2012. február 27., hétfő

A mizantróp (Katona József Színház)

(Ma Este Színház jeggyel)
A hagyomány és a modernség sokrétű keveredése szerepel a Katona József Színház tulajdonképpeni kihalt, csupán egy-két jelképes díszletelemmel megszórt nagyszínpadán, mikor A mizantrópot játsszák. Bár ez pusztán személyes meglátás, számomra a régi és az új pont ilyen módon történő vegyítése hozza el a tökéletesség érzését, pláne ha Molière jól ismert művét újabb, formáját mégis megtartott fordításban tárják elém.

A darab főbb szereplői Alceste, a mizantróp (Fekete Ernő), aki teljességgel kiábrándult minden emberi kapcsolatból, s mint az a darab zseniálisan minimalista plakátján nagyon jól meg is jelenik, mindenhová megy, csak arra nem, amerre barátai (vagy a józan ész) tanácsolnák. Persze az sem mellékes, hogy amerre megy, oda is csak leszegett fejjel. Alceste-t bátyja, Philinte (Kocsis Gergely) próbálja meg alkalomadtán észhez téríteni, s az adandó alkalmak Alceste esetében jóformán kimeríthetetlenek. Érdemes megemlíteni Céliméne-t (Ónodi Eszter), Alceste szerelmesét, az egyetlen olyan nőt, akiben talán még maga az embergyűlölő is megbízhat, de vajon meddig? Arsinoéként Fullajtár Andrea nyújt remek alakítást, de az este folyamán valamennyi színpadra lépő csodásan szellemül át.

Úgy éreztem a színészek nem csak eljátszották, hanem meg is élték a darabot, amely oly sok évszázad után még ma is tökéletesen aktuális. S ha nyelvileg nem is árt, ha egy kicsit modernizálják, a benne rejlő megannyi igazság és a körülöttünk most is történő világra való rávilágítás mintha mit sem változott volna ezalatt a sok idő alatt. Talán úgy érezzük a világot irányíthatjuk és formálhatjuk, de a mizantróp szerint mégiscsak csupán történik körülöttünk minden.

Ónodi Eszter és Fekete Ernő
Természetesen nem csak a jelenről, a múltról is épp olyan sokat lehet tanulni A mizantróp alatt. Ahogy Molière maga is a darab egyik központi pillérét az akkoriban dúló szonettdivat ellenében tett megjegyzésekre hegyezi ki (hiszen divatossága és látszólagos egyszerűsége miatt valóban mondhatni fű-fa szonetteket írogatott a klasszicizmusban), az olvasott, vagy eleget színházba járó néző külön megmosolyoghatja ezt a szituációt, hiszen még maga Shakespeare is számos darabjában fejezi ki viszolygását (pl. Ahogy tetszik), de e két nagyszerű drámaíró semmivel sem kisebb spanyol kortársa, Lope de Vega is ugyanígy tesz A kertész kutyájában.

Remek kis egyfelvonásos A mizantróp, amely csodálatos színészi játékkal, a fül számára befogadni élvezetes fordítással, kellő humorral, mégis realista megvilágításban elemzi korunk lelkeinek, kapcsolatainak és az életnek problémáit.

2012. február 26., vasárnap

Vacsora négyesben (A Kecskeméti Katona József Színház előadása a Thália Színházban)

Karen (Danyi Judit) és
Gabe (Cseke Péter)
Három ember, három élet, csak három perc ma a nyár, ahogy hármunkra rátalál...

A Vacsora négyesben egy olyan mélységekbe hatoló egyedülálló stúdiódarab, amelyben nincs olyan jelenet, hogy mind a négy szereplő a színpadon volna. Persze emellett az érdekesség mellett a dráma szól négy emberről, akik percről percre értelmezik át, hogy tulajdonképpen milyen viszonyban is vannak egymással.


Ha kiugranál az ablakon, és éppen van is rá alkalom, annyi minden van a világon, az ablakot majd szélesre tárom...

Karen (Danyi Judit) és Gabe (Cseke Péter) külsőleg csodás házasságban élnek (vagy csak beletörődtek abba, hogy mindketten változnak), szenvedélyük a sütés-főzés, a receptgyűjtés és az együttlét a barátokkal. Julie (Magyar Éva) a rend szerinti kimondhatatlan nevű csodálatos ételkölteményeket felsorakoztató vacsorára azonban férje, Tom (Szerednyei Béla) nélkül érkezik, aki ügyvéd lévén fontos és sürgős ügyben van távol. Karen és Gabe olyan önfeledten áradoznak legutóbbi olasz útjukról, hogy Julie nem bírja tovább, kénytelen bevallani, hogy Tom válni akar, hiszen egy új nőben találta meg mindazt ami egykor Julie volt, vagy esetleg sosem volt.

...ha hibázol is, hiányzol nagyon...

Julie (Magyar Éva) és
Tom (Szerednyei Béla)
Mi a jó házasság titka? A kommunikáció, a boldog család, a szex, az érzelmek által összetartott lelki kötelék? Valahogy mindenki mindent megpróbál, de vajon létezik-e egyáltalán válasz erre a kérdésre? Gabe egyik allegóriája a modern emberek életviteléről és a tapasztalataik hiányában történő meggondolatlanságukból eredő óriási károkozó képességükről a következő: a szabadsággal rendelkező, felelős és döntéshozó felnőttek pont olyanok, mint az építőkockával játszó gyermekek. Hosszú-hosszú ideig legjobb tudásuk szerint építkeznek, de ahelyett, hogy akár egy pillanatig is megcsodálnák a birodalmukat, amint végre minden készen van, azonnal lerombolják az egészet...

A jövőm nem zavar valahogy megleszek, de a múltammal mit kezdhetek?

Nehéz írni egy ennyire komplex darabról, hisz a Vacsora négyesben mindezek mellett még megannyi égetően kényes kérdést vet fel. A legfelkavaróbb, hogy nem csak a széthulló, de az elvileg tökéletesen működő és boldog házasságon belül is olyan jeleneteket és életképeket vizsgál, amik bizony, ha megkapargatjuk a felszínt, koránt sem tűnnek egészségesnek. 

Itt van mellettem a bánat, a félelem szólt még a magánynak, ők így hárman, őrzik a képed, ami folyton arról énekel, hogy égessetek el...

Mesternégyes kelti életre a jeleneteket, Danyi Judit hangjába Kecskemét óta külön szerelmes vagyok. Magyar Éva pont kellemesen illeszkedik bele, ugyanakkor szerepe szerint lóg is ki a társaságból, míg Cseke Péter és a darab rendezője, Szerednyei Béla le sem tagadhatnák, hogy megannyi szerep, talán vagy ezer előadás és valódi barátság fűzi össze őket. Lehet, hogy ettől is lesz ez a kényes Vacsora négyesben ilyen szenzációsan érdekes és felkavaró darab. Minden szempontból a lehető leghatározottabban ajánlom, hogy mi is tegyünk eleget ennek a vacsorameghívásnak...

2012. február 25., szombat

A Szépség és a Szörnyeteg (Budapesti Operettszínház)

Ismert történet, nagyszerű megvalósítás, fülbemászó dallamok, rendkívül hálás szerepek. A Szépség és a Szörnyeteg egy töretlenül sikeres vérbeli klasszikus, főleg a fiatalabbaknak.

Mesés élmény volt látni ma délután az Operettszínházban azt a rengeteg gyermeket, akiknek legtöbbje óriási érdeklődéssel, és páran biztosan a történetet már jól ismerve, valóságos nézői elvárásokkal érkeztek meg a színházba: annak az elvarázsolt történetnek a megelevenedését szerették volna viszont látni, amit annyira szeretnek. S nincs annál csodálatosabb előadás, amelyet gyermekkacajok és a reneszánszt idéző jó hangos közbekérdések fűszereznek.

Kiemelni talán felesleges lenne szerepeket, én úgy vélem mindenki maximális teljesítményt nyújtott a darabban, és rendben van, hogy a legtöbb dolga talán Vágó Bernadettnek, Szabó P. Szilveszternek, Csuha Lajosnak, Németh Attilának és Nádasi Veronikának van, ennek a Disney-musicalnek minden szerepét öröm lehet játszani, a közönség reakciója mutatja: a Szépség és a Szörnyeteg operetti elgondolása még mindig óriási siker!

Ha a fő hangsúly nem is a dallamokon van (hiszen objektíven is tagadhatatlan, hogy nem elsődlegesen a melódiákért ül be a nagyérdemű), az énekek szépek, a jelmezek és kosztümök lélegzetelállítóak, és párszor biztosan a viselőik számára is, még mindig nem tudom elhinni, hogy Teamama, vagy Madame de La Nagy Komód nem estek hasra igencsak terjedelmes méreteket öltő jelmezeikben. A díszítők nem unatkoznak: a látkép folyamatosan változik, sőt hozzá kell tenni, hogy a tánckar jelmezeit sem aprózták el!

Nagyszerű, hogy jelen van a magyar musicalek porondján az operetti Szépség és a Szörnyeteg, és még nagyszerűbb, hogy mindezt ilyen minőségben teszi. A stábnak kívánok még sok mesés előadást, a gyermekes (vagy ilyen érzelmekkel rendelkező) felnőtteknek pedig garantált a szórakozás.

2012. február 23., csütörtök

Az ötödik Sally (Centrál Színház)

Cserna Antal és Szalay Kriszta
Valahol a középiskolás éveim elején járhattam, amikor az osztály pár vállalkozó tagjával megnéztük Az ötödik Sally-t, akkor még a Thália Színház stúdiójában. Arra emlékszem, hogy mennyire magával ragadott a darab, de a részleteit nem tudtam volna már felidézni. Sőt arra is emlékszem, hogy bizonyos elemek teljesen máshogy voltak benne, mint most a Centrál Színházban. (S valahol a középiskolás éveim közepén járhattam, mikor egy akkoriban futó másik darabja kapcsán (És a nyolcadik napon...) iskolánk meghívásának eleget téve Szalay Krisztával beszélgethettem az érdeklődők előtt...)

Tehát a darab valamikor átkerült, a szereposztás némileg változott, de a lényegi kérdésben (amely megegyezik pusztán Szalay Kriszta játékával) nem. Adott Sally (ő lenne Szalay Kriszta), akit az ég (vagyis inkább ő maga) négy alteregóval áldott meg: egy agresszív és tettre kész őrangyallal, egy polihisztorral (nevezhetjük matematikus plusz fizikus plusz csillagász plusz pszichológusnak is), egy józan és kedves lánnyal, illetve egy amolyan olaszosan tüzesvérű, lenge nőszeméllyel. A baj az, hogy Sally-t megajándékozták még egy ötödik, "saját" személyiséggel is: elvált nő gyerekekkel, akik persze Sally beszámíthatatlansága miatt az apjukkal, és annak új barátnőjével élnek jó távol, nehogy fizikai kontaktusban lehessenek az anyjukkal. Sally mindemellett félénk, visszahúzódó, konzervatív és ügyetlen.

Ám az ennél is nagyobb baj (mert olyan is van) az, hogy Sally nem tudja mikor melyik személyisége tör a felszínre, mikor ki uralkodik. Öngyilkossági kísérletekor kerül be a pszichiátriára Dr Ash-hez (Cserna Antal) és a jóságos, játékában és karakterében sziporkázó Duffy nővérhez (Orosz Helga). Dr Ash hamar megsejti, hogy nem mindennapi problémával áll szemben, és szép lassan megpróbálja feltárni Sally személyiségeinek eredetét többek között úgy is, hogy Sally-t elnyomva beszédbe elegyedik velük.

Sally eközben kikerül a pszichiátriáról, munkát keres, Eliot (Csuja Imre) és Todd (Felhőfi-Kiss László) bárjában pedig kap is, noha hozzá kell tenni, állása megszerzésében hangsúlyos szerepet játszik Bella, Sally forróvérű alteregója. A két férfi nemsokkal később fülig szerelmes lesz Sally-be (vagy épp kibe?), és milyen ironikus, mindketten azt szeretik benne, hogy olyan kiszámíthatatlan személyiség.

Szalay Kriszta mesterien (és valóban a szó szoros értelmében mesterien!) ugrál személyiségei között, Cserna Antal pedig valódi társként, őszinte jóakarattal kalauzolja őt végig mindazokon az emlékeken és eseményeken, amelyek segítségével talán megoldódhat Sally problémája. Ha pedig alteregóktól megszabadulni nem lehet, Sally-nek és Dr Ash-nek azon kell munkálkodnia, hogyan jöhet létre Sally - Nola - Jinx - Derry - Bella valódi, egységes személyisége. Most ugyan nem volt időm ottmaradni az előadás utáni teára, de mivel még biztosan meg fogom nézni újból, majd akkor ottmaradok, és remélem, ismét lesz alkalmam egy jót beszélgetni Szalay Krisztával...

2012. február 16., csütörtök

Az Operaház Fantomja (25. évfordulós gálaelőadás-vetítés a Puskin Moziban) - egy újabb emlék története

A műsorfüzet borítója
Az első nagy élményre derült égből jött a második, mikor kedden délben a Viva La Musical szerkesztői értesítettek: beírásom alapján (ők korábban ugyanis arra kérték a rajongókat, hogy írják meg miért szeretnék ők nyerni a két fős belépőt az Operaház Fantomjának 25. évfordulójára rendezett gálaelőadás-vetítés magyarországi díszbemutatóra) engem választottak ki, és ott lehetek a szerdai (tegnapi) bemutatón. Ráadásul nem csupán két mozijegyet nyertem, mint az sokan mások is tehették a VML Facebook, vagy internetes oldalán keresztül, hanem két főre szóló VIP jegyet, így még a vetítés előtt célba vehettük az ünnepélyes állófogadást is...

Természetesen "Fantom rajongóként" tudtam, hogy nem olyan rég Angliában megjelent az Operaház Fantomja 25. évfordulójára rendezett ünnepélyes koncert felvétele a csodás Royal Albert Hall-ból DVD-n, és gondoltam, hogy itthon is meg lehet majd vásárolni, de ekkor még nem álmodtam ilyen nagyszabású bemutatótól.

A program
17 óra 30 percre érkeztünk meg a Puskin moziba, hogy átvegyük a jegyeinket, majd leadjuk a kabátjainkat, és megvárjuk, míg szép lassan mindenki megérkezik, többek között a 18 óra is, ugyanis ekkor nyitott az állófogadás. Maga a fogadóterem sem volt persze elaprózva, reklámplakátok, vörös szőnyegek és vakító reflektorok sorakoztak, a sajtó munkatársaival együtt, akik várták a hazai produkció alkotóinak és szereplőinek megérkezését. A szervezők kitettek magukért: a boríték, amelyben megkaptuk a meghívóinkat tartalmazott egy csodás programlevelet, egy belépőt a vetítésre, és külön egy - a Fantom által szignált - meghívót az állófogadásra.

Meghívó az állófogadásra
18 órakor nyitott az állófogadás helyszíne. Pezsgővel teli poharakkal megrakott tálcával vártak ránk a pincérek már a belépéskor, mi pedig elindultunk a hatalmas terem felfedezésére. Az első dolog, ami nagyon megtetszett nekünk az a csokoládé-szökőkút volt, amelybe finomabbnál finomabb gyümölcsöket, és a személyes kedvencemet, pillecukrot is lehetett mártogatni. A teremben mindenfelé kis könyöklőasztalkák könnyítették a dolgunkat, miután meglátogattuk a helyiség másik végében felállított üdítőkkel és szendvicsekkel megrakott asztalt. Hamarosan egyre többen lettünk, és a Madách Színház rengeteg művésze vett körül minket. Többek között Magyar Bálint is, aki amellett, hogy a hazai produkcióban Raoul szerepét játssza, az est házigazdája is volt. Jelen volt mindhárom Fantom (Sasvári Sándor, Posta Victor és Csengeri Attila) és mindhárom Christine (Mahó Andrea, Fonyó Barbara és Krassy Renáta) is, számos más művésszel egyetemben.

A "mozijegy"
19 órára írták ki a sajtófényképezést, így a Puskin mozi jobb oldalán lévő különteremből szép lassan átszállingózott minden meghívott a Metropolis terembe, amely a mozi bal oldalán található, így a fotósoknak kiváló alkalmuk adódott a vörös szőnyegen lefotózni minden számukra érdemes személyt, egy hatalmas Operaház Fantomja 25. évfordulót hirdető plakát előtt. Bent csodálatos meglepetés várt mindenkire: minden egyes széken egy varázslatos műsorfüzet, egy apró csokoládé és egy szál illatos (és a darab szempontjából is ikonikus) vörös rózsa várta leendő tulajdonosait, valamint a vetítés közbeni szomjúság leküzdéséről az est egyik szponzora, a Veritas Gold gondoskodott: mindegyik pohártartóban ásványvizet találtunk. A vetítés csodálatosan sikerült Magyar Bálint felkonferálása után, ugyan az elején akadtak döccenésnyi technikai problémák, de ezek úgy vélem maximálisan elnézhetőek. Az már kicsit inkább adott okod aggodalomra, hogy a feliratot láthatóan sebtében időzítették a DVD-re, ugyanis pár apró, de annál szemet szúróbb hiba éktelenkedett bennük (pl. Róma konzekvensen kisbetűvel, illetve a nevek többsége is, ha nem sorkezdetek voltak). A program kis csúszása miatt 21 óra 15 perckor tartott szünetet a társaság. Mindenkit magával ragadott a gálaelőadás: a csodálatos színészek, a lenyűgöző hangok, a varázslatosan és ötletesen megoldott díszletek, és nem utolsó sorban az óriási nagyzenekar a Royal Albert Hall-ban. A második felvonás vetítése előtt a VML két ajándékcsomagot sorsolt ki. A vetítésnek, és az estének körülbelül 23 órakor lett vége, de bátran kijelenthetem: az élmény olyannyira magával ragadó volt, hogy ott és akkor senki nem foglalkozott az idővel. Az előadás végén Andrew Lloyd Webber mondott rövid beszédet, majd bemutatta az eredeti, és a díszelőadás rendezőit, végül Sarah Brightman, a legelső Christine, és Michael Crawford, a legelső Fantom léptek színpadra, sőt meglepetésképpen Sarah és számos Fantom a legnagyobbak közül közösen énekelték a darab lehíresebb duettjét, majd a Fantomok, (s végül az egész társulat), az Éj zenéjét.

Varázslatos, feledhetetlen és minden percében egyedi és izgalmas estét élhettünk át. Köszönettel tartozom többek között a VML szerkesztőinek, akik az én hozzászólásomat választották ki a sok közül, és meghívtak erre az egyedülálló estére. De mindezek felett nővéremnek, Sandrának tartozok a legnagyobb köszönettel, aki karácsonyra valahogy kiügyeskedte nekem, hogy a Madách Színházban a kulisszák mögé lessek az Operaház Fantomja január 22-i előadásai előtt, és amely emlék története szolgáltatta a VML fórumbejegyzésem magját. De a legjobb, hogy a díszelőadás DVD-je már itthon is kapható, aki átélné az élményt, az szerezzen be egy példányt!