Én, József Attila - Attila szerelmei (Madách Színház) #2

Első szereposztásban (Nagy S., Balla E., Polyák L.) még a premieren, körülbelül a második szereposztásban (Posta V., Balla E., Gallusz N.) ma este élhettem át egy falatot József Attila önmagának is terhes életéből: az élmény nem változott, maximum annyit, hogy jobb helyen ülve hatványozódott, s hogy az este befogadása nem könnyű, az is vitathatatlan maradt.

Február már rég volt, de azt bizton állíthatom, hogy a csapat egyre jobb. Közelebből jobb lehetőségem volt megfigyelni a díszleteket és a táncosokat is: a vásznat, amelyre a csodálatos kidolgozottságú háttereket vetítik, továbbra is igen kreatív ötletnek gondolom, a koreográfiák pedig valóban ütősek. Jól belegondolva azért nem lehetett könnyű dolga annak (Tihanyi Ákos), aki koreográfiát mert álmodni József Attila szerelmi életéhez, biztos vagyok benne, hogy kellett hozzá bátorság és merészség, de ahogy láttam, a kockázati befektetés megtérült. Számomra vannak azért a ló túloldalára áteső táncjelenetek, amit már egy kicsit túlzásnak éreztem, de ez is olyan, mint József Attila személye maga: nehéz rajta nem minden pillanatban valami mást gondolni, valami mást észrevenni, valami fontosabbra ráfókuszálni. De hát valami ilyesmit (is) hivatott elérni a költészet: köteleken rángatja legbensőbb emlékeinket, nagy egymásutánjában húzza a felszínre feltérképezhetetlen gondolati hálónk különböző pontjait, épp ezért soha nem lehet tudni milyen mélységekbe vagy magaslatokba repülünk percek alatt.

Posta Victor és Gallusz Nikolett

Ahogy Nagy Sándor, Posta Victor is nagyszerű József Attila. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire fel fog tűnni, de mindketten másfajta költőt alakítanak: Nagy Sándor mintha jobban keresné a fellelhetetlen válaszokat, Posta Victor meg mintha sokkal erősebben vágyódna a szeretetre, amit senkitől nem kaphat meg, vagy ha igen, azt is túl késő már észrevenni (Mama). Balla Eszter szokásos profizmusával teljesített.

Polyák Lilla ugrott nekem ki a társulatból még a premieren, egyrészt mintha még nem lett volna kész Flóra szerepének megformálásával, másrészt mintha kényelmetlen magasságokba kényszerítette volna azt az egyébként páratlanul csodálatos hangját. Váltója, Krassy Renáta épp babát vár, ezért érkezett harmadiknak Gallusz Nikolett, aki Lillánál egy kissé kimértebb, látszólag hidegebb, de belül válaszokat kereső, megfontolt de örökké bizonytalan Flórát alakít, egyszóval: Gallusz Nikolettnek elhittem, hogy ma este magára húzott egy nehéz sorsot, ő kitűnő megformálással alakította József Attila utolsó nagy szerelmét. Hozzá kell tenni, hogy neki sem mennek azok az igazán magas hangok, mégis szólószáma (Ha nem szorítsz...) az este egyik legnagyobbika volt: Gallusz Nikolett tudja, hogy hangját mettől meddig hajlítgathatja.

Muri Enikő

Június 03.: Muri Enikő fantasztikus! Érezni rajta, hogy kezdő színésznő, de hangja színpadra termett: csodálatosan énekelt és varázslatosan játszotta Vágó Mártát, aki legalább oly kezdőként áll a nagy József Attila előtt, mint Muri Enikő a Madách Színház deszkáin. 
Polyák Lilla határozottan javult: úgy érzem készen van számára Kozmutza Flóra karaktere, s hogy a bemutatóra nem volt, az talán nem is olyan nagy baj, a nagy Törőcsik Mari szokta hangoztatni, hogy ő a családtagokat csak a hat-, hetedik előadásra engedi meg beülni, addig még készülnie kell a karakternek, úgyhogy ezt alapul véve Lilla nagyon jó úton halad! Mintha ez a ráérzés hangilag is megmutatkozna, szépen beállította milyen magasságokig mehet fel, hogy még elhiggyük: tökéletes énekes- és színésznő, s végre valódi Kozmutza Flóra.
Végezetül pedig Nagy Sándor és Posta Victor sajnos nem kerülhetik el a kegyetlen összehasonlítást: Nagy Sándor prózában minden babért learat, Posta Victor viszont az éneklésben jobb, sőt, sajnos azt is mondhatom, hogy Posta Victor az, aki énekel, kár, hogy nem szaval annyira átütően és átélően, mint Nagy Sándor.

Ebben a szereposztásban más, de így is varázslatos az Én, József Attila. Úgy gondolom valóban páratlan szövegírója akadt a darabnak, s ezeket a verseket egyedülálló minőségben és milyenséggel kísérik Vizy Máron melódiái. A darab valódi közönségsikernek tűnik, februári bemutatója óta töretlenül. Mintha ez a musical túlmutatna önmagán, József Attila verseivel a legszőrösebb szívek körül is lebontja a falat, egyes pontokon merészen és a szó legtisztább értelében félelmetesen mélyről engedi kiáltani saját belső hangunkat, amit nem tudunk nem meghallani, és amin nem tudunk nem elgondolkodni. Az érző szívűeknek a darab egy valódi terápia, s nem utolsó sorban fontos lecke az emberi lelkek kiismerhetetlenségéről.