külseje mögül árad a szeretet "nevelt lánya" felé, Für Anikó eszményien építkezik, az egyensúly és békekedvelő nőből valódi lázadóvá növi ki magát a darab végére. Törőcsik Franciska is nagyon jó választás volt, nagyon szépen beszél, bár néha érződik rajta, hogy szöveget mond, ebben a darabban számomra összességében sokkal természetesebben viselkedett mint A viharban. Polgár Csaba feladata sokrétű, de kellemesen áll helyt, persze ehhez az is kellett, hogy a rendezés a kellő időben szakítsa félbe a jeleneteit, így karaktere nem válik eltúlzottá és unalmassá. Debreczeny Csaba végig, valami ösztönös tehetséggel érzékelteti, hogy ő nem az, akinek látszik: ugyan engedelmeskedő és békés, uralja érzelmeit és ösztöneit, de nagyon hiányzik neki a családja, nagyon nehezen birkózik meg Eddie szabályaival. Végül, de nem utolsó sorban Epres Attila (Alfieri) testesíti meg a dráma keretét: az ügyvéd, aki narrálja az egész történetet. Hogy mit keres itt egy ügyvéd? Nos, ehhez meg kell nézni a darabot, de ha az Eddie-nél rejtőző illegális bevándorlókra gondolunk, akkor talán könnyebben asszociálunk.
A Pillantás a hídról "tragédiaságát" a kórus folyamatos jelenléte és a díszlet abszolút változatlansága is erősíti. A jelenetek között, valamint a darab elején és végén megszólaló kórus kellemes átvezetést biztosít, az antik kort idézve teszi feleslegessé a nagy díszletezést és a hosszas színpadrendezést. A kórus mellett a világítás is végig hangsúlyos szerepet kap, a fények is mesterien irányítják a nézőket. A díszlettel (Izsák Lili) ugyanakkor sehogy sem tudtam kibékülni. Ha már minden az antik igényt tükrözi, valahogy nem sikerült megértenem a bőrkanapék és az óriási, viszonylag ízléstelenül csüggő függönyöket. Gondoltam arra, hogy talán valamiért egyfajta magyar környezetbe kívánták helyezni mindezzel a történetet, de akkor a további elemekkel sehogy sem sikerült zöld ágra vergődnöm: ebben az esetben nem bowlingoznia kellett volna a szereplőknek és nem kellett volna Beatrice egyébként számomra igen hangsúlyos jelenete, hogy vajon mit fognak szólni a vendégek ahhoz, hogy nincs terítő az asztalon. Érezni, hogy a díszlettel valamit nagyon sulykolni próbáltak, de ez valamiért nem jön egyértelműen át, vagy csak nem kéne rá ilyen bonyolult magyarázatot keresi, és be kéne érni annyival, hogy a szegénységet tükrözni (de akkor minek a bőrkanapé...).
Úgy gondolom, hogy az Örkény Színház úton van az eszményiség felé: nagyszerű darabokat mutat be nagyon eredeti és energikus rendezéssben és még egy ennél is jobb színészgárdával. Gyermek- és populárisabb igényű színreviteleik mellett egyre inkább hangsúlyos szerepet kapnak az értelmiségnek szánt remek esték, mint amilyen a Pillantás a hídról, a Macskajáték vagy A vihar. Alig várom, hogy visszatérjek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Csak moderálás után kerül megjelenítésre!