Shirley Valentine (Karinthy Színház)

Vándor Éva

Shirley Valentine monodrámája végigjárta az egész világot, de egy biztos: mindenhol szórakoztató, ahol igazán megfelelő színésznőre sikerül osztani a fallal beszélgető, végtelenül magányos férjes asszony mondandóját. Vándor Éva szerencsére épp tökéletes választás: hangjátéka, mimikája, gesztusai, no és persze Willy Russel (ford. Julián Ria) szövegével együtt bőven leköti a nézők figyelmét.

A rengeteg humorral fűszerezett mondandó-áradatban azért csakhamar világossá válik számunkra, hogy Shirley szorong. Szorongott iskoláslány korában, szorong most is a férje mellett, akinek minden nap tükörtojást és sült krumplit kell készítenie vacsorára (kivéve csütörtökön, amikor fasírt van), és szorong ma is, mert csütörtök lévén csak sült krumpli lesz tükörtojással, valamint annak ellenére, hogy évek óta mindössze vásárolni merészkedett ki otthonából, kéthetes görögországi nyaralásra invitálják. Mitévő lehet ilyenkor a majd ötvenéves feleség, akinek a gyermekei már kirepültek, ő maga mégis beszorult régi élete falai közé? Egy dologgal bizonyosan megpróbálkozhat: összeszedheti emlékeit és egyfajta leltárt készíthet: menni vagy nem menni, ezt itt a kérdés.

Be kell valljam, hogy számomra azért sok-sok igazán amerikai elem hatotta át az estét, hiszen ahogy Shirley gondolkodik sokkal inkább kivételes, mint aminek a szerző véleményem szerint gondolta. Shirley egynek van eladva a sok közül, mégis inkább úgy gondolom, hogy egy bátor kivételt testesít meg. Tudom, és magamon is éreztem már, hogy amit a színházban az emberek fejébe tudnak sulykolni, annak a néző makacsan ellenáll, így minél több a sulykolás, annál inkább lehet, hogy lesz valami hatása az elhangzottaknak. Nos én épp ezért tudom megbocsátani Shirley-nek, hogy (különösen az egyébként mindemellett igen élvezetes) második felvonásban csaknem didaktikus leckét ad a döntések fontosságáról és önmagunk fő szemponttá tételéről. Persze a lényeg mindennek az üzenete: egy kapcsoltban, akármilyen múltra nyúlik is vissza, sosem szabad engedni, hogy mi magunk sérüljünk. Bizony becsben kell tartani egyéniségünket, amin lehet, hogy formálnunk kell, de feladnunk nem szabad!

Vándor Éva végtelenül szeretni való. Nevet, kortyolgat, szánakozik, panaszkodik, anekdotázik és igen sokszor nem bírja csukva tartani a száját, mindezek felett pedig egyedülálló módon tart végig kapcsolatot  közönségével. Egy kicsit megengedi, hogy mi magunk is részt vegyünk az előadás alkotói részében, mégis eredendő profizmussal tartja uralma alatt védett színpadát. Úgy vélem, hogy Shirley egy kicsit kedv kérdése, de ha esetleg akad, akkor semmiképpen se menjünk el Vándor Éva interpretációja mellett.